2011. november 18., péntek

Összegző

Elérkezett a pillanat, hogy megpróbáljam összefoglalni, miért szünetelt a blogom az utóbbi hónapokban. Megragadom az alkalmat, hogy szívből megköszönjem a szeretetteljes érdeklődést, támogatást, a leveleket, beszélgetéseket, küldeményeket, gondolatokat. Köszönöm nektek, áldás szálljon rátok mindezért.

A szeptember nagy átalakuláson vitt keresztül bennünket. Három év után abbahagytuk a szopizást. Igen, tudatos és akaratos a többes szám: nekem is le kellett szoknom. Először is rá kellett ébredjek, hogy miért nem tudtam-akartam elengedni mindaddig a szoptatást, és ráébredve fel kellett dolgoznom magamban az okokat. Ezt követően tudtam csak hozzálátni, hogy a kislányommal végigjárjam az elválasztás útját. Felborult velünk a csónak, de lassanként elültek a hullámok, és egy új, másfajta, nagyon szép harmónia alakult ki köztünk. Nem ment egyik napról a másikra, de hamarabb megtörtént, mint gondoltam.

Szintén szeptemberben kezdtem meg egy tudatos önfejlesztő utat. Életemben először kapcsolódtam be egy meditációs csoportba. Ezeket írva nevethetnékem van, mert ahova szeptemberben elszorult torokkal léptem be, az mára biztos ponttá vált az életemben, amelytől annyi mindent kaptam, hogy az leírhatatlan. Rengeteget tanulok magamról, gyönyörű szép út, kíséri sok sírás és nevetés, vége pedig sosincs.

Októberben megkezdődött az óvoda. Nagyon-nagyon hosszú folyamat volt, elmesélni is sokáig tartana, mennyit kínlódtunk az ügyintézéssel és az óvodakereséssel. Aztán persze a beszoktatással, ami épp a napokban kezdi végre meghozni a gyümölcsét.

Nekivágtam a munkakeresésnek is. Ennek a gyümölcsét még nem látom, de már érik. Közben a meditációs csoportomnak köszönhetően ráléptem az önmegvalósítás útjára. Tegnapelőtt tartottam az első táncházat moldvai, görög és izraeli körtáncokból. Két hét múlva folytatom, de a napjaim máris megteltek tánccal, hiszen folyamatosan gyakorlok és tanulok újabb lépéseket.

Más dolgok elmaradtak az életünkből, például nem járunk kirándulni az utóbbi időben. Azért a nyárról maradt még néhány kép, amit szívesen megosztok majd veletek addig, míg újak nem készülnek.

Köszönöm, hogy a nagy hallgatás idején is velem maradtatok. Mindnyájatokat ölellek.

2011. november 1., kedd

Közös gyertyagyújtás helyett

Szívből, meghatottan köszönöm a sok érdeklődő, aggódó üzenetet. Hamarosan magunkról is írok, de mára egy idézet.


"Sokféle temető van. Annyi, mint az ember és az ő bolondsága.

Az egyik tele van az alakító művészet fenséges alkotmányaival. Sírboltok, emlékek, áhítat oltárai, remek szobrok, bölcsesség szülte, bánat sugallta sírversek, bölcs mondások. Tudomány és művészet és költői erők gyűjteménye.

De én ezt nem nagyon szeretem. Eszembe sem jut, aki alant porlad. Eszembe se jut, aki fájdalmának vagy hiúságának tömegével, pénzének és a szokásnak súlya alatt ültette oda a műalkotmányokat. Csak az alkotmány köti le a figyelmet. A temető ékszerei a halál kirakata. Mintha vásárt és versengést, diadalt és bukást látnék az enyészetben.

Jobban szeretem a virágot a síron. A virág nem hazudik, nem hivalkodik, nem dicsekedik. Elhervad, mint a halott. Elhervad, mint a halott emlékezete az élők szívében.

Aki a virágot ülteti és ápolja a síron: annak keze, szíve és lelke ott van a mellett, aki a sírban nyugszik. S ha már nem dobog a szív, ha már a lélek elrepült s a kéz is elszáradt: megszűnik a virág is.

Minek élne tovább? Miért szórná illatát és sugarait?

Ha már úgy sincs kinek."

(Eötvös Károly)


(Forrás: zsozirisz.hu)