2011. augusztus 30., kedd

Nyárbúcsúztató játék


Lesz még mesélnivalóm Szicíliáról, szép lassan majd csak utolérem magam. Addig is egy pici vigasz, amiért ennek a nyárnak is vége (de jön az ősz, meg a tél, meg a tavasz, és aztán megint nyár!). Aprócska válogatás szicíliai ízekből, illatokból:

- kevéske napon aszalt paradicsom
- gyógyteának való szárított kaktuszvirág
- egy fahéjrúd
- édesköménymag
- reginelle és treccine kekszek

Remélem, bírni fogják az utat. Aki játszani szeretne, hagyjon egy hozzászólást ennél a bejegyzésnél. Írhattok mondjuk arról is, hol nyaraltatok, vagy hol szerettetek volna nyaralni, de ez nem feltétele a játéknak. A határidő szeptember 10-én éjfélkor jár le.

2011. augusztus 15., hétfő

Fotók és fagyik

Valaha a Piazza Marinán dolgoztam, ahová hétvégente is gyakran visszatértem a régiségpiacra. Itt lehet a leginspirálóbb régi fotókhoz jutni; rengeteg palermói képhez, de Olaszország más részeiről is sok fényképet találni. Vasárnap első utunk ide vezetett. Hihetetlen volt az óvárost viszontlátni; szinte könnyekig meghatódtam, annyira jó volt újra látni az utcákat, amiket naponta róttam munkába menet. (Egy ideig az óváros szívében laktam, a katedrálistól két lépésnyire.) Fiatal lánykorom legszebb évei újra kézzel fogható közelségbe kerültek.




a fehér (valójában világoskék) palotában dolgoztam egykor



kaktuszfüge-szezon van

goromékat éppen sikerült még elcsípnünk másfél napra, mielőtt hazautaztak volna. A munkájuk őket is északra köti. Azért két családi ebéd meg egy nagy közös fagyizás még belefért. Szicíliában a fagyit briósba töltve is lehet fogyasztani; ezt másfelé nem készítik, csak ha szicíliai származású a fagyizó tulajdonosa. Én jó két évig meg sem kóstoltam; a hideg futkosott a hátamon a gondolattól, hogy a fagyitól elázott brióst eszegessem. Aztán megkóstoltam, és ma már ez az igazi fagyi a számomra. A nagycsalád a Recupero fagyizóra esküszik, mindig oda megyünk. (A következő bejegyzésben komoly cukrászati bemutató következik!)









2011. augusztus 14., vasárnap

Indulások, érkezések

Az utazást végül jobban viselte a kicsi, mint képzeltem. Péntek este tízkor indultunk Milánóból, ő rögtön elaludt a kocsiban (ahogy én is, minthogy erről vagyok híres). Valamikor hajnal kettő tájban megálltunk egy pihenőhelyen, még 150 km állt előttünk Rómáig. A kocsiban ülve próbáltunk aludni kicsit; nekem ez lényegesen kevésbé ment, mint amíg mozgásban voltunk. Reggel hat körül ismét nekivágtunk, a kicsi vagy fél órára rá ébredt fel. Délelőtt tízre megérkeztünk Salernóba, ami igazán bájos; kár, hogy nem volt időnk körülnézni.


Egy kisebb komptársasággal utaztunk (Caronte&Tourist), az internetes jegyfoglalás utáni jegykiadás elég érdekesen zajlott: egy autó csomagtartójából, két hatalmas kartondobozból osztották ki a jegyeket. Költségkímélő megoldás, nem kell irodát bérelni.


(Akit érdekel: a C&T jegyárai kedvezőek, a személyzet stílusa meglehetősen udvariatlan, a kaja a hajón finom. Összességében megéri.) A hajó kisebb típusú volt és igen kényelmetlen, szűk folyosókkal, ráadásul végig járólap fedte, nem padlószőnyeg, mint annak a társaságnak a hajóján, amivel korábban már utaztunk (Tirrenia), így nem fekhettünk le a földre plédre, ahogy terveztük. Végül nagy szerencsénkre maradt három szabad kabin, amiből egyet a helyszínen kibérelhettünk. Boldogan berogytunk az ágyba és három órát aludtunk moccanás nélkül.


Később a fedélzetről a kicsi felfedezte a delfineket, amik a hajó nyomában ugráltak; kiáltására mindenki a korláthoz gyűlt. Este tizenegy után kötöttünk ki, éjfélre értünk anyósom lakása elé.




Itt egy klasszikus szicíliai jelenet szereplői lettünk. Először is: bár tudták, mikor érkezünk, senki nem volt otthon, így aztán a kapu előtt álldogálva vártuk, hogy valaki hazaérjen. Szerencsére tíz perc után befutott anyósom a nővére, annak férje, valamint az unokatestvére és annak felesége társaságában. Aranyosak voltak: a legfiatalabb 65 éves, a legidősebb 84; kipattantak a kocsiból, agyonlapogattak-ölelgettek minket, aztán addig csodálták a kocsiban alvó gyereket víg kurjongatások és nevetések közepette, míg fel nem ébresztették. Az én mufurc, újabban kiállhatatlan háromévesem úgy meglepődött a kocsi körül tolongó nyugdíjasklub látványától, hogy csak átszellemült mosolyra futotta az erejéből. Reggel aztán megtapasztalhatta anyósom is a magyar virtust, amikor a kicsi fél nyolckor kipattant az ágyból, majd ugyanazzal a lendülettel kivégzett egy üvegbonboniert. Még jó, hogy nem jövünk túl gyakran...



2011. augusztus 11., csütörtök

Érkezések, indulások


Köszönöm mindenkinek, aki keresett, írt, gondolt rám. Megvagyok, vagy megleszek.

Az elmúlt heteket otthon töltöttük Magyarországon. Volt benne:

-eső minden nap
-napsütés (fél nap)
-kertészkedés és hintázás gumicsizmában
-látogatás a nagyszüleimnél a temetőben
-szalonnasütés az utolsó napon barátnőméknél (és lelki támogatás; köszi)
-kétszer moldvai táncház ( egyszer tábortűzzel)
-találkozások, kirándulások, szappanbuborék-fújás, vonatozás, állatkert rokonokkal, barátokkal
-levél Zsuzsától
-új könyvek (ezekről majd máskor)
-elmélyülés, belső utazás megkezdése

Most megint eltűnök, két hétre Szicíliába megyünk, utoljára bő két éve jártunk ott. Jövök majd sok fényképpel és élménnyel. További szép augusztust mindenkinek!


Zsuzsa csodaszép levendulaillatú alkotása - ezúton is szívből köszönöm!