2011. április 12., kedd

Vándorszombat 3.


Múlt hétvégén megint egy kolostorban kötöttünk ki, van belőlük bőven a környéken, és igen látogatottak is; sokan vágynak megtapasztalni az ott érezhető békét, ha csak pár órára is, és feltöltődni az előttük álló hétre.


Ezúttal a chiaravalle-i apátságot néztük meg. Nem szép ilyet mondani, de most sajnos csalódást okozott a vezetőnk. Nem mintha nem lett volna felkészült, sőt; épphogy az volt a baj, hogy egy viszonylag kis méretű apátságban két óra hosszás vezetést tartott. Egy órán át hallgatták ülve a látogatók, mielőtt bármit is láttak volna a templomon kívül; már aki nem kisgyerekkel volt, mert az feladta. Mi például rég a kerengőben levegőztünk a kicsivel. Az első félórát én is tudtam követni, de az még a történelmi bevezető volt, úgyhogy az apátságról kénytelen voltam itthon olvasni.


Chiaravalle története 1134-ben kezdődött, amikor ciszterci szerzetesek érkeztek ide a francia Clairvaux városából (ebből ered a Chiaravalle név). 1150 körül kezdték el építeni az apátságot, melynek felszentelésére 1221-ben került sor. 1798-ban elűzték a szerzeteseket, majd 1861-ben a Milánó-Pavia-Genova vasútvonal építésekor lebontották a nagy kerengőt. 1894-ben vásárolta vissza a magánkézben levő apátságot a műemlékvédelmi hivatal, és 1952-től lakják újra ciszterciek.



Itt egyébként szabad volt fényképezni, úgyhogy van néhány fotónk a templombelsőről is:




A legjobban mégis én jártam, mert amíg a többiek a hosszadalmas idegenvezetést hallgatták, én a kislányomban gyönyörködtem. Lefutott úgy két kilométert a kerengőben, aztán végigsimogatta-puszilgatta az árvácskák szirmait. Kertész lesz-e, fát nevel-e? Meglátjuk...










4 megjegyzés:

  1. A kerengőket én is nagyon szeretem.
    Az ötödik fotó nagyon szép. De a kislányod a legszebb.

    VálaszTörlés
  2. Jó olvasni a beszámolóid.Olyan mintha egy kicsit mi is ott lehetnénk.Nagyon szépek a képek.A lánykád pedig egy kis tündér!

    VálaszTörlés
  3. Marta, Krisz, nagyon koszonom, jol esik ezt hallani olyanoktol, akik maguk is tunderlanyokat nevelnek.

    VálaszTörlés
  4. Milyen szerencsés mamik vagyuk!

    VálaszTörlés