2012. április 30., hétfő

Toszkán tekergő


Ma kezdtem a diétás menükészítést Miguelnél. A jövő heti menühöz épp Duendénél keresgéltem ötleteket, mikor az O sole mio-ra bukkantam (már nem először, mert visszajáró vagyok nála). Ettől olyan nyári hangulatom lett (holott nálunk épp zuhog, lassan már két hete csaknem egyfolytában), hogy elővadásztam a tavaly nyári képeket. És ugyan épp Nápolyból hajóztunk le Palermóba, de most mégis a toszkánai képeknél időztem.

Ha valahová kirándulni, utazni készülünk, férjem gyakran megbíz azzal, hogy találjam ki, hova menjünk. Én meg néha hirtelen felindulásból választok. Toszkána esetében ez úgy történt, hogy nem tudtunk ott sok időt eltölteni, mert igazából csak egy éjszakai pihenő erejéig akartunk ott megállni. Ugyanis nem tudom, említettem-e már, de a férjem nem ül repülőre, így autóval mentünk vakációzni Milánóból Palermóba és vissza. (Ettől csak a nászutunk volt jobb: autóval Magyarországról le Palermóba, majd 4 nap múlva Palermóból szintén autóval fel Írországba. Na, akkor mondtam azt, hogy soha többé nem ülök kocsiba. Még nem sikerült betartanom...)

Tehát semmi értelme nem volt Sienát vagy valami más igazán híres helyet célba venni, mert egy-két óra alatt úgysem láttunk volna belőle semmit, csak a szívünk fájt volna. Tehát elővettem a térképet, és elkezdtem olvasgatni a helységneveket. Első olvasásra beleszerettem Monterotondo Marittimo nevébe; egy helyet, amit úgy hívnak, hogy Tengermenti Kerekhegy, azt nekem látnom kell. Így aztán ott aludtunk egy vidéki vendégházban, a semmi közepén, igazi csöndes, csillagos éjszakában. De előtte még kirándultunk egyet a Biancane természeti parkban, ahol geotermikus jelenségek figyelhetők meg. Mert ahova én beteszem a lábam, ott minimum gejzír tör fel...



A háziak kutyája, Ida azóta családtag lett; a kicsi úgy kétnaponta Idának hívatja magát (amikor éppen nem Kevin a gumimacikból, vagy valamelyik törp, esetleg egy kutya vagy aranypatkós lovacska...)



A helyi templom ablakához lapulva hallgattam ezt a dalt. A képminőség ugyan élvezhetetlen, de ha ott akartok lenni egy pillanatra, behunyt szemmel hallgassátok az alábbi videót.

Várom a napfényes tavaszi időt...





2012. április 24., kedd

A fiú, aki nem ehet semmit


Madárcsontú, vékony fiú. Keze is madárként rebben a papíron, amikor rajzol. Hosszú volt az útja idáig a dél-amerikai indiánok földjéről. Inkább csendes, de jó humorú, és táncra is mindig kész. Hétvégente kifesti az arcát és kalapot vesz fel. Bohóccá lényegül, és születésnapi zsúrokon mulattatja a gyerekeket.

Hétfőtől én főzök rá. Szigorú diétája miatt nem lesz egyszerű vállalkozás. Ha van kedvetek játszani velem, segítsetek összeállítani egy napi étrendjét: reggelit, ebédet, uzsonnát, vacsorát. Cserébe egy kis válogatást ajánlok fel olasz gasztrotermékekből (erről kép és részletes lista később érkezik). Ezúttal jó hosszú határidőt hagyok: május 31-én éjfélig érkezhetnek az ötletek.

A tudnivalók:
Az étrendben nem szerepelhet paradicsom, paprika, hagyma, semmilyen csípős adalék, sőt semmilyen fűszer són kívül. Nem fogyaszthat tejet, joghurtot, kávét, teát. Nem ehet rizst, krumplit, tésztát, kenyeret. Semmilyen kekszet, készételt, kész szószokat, pl. pestót. Olajban sütni semmit nem lehet; húst csak főve fogyaszthat, sárgarépát csak nyersen. Tojás, hús (főve), hal, sajt megengedett. Kedvenc zöldsége a brokkoli.

Várom ötleteiteket!

(Frissítés: további részletek a megjegyzések között!)

2012. április 13., péntek

A tánc folytatódik

Az ünnepek mindig változást hoznak a táncház "életében". Karácsonykor átköltöztem, az utcánkban találtam egy termet, amit kibérelhettem. Nagyon lelkes, de parányi csoportra találtam. Februárban kezdtünk. Hol influenzajárvány tizedelte a résztvevőket, hol a Bálint-nap miatt nem jöttek sokan.

Volt azonban két hölgy, aki egyetlen alkalomról sem hiányzott. Laura hatvan éves, olyan iróniával, hogy néha táncolni sem tudtunk a nevetéstől. Graziella hetven éves, hihetetlen kitartással. Sokat bajlódott a lépésekkel, de minél nagyobb akadályokba ütközött, annál nagyobbra nőtt az elszántsága, és újra meg újra kezdte elölről. Március végén már volt kedvenc tánca, amit kellően elsajátított ahhoz, hogy kezdeti görcsös tartása ellazuljon. Mindketten nagy lelkesedéssel öltöttek magukra szoknyát és élvezték a nőies megjelenést a tánc során. Leginkább a görög táncokat kedvelték, főként ezeket táncoltuk.

Március végére kiderült, hogy nem fogom tudni fizetni a termet ilyen alacsony látogatottság mellett. Az első áprilisi alkalomra úgy mentem, hogy ha megint kevesen leszünk, bejelentem, az aznapi lesz az utolsó táncház. 

Ketten vártak rám az épület előtt. Laura azt mondta:
- Csak a magnót hoztam le, hogy tudjatok táncolni, mert szörnyen náthás vagyok.
Graziella így felelt:
- Én meg csak azért jöttem, hogy nézzem, ahogy táncoltok, mert nagyon fáj a térdem.
Bár aznap este egyetlen tánclépés nélkül fejeztem be a keddi táncházak tartását, boldogabban mentem haza, mintha harmincan jártak volna hozzám.

***

De mint mondtam, az ünnepek változást hoznak. Húsvétkor felhívtak, akiktől a termet béreltem, hogy megpróbálnak valamilyen megoldást találni, hogy folytathassam a táncházat. Másnap pedig a milánói magyarok baráti köre keresett meg, velük májusban fogok moldvait táncolni (gyönyörű plakátot is készítettek...)

Tehát a tánc folytatódik. És tanítás közben mennyi mindent tanulok...

 

2012. április 7., szombat

Húsvétra

Elkészült a húsvéti ünnepi asztal, bár az ételek még nem sorjáznak rajta. Holnap megyünk bárányt sütni Fernandóhoz, hétfőn pedig piknikezni készülünk a barátokkal. Azért a sárga túró már elkészült...



Hálával tölt el az asztalkánk látványa. Hálás vagyok a számtalan szépségért, szerencséért, apró csodáért, ami átszövi a napjainkat. 
A fahéj illatáért, ami visszaröpít nagymamám konyhájába, a fogantyús üvegfiókocskában lapuló fűszeres zacskók közé, és érzem fejemen az üvegfiók koppanását, amikor olyan közel nyomakodtam a csodákat rejtő rekeszhez, hogy azt kihúzva nagymamám homlokon vágott vele. Hálás azért, mert olyan nagymamám volt, akire így lehet emlékezni.
Hálás vagyok a megszentelt olajágért, amit virágvasárnapon hoztunk a kicsivel a nagytemplom elől. A kistemplom aznap üresen kongott, és az orgonista, aki a szomszédunkban lakik, beinvitált minket. Csak mi hárman voltunk odabent, és csak nekünk játszott aznap délelőtt. A kicsi még táncra is perdült. Kipróbálhatta az orgonát, belefújhatott egy orgonasípba. Aztán Pierangelo beültetett minket az orgonába, úgy játszott; fejünk felett, fülünk mellett szóltak a sípok.
Hála tölt el a hímzett idézetért, amelynek léte maga egy csoda. Köszönöm, hogy a mi otthonunkat boldogíthatja.
Hálát adok a pitypangokért, amiket a kicsi szedett tegnap a parkban, és ami megmutatta neki a feltámadás csodáját. Az asztalon hagyott virágok szinte azonnal elhervadtak, aztán este vízbe raktuk őket, s ma reggel ujjongva mutatta Sara, hogy feléledtek. 
Hálát adok a kicsiért, hogy vele lehetünk nap mint nap. Bár néha elfeledkezem arról, mekkora csoda él mellettem, és fáradt vagyok meg morcos meg mást csinálnék, ő addig tündököl, míg fel nem nyílik végre a szemem.  
Hála a családért, a rokonokért, a szerettekért, közel és távol. Azért, hogy van kivel megosztanom az ünnepet. Azért, hogy kerül az asztalra túró is, bárány is, és van asztalom is, amire kerülhet. Nehéz időkben mégis gazdagon, hálatelt szívvel kívánok áldott ünnepet mindnyájatoknak.

2012. április 2., hétfő

Mivel folytassam...

...két és fél hónap kihagyás után? 
Mesélek majd arról is, mivel telt ez a két és fél hónap; volt benne táncház és meseterápia tanfolyam, született sok-sok álom és elképzelés, voltak mélypontok és apró csodák; lassanként elmesélem majd a fontosabb dolgokat.
Most csak egy tavaszi, virágos képet hozok nektek, meg egy mosoly reményében megosztom veletek kislányom egyik újabb "csillámát" a mai lányok ideáljáról:

"- És te mi leszel, amikor majd megnősz? 
 - Hát férjhez megyek Midóhoz.
 - Emlékszem, Midónak gyönyörű, hatalmas szeme van...
 - Igen, mint egy dinoszaurusznak!"

Dinószemű fiúk jelentkezését várjuk...