Olasz-német

Tegnap véletlenül én is láttam az olasz-német meccs második félidejét. Nem akartam pedig, mert nem érdekel, de történt, hogy elindultam a haverokkal egy dokumentumfilm-vetítésre az egyik cascinába. A cascinák Lombardiára, a Pó-síkságra jellemző mezőgazdasági épületegyüttesek, amik mára nagyrészt elhagyatva állnak, illetve nagy divat mostanában felkarolni egyet-egyet és mindenféle közösségi eseményeket szervezni bennük (de van, amelyikben állatokat tartanak). (Szicíliai megfelelője a casolare, de ott nem szerveznek bennük közösségi eseményeket, viszont nincs is ennyi elhagyatva belőlük.)

a tegnapi helyszín: Cascina Sella Nuova (képek a Google-ról)

Na, egy ilyen cascina udvarára mentünk filmet nézni, de történt, hogy a film előtt ott is a meccset adták le. Sajnos nem volt nálam a fényképezőgép, így muszáj vagyok leírni, hogyan nézik Milánóban jobb esetben a meccset.

A bozótosban állították fel a kivetítőt, a fiúk egy rakás összecsukható széket is hoztak, azokat szépen besorjázták a fák tövébe. Hűtőládában sör is érkezett. A meccs internetről ment, a szúnyogok meg szinte sűrű felhőkben szálltak. Csalán csak odébb nőtt, és most már a brazil lány is megtanulta, hogy néz ki. Voltak megjegyzések is a meccs alatt, főleg a kommentátor kapott súlyos szavakat amiatt, amiért elég sok hülyeséget összehordott. A számítógép néha persze megpróbált pihenő állapotba térni és elsötétült; olyankor az egyik fiú felpattant és lóhalálában vágtatott oda hozzá megmozgatni az egeret. Amikor a kép visszatért, karját diadalmasan a magasba lendítette, a többiek pedig úgy megéljenezték, mintha legalábbis gólt rúgott volna.

A dokumentumfilmet már nem vártam meg, mégsem csalódottan jöttem haza.

(Utóirat: hazafelé bicikliztünk a brazil lánnyal, amikor összetalálkoztunk három gimnazista fiúval, talpig olasz zászlóban. Ránk néztek, és azt kérdezték: "németek vagytok?". Majd biztos bevallanám a vereség estéjén Olaszországban, ha német lennék... Bár lehet, hogy megvigasztaltak volna. :D )

Beépültem

Nem írtam még a városrészről, ahol élünk, Baggióról. Most sem fogok felsorolni történelmi adatokat (talán majd máskor), de szeretnék elmesélni nektek néhány epizódot, ami megmutat valamit a környék lelkületéből, és érthetővé teszi, miért jó itt lakni.

*

A napokban nyugdíjas lettem. Tiszteletbeli, de már ez is valami (igazi úgysem igen leszek). Meséltem, hogy amikor az utcánkban béreltem egy helyet a táncháznak, nyugdíjas hölgyek jártak hozzám a leglelkesebben. Azóta már tartottunk egy táncházi estet egyikük lakásán, ahol a kicsi örök barátságot kötött a vendéglátónk kutyájával. A hölgyek is készültek a kicsi fogadására, mert a vacsorán és a kétféle tortán kívül olyan Hófehérke-szoknyát varrtak neki egy régi sötétítőfüggönyből, hogy azóta is minden kislány elsápad az irigységtől, ha meglátja.

Na, ezekkel a hölgyekkel ebédeltem együtt a minap a nyugdíjasklubban. Ha valakinek rémlik még, milyen volt valamikor az Öreglányok című sorozat, amiben idős hölgyek szurkapiszkálták egymást szeretettel és rengeteg humorral, az képet alkothat arról, milyen hangulatban telt az ebéd. Tulajdonképpen szóhoz nem is jutottam a nevetéstől.

Laura néni, a kedvenc - úgy is mint a szoknya készítője és a kutya tulajdonosa

*

Pár napra rá aztán egy szabadtéri tangóbemutatóra mentünk ismét együtt a "lányokkal". A kicsi persze minden alkalmat megragad, hogy a Hófehérke-szoknyában vonulhasson fel...

*

Arról sajnos nincs fényképem, amikor tavaly nyáron a játszótéren egy mega-kivetítőn leadták a hetvenes évek elején készült dokumentumfilmet, amit itt a környéken forgattak. Az épületeken kívül a szereplők jó része is felismerhető volt, közülük nem egy ott ült a nézőtéren. Felejthetetlen este volt.

A mai ünnepről viszont vannak képeim. Néhány nappal ezelőtt döbbenetes dolog történt: két szomszéd összekapott, és egyikük bottal támadt a másikra. Éppen oviba vittem reggel a gyereket, mikor a mentő a ház előtt megállt, hogy ellássa a megtámadott szomszéd feleségét, aki szintén kapott a fejére egy botütést. Az eset nagyon megrázta a lakóközösséget (egy kb. 30 lakásból álló kétszintes épületegyüttesről van szó). A lakók úgy döntöttek, az esetre egy ünnepséggel reagálnak, hogy megmutassák, a megtámadott szomszéd nincs egyedül, és hogy békés városrészben kívánnak élni. Mindeni hozott valamit enni (én sütő híján csak palacsintát tudtam hirtelen összedobni, nutellásat és citromlekvárosat vittem), az egyik apuka pedig, aki rendszeresen fellép, egy barátjával műsort adott (nem csak gyerekeknek; ez mentség lehet arra, hogy a leghangosabban én nevettem).

Gabriele, a felirat készítője festőművész

az apukáknak is jól jön olykor a babakocsi...

"így tetszik nekünk Baggio"

Angelo bácsi kétszer átbiciklizett a színen előadás közben, ezért tapsot kapott...

volt szappanbuborékfújás, fürdés a lavórban, aztán bömbölés, mikor a vizet a szülők kiöntötték a végén

a dinnyét a férjem vágta fel

a fotózást még dinnyeevés közben sem hagytuk abba

Hófehérke ezúttal nem mérgezett almába harapott

Megbeszéltük, hogy júliusban megismételjük a bulit, akkor én fogok görög táncokat tanítani.

De addig még vár egy nagy esemény: június 20-án a parkban magyar népmeséket fogok mesélni olaszul a nyári napforduló alkalmából. Nagyon izgulok, és nagyon várom...