2012. szeptember 25., kedd

A holdgyöngy


Amikor erre a kínai mesére bukkantam az egyik könyvtári mesekönyvben, azonnal Holdgyöngy jutott eszembe. Ezúton is köszönöm a gyönyörű fotóit és írásait. 


A holdgyöngy

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer a Keleti-tenger mélyén egy tengeri sárkánykirály. A lány már eladósorban volt, így rengeteg kérő érkezett hozzá, hogy megnevettessék, jó benyomást tegyenek rá, elbűvöljék… De mit volt mit tenni: a királylány mindegyikükben talált valami kis hibát vagy kivetnivalót.
Az apja kezdett aggódni, és egy napon így szólt hozzá:
- Leányom, nem értelek. Annyi kérőd érkezett; volt köztük okos, volt köztük erős, gazdag, szép, volt köztük olyan, aki egyszerre volt mindez… De neked egy sem tetszett! 
A király nagyon szerette a lányát, de a folyamatos kikosarazás felbőszítette. Így aztán azt kérdezte:
-  Milyen férjet szeretnél? Én király vagyok, eget-földet meg tudok mozgatni, ha kéred… de mondd meg, kit keressek!
A tengeri sárkány lánya apjára emelte a tekintetét, és azt felelte:
- Becsületes és bátor férjre vágyom, semmi többre! 
A király előbb meglepődött, aztán összehívta a tanácsosait. 
- Menjetek el minden faluba, járjátok be az összes utcát; azt akarom, hogy becsületes és bátor férjet találjatok a lányomnak!
A tanácsosok szétszéledtek, keresgéltek itt, keresgéltek ott… Végül, amikor hosszas vándorlás után hazatértek, mindegyik előállt valami tanáccsal: Rája tábornok kijelentette, hogy ő maga az ideális férjjelölt, Csikóhal tábornok bemutatta a jelöltjeit… de a királylánynak egyik sem tetszett!
A tanácsosok kétségbe estek, a király feldühödött. Annyi fáradozás után csődöt mondtak.
Akkor Muréna tábornok előlépett, és így szólt:
- Ismerek egy ára fiút, a neve Jing-si. Nem gazdag, de tudom, hogy becsületes, és olyan bátor, hogy a falujában azt beszélik, semmitől nem ijed meg.
A tengeri sárkánykirály nem örült a bejelentésnek, mert azt szerette volna, hogy a lánya egy királyhoz menjen feleségül, vagy legalább egy herceghez, nem egy szegény árva fiúhoz! Ráadásul ki tudja, tényleg olyan bátor-e a fiú, ahogy mondják?
A királylánynak bezzeg azonnal megtetszett az ötlet. Ehhez a fiúhoz kívánt feleségül menni, és a sárkánykirály nem tudta, hogyan beszélhetné le róla.
Muréna tábornok, akinek mindenre volt ötlete, javasolt egy megoldást: tegyék próbára Jing-si-t, hogy lássák, mennyit ér valójában.

Egy éjjel Jing-si békésen aludt a bátyja oldalán, amikor furcsa álmot látott. Egy öregember azt mondta neki: 
- Menj el a tenger partjára, Jing-si, ott vár rád a menyasszonyod. Menj ki a tengerpartra!
A fiú felriadt, megrázta a bátyja vállát, és elmesélte neki az álmát.
A bátyja így szólt:
- Feküdj vissza aludni, Jing-si, csak álmodtál… - Majd rosszindulatúan hozzátette: - Aztán meg ki várna ott rád? Hiszen olyan szegény vagy, mint a templom egere!  
Így aztán visszafeküdtek aludni.
Később Jing-si ismét felébredt. A bátyját sehol sem látta.
Gondolkodott egy pillanatig, aztán szaladt a tengerpartra. 
Amikor megérkezett, a bátyját csodás látomásba merülve találta: a tenger mozdulatlan vizében egy szépséges fiatal lány lebegett, bőre fehér, mint a hold, hosszú haja fekete. Mosolyogva nézett a két fiúra.
Jing-si elbűvölten, a lehető leggyengédebb hangon azt kérdezte tőle:
- Ó, álmaim leánya, akarsz a feleségem lenni?
De a bátyja félrelökte. - Nem, ne hallgass rá! – kiáltotta. – Hozzám gyere feleségül!
Már majdnem összeverekedtek, mikor a leány megállította őket. 
- Így nem tudok választani közületek – magyarázta. – Csak az lesz méltó hozzám, aki elhozza nekem a holdgyöngyöt!
A két fivér összenézett és egyszerre kiáltott fel:
- Hol van az a gyöngy?
A leány így felelt:
- Apám, a tengeri sárkánykirály palotájában van a tenger mélyén, arra északon… Nehéz eljutni oda, de ne aggódjatok. – Mindkettőjüknek odanyújtott egy gyöngyház tűt. – Ezek varázstűk: elég vízbe dobnotok őket, és a viharos tenger azonnal lecsendesedik.
Azzal a királylány alámerült és eltűnt a sötét vízben.
Jing-si bátyja rögvest visszatért a faluba. Kölcsönkért egy lovat és elvágtatott észak felé. Jing-si viszont gyalog, nyakában tarisznyával vágott útnak. Hosszú volt az út, de Jing-si türelmes volt. A bátyja napokon át lovagolt úttalan utakon, farkasok és útonállók támadtak rá, végül elérkezett egy faluba, amelyet teljesen elárasztott a víz. Csónakon menekülő parasztokkal találkozott. Egyikük így szólt:
- A sok esőtől megáradt a folyó! Ha így megy tovább, ellepi a háztetőket, és elviszi a házainkat!
Egy öregasszony, akinek az arcán a kor bölcsessége tükröződött, hozzátette:
- Úgy tűnik, az egyetlen módja, hogy megállítsák a folyót, ha valaki megérinti az aranyvesszővel, ami a tengeri sárkánykirály palotájában található, de a világon senkinek nincs bátorsága megszerezni!
Jing-si bátyja gőgösen így kiáltott:
- Majd én elhozom nektek az aranyvesszőt! Épp abba a palotába indultam. – Azzal megsarkantyúzta a lovát, és elvágtatott észak felé. 
Jing-si sok-sok nappal később érkezett a faluba. A házak már nem látszottak. Csak néhány háztető csúcsa bukkant ki itt-ott a vízből. Amikor megtudta, mi történt a folyóval, nagyon elkeseredett a falu lakóinak balsorsa miatt, és ő is megígérte, hogy elhozza az aranyvesszőt. Még sok hold idejéig gyalogolt, míg végül fáradtan, de boldogan elérte az északi szirteket. A bátyját már ott találta, félelmében kővé dermedve a viharos tenger láttán: hatalmas tajtékok csapódtak a szirteknek félelmetes dörejjel, fenyegető hullámok és habok formálódtak újra és újra, csapódtak össze és hullottak alá… Akár egy csatamező!
A látvány ellenére Jing-si nyugodt maradt. Fogta a tűt, és a habok közé hajította. A tenger azonnal elcsendesedett, a szél elállt és a dörej elhallgatott. Aztán a két ámuló fivér előtt szétnyíltak a vizek, és ők gond nélkül elsétálhattak a palotáig. 
A király fogadta őket, és elvezette őket a kincstárába. Ott algaszakállát simogatva így szólt:
- A szokásnak megfelelően mindketten választhattok valamit a kincstáramból, de csak egyetlen egy dolgot! Jól válasszatok hát!
Jing-si látta a gyöngyöt, egy fehér és tiszta kis gömböt, ami úgy fénylett, akár a hold… De eszébe jutottak a falu lakói, és hogy mennyire kétségbe voltak esve. Így aztán az aranyvesszőt választotta, határozottan, de szomorúan, hiszen a gyöngyről lemondva soha nem veheti feleségül a királylányt.
Ami a bátyját illeti, ő diadalmas ábrázattal, gátlástalanul felmarkolta az ékszert. A király furcsán elmosolyodott, és köszönetet mondott a két utazónak, akik visszatértek a szárazföldre. Az idősebbik fivér felpattant a lovára és elvágtatott délnek. Minél előbb viszont akarta látni a királylányt. Közben Jing-si, ismét csak gyalog, szintén délre igyekezett, remélve, hogy még időben érkezik a falusiak megsegítésére. 
Amikor az idősebbik testvér átvágott a falun, a parasztok megkérdezték tőle: 
- Elhoztad nekünk az aranyvesszőt?
Mire a báty azt felelte, hogy nem találta meg, és már sietett is tovább, meg sem állt.
Végül Jing-si is odaért a faluba. Rácsapott az aranyvesszővel a folyóra, és lássatok csodát! A víz azonnal alább hagyott, és előtűntek a házak! Lassacskán a folyó visszahúzódott a medrébe, és a falu megmenekült.

A falusiak magukon kívül voltak az örömtől, és ki akarták mutatni a hálájukat. De az áradás mindenüket elvitte, nem tudták hát, mivel jutalmazhatnák meg a fiút. Végül aztán, ahogy a házakból lassan kitakarították a sarat, találtak egy osztrigát. Épp abban a pillanatban, amikor egyikük felvette, az osztriga kinyílt, és a belsejéből egy gyöngy tűnt elő. Fekete volt és koszos, de mégiscsak gyöngy volt. Átadták Jing-sinek, aki örömmel elfogadta. – Elteszem emlékbe -, gondolta magában.
Időközben a bátyja odaért a királylányhoz, és büszkén mutatta fel neki a magával hozott ékszert.
- Most már végre hozzám jössz?
A királylány így felelt:
- Gyere vissza ma éjjel, és majd a hold fényénél kiderül, nálad van-e az igazi gyöngy.
Amikor a nap eltűnt az égboltról, hogy átadja helyét a csillagoknak, az idősebb fivér visszatért a királylányhoz, de minő szerencsétlenség! A gyöngy elveszítette reggeli fényét. Nem volt már benne semmi különleges.
- Ez nem a holdgyöngy, sajnálom – mondta a királylány. 
Erre a fivér feldühödött és így kiáltott:
- Nem értem! A tengeri sárkánykirály kincstárából hoztam el! Egy perccel ezelőtt még ragyogott!
Mégis be kellett látnia, hogy a tenyerén heverő gyöngy közönséges gyöngy volt, ami egyszerre csak kipukkant, és nem maradt belőle más, csak egy vízcsepp.

Kisvártatva Jing-si is elért a tengerpartra. Meghajolt a királylány előtt, és bocsánatát kérte.
- Sajnálom, nem jártam sikerrel… elmentem a palotába, de nem tudtam elhozni a gyöngyöt. Remélem, megbocsátasz. 
A királylány kíváncsian kérdezte:
- De mit hoztál magaddal az útról?
- Csak néhány történetet – felelte Jing-si, - meg egy értéktelen gyöngyöt. A barátaimtól kaptam, és megtartottam emlékül. 
- Mutasd meg! – kiáltotta a királylány.
A lány elvette a gyöngyöt, megnézte, majd visszahelyezte Jing-si tenyerére. A kis fekete gyöngy akkor halványan tündökleni kezdett, majd egyre erősebben szikrázott, míg végre úgy fénylett, akár a hold.
Akkor aztán a királylány újra megfogta, és felhajította az égbe. A gyöngy fent maradt, és fényudvar vette körül, melynek közepén egy kristálypalota tündökölt. A felhőkön lebegett, és színes madarak röpködtek körülötte.
Jing-si nem hitt a szemének!
A királylány kézen fogta, és bevezette a kristálypalotába.
A legmagasabb torony tetején a gyöngy még mindig ott ragyogott, és így fénylett még nagyon sokáig, ameddig csak Jing-si és a királylány boldogsága tartott.
  

2012. szeptember 22., szombat

Mesés október


Nagyon boldog vagyok, október 3-ától a kedvenc gyógynövényboltomban olvasok népmeséket gyerekeknek szerdánként, október 16-tól pedig a sarki könyvesboltban felnőtteknek kedd esténként. A férjem csodaszép szórólapokat tervezett nekem Szász Endre Világfa című képének felhasználásával. Nagy bennem a várakozás, és a legjobb, hogy rengeteg csodaszép mesét olvashatok a felkészülés során. Bízom benne, hogy a közelgő őszi kuckózós estéken lesz hallgatóságom...







2012. szeptember 17., hétfő

Baggio - első rész

Eljött az ideje, hogy bemutassam végre Baggiót, ahol most már tényleg úgy érezzük, otthonra találtunk.

Baggiót a kelták alapították, az i.e. III. században foglalták el a rómaiak. Ekkor itt őrtornyot emeltek, mely a Novara felé vezető utat biztosította. Ezt követően a települést feldúlták a barbárok, majd az i.sz. IX. sz.-ban helyreállították azt, és a valahai, teljesen lerombolt őrtorony helyén építették fel a Sant'Apollinare-nak ajánlott templomot és harangtornyot (ez ma Európa legmagasabb harangtornyainak egyike a maga 61 méterével). Baggio fénykorát a IX. és a XII. sz. között élte, amikor a da Baggio család virágzó politikai és katonai központtá tette. Anselmo da Baggio (akiről a házunk mögötti, a játszótér mellett elvezető utca van elnevezve) a XI. sz.-ban II. Sándor néven lett pápa.


a Sant'Apollinare templom a harangtoronnyal

A XV. sz.-ban Baggio fontos mezőgazdasági központ lett, az eperfákon selyemhernyókat tenyésztettek.
A XX. sz. elején Baggio lakossága jelentősen megnőtt; Milánóból egyre több munkás költözött ki ide, ahol a házak és a telkek a városhoz képest jóval olcsóbbak voltak. 1861-ben Bagiónak még csak 1251 lakosa volt; 1921-ben már több, mint 6100.
1923-ban Baggiót Milánóhoz csatolták; közigazgatásilag mindmáig a városhoz tartozik, de az utcáit belengő nyugalom régi időkbe vezeti vissza az itt élőket, mintha Baggio még ma is külön kis sziget lenne.





Baggio, Milánó 7-es zónájában (pontosan a 7-es szám és a tőle balra elszűkülő kis rész között)

Baggióban is, mint mindenfelé a környéken, sok a cascina. Ezek közül a leghíresebb a Cascina Linterno, amely először a XII. sz.-ban szerepel az okiratokban, és amit a XVI. sz.-ig Ad Infernumnak neveztek. Eredetileg a johanniták vagy a templomosok közösségéé volt, máig leghíresebb lakója azonban Petrarca volt, aki 1353-tól 1361-ig lakott itt. Petrarca négy milánói lakóhelye közül ez az egyetlen, amely ma is áll.


fotó: innen

A Casina Linterno Baráti Kör csodás programokat szervez, amihez gyakran használják a cascinát körülölelő park területét (erről a parkról egy külön bejegyzésben még írok); a szabad téri koncerteken kívül idén nyáron hullócsillagnézésen és a szentjánosbogár-rajzás alkalmával voltunk a vendégeik. Fontos műemlék még az utcánk végében álló "régi templom" (ennek a neve is Sant'Apollinare, az egyszerűség kedvéért), amelynek harangtornya a XII. (más források szerint egyenesen a IX.) században épült.


fotó: innen

A helyi könyvtár (mely szintén egy park közepén áll) Milánó egyik legjobban felszerelt könyvtárának számít, és gyakran rendez érdekes programokat gyerekeknek. A helyi önkéntes szervezetek nagy számban vannak jelen és kiemelkedően aktívak. Október harmadik hétvégéje hagyományosan a baggiói vásár ideje, amikor a kirakodóvásár és sok más helyi program mellett immár mintegy 400 éve szamárfuttatásra is sor kerül (az állatvédők méltatlankodása ellenére).

Videók Baggióról:


2012. augusztus 27., hétfő

Kertes


Láttam Márta bejegyzését az anyukája virágairól.

Én is jártam otthon a nyáron. Anyukám kertje tündérkert.







Jártam a nagyszüleim kertjében is. Nagypapám 18 éve, nagymamám 4 éve nem gondozza már. Az akácnak földöntúli illata van, nem is akác, valami sokkal édesebb.




A ház előtti nemtudom szilvából csak könnyezve lehet enni, gondolatban kezet csókolva két egykor volt szorgos embernek.

2012. augusztus 7., kedd

Négy


Négy éve egy augusztusi éjszakán merészkedett e világra Sara, aki azóta azon iparkodik, hogy egyetlen napunk se teljen el gyönyörködés, olvadozás, bosszankodás, kacagás, mese, öröm és újabb ősz hajszál nélkül. Köszönjük, kicsi lány!





2012. június 29., péntek

Olasz-német


Tegnap véletlenül én is láttam az olasz-német meccs második félidejét. Nem akartam pedig, mert nem érdekel, de történt, hogy elindultam a haverokkal egy dokumentumfilm-vetítésre az egyik cascinába. A cascinák Lombardiára, a Pó-síkságra jellemző mezőgazdasági épületegyüttesek, amik mára nagyrészt elhagyatva állnak, illetve nagy divat mostanában felkarolni egyet-egyet és mindenféle közösségi eseményeket szervezni bennük (de van, amelyikben állatokat tartanak). (Szicíliai megfelelője a casolare, de ott nem szerveznek bennük közösségi eseményeket, viszont nincs is ennyi elhagyatva belőlük.)


a tegnapi helyszín: Cascina Sella Nuova (képek a Google-ról)

Na, egy ilyen cascina udvarára mentünk filmet nézni, de történt, hogy a film előtt ott is a meccset adták le. Sajnos nem volt nálam a fényképezőgép, így muszáj vagyok leírni, hogyan nézik Milánóban jobb esetben a meccset.

A bozótosban állították fel a kivetítőt, a fiúk egy rakás összecsukható széket is hoztak, azokat szépen besorjázták a fák tövébe. Hűtőládában sör is érkezett. A meccs internetről ment, a szúnyogok meg szinte sűrű felhőkben szálltak. Csalán csak odébb nőtt, és most már a brazil lány is megtanulta, hogy néz ki. Voltak megjegyzések is a meccs alatt, főleg a kommentátor kapott súlyos szavakat amiatt, amiért elég sok hülyeséget összehordott. A számítógép néha persze megpróbált pihenő állapotba térni és elsötétült; olyankor az egyik fiú felpattant és lóhalálában vágtatott oda hozzá megmozgatni az egeret. Amikor a kép visszatért, karját diadalmasan a magasba lendítette, a többiek pedig úgy megéljenezték, mintha legalábbis gólt rúgott volna.

A dokumentumfilmet már nem vártam meg, mégsem csalódottan jöttem haza.

(Utóirat: hazafelé bicikliztünk a brazil lánnyal, amikor összetalálkoztunk három gimnazista fiúval, talpig olasz zászlóban. Ránk néztek, és azt kérdezték: "németek vagytok?". Majd biztos bevallanám a vereség estéjén Olaszországban, ha német lennék... Bár lehet, hogy megvigasztaltak volna. :D )

2012. június 16., szombat

Beépültem


Nem írtam még a városrészről, ahol élünk, Baggióról. Most sem fogok felsorolni történelmi adatokat (talán majd máskor), de szeretnék elmesélni nektek néhány epizódot, ami megmutat valamit a környék lelkületéből, és érthetővé teszi, miért jó itt lakni.


*

A napokban nyugdíjas lettem. Tiszteletbeli, de már ez is valami (igazi úgysem igen leszek). Meséltem, hogy amikor az utcánkban béreltem egy helyet a táncháznak, nyugdíjas hölgyek jártak hozzám a leglelkesebben. Azóta már tartottunk egy táncházi estet egyikük lakásán, ahol a kicsi örök barátságot kötött a vendéglátónk kutyájával. A hölgyek is készültek a kicsi fogadására, mert a vacsorán és a kétféle tortán kívül olyan Hófehérke-szoknyát varrtak neki egy régi sötétítőfüggönyből, hogy azóta is minden kislány elsápad az irigységtől, ha meglátja.

Na, ezekkel a hölgyekkel ebédeltem együtt a minap a nyugdíjasklubban. Ha valakinek rémlik még, milyen volt valamikor az Öreglányok című sorozat, amiben idős hölgyek szurkapiszkálták egymást szeretettel és rengeteg humorral, az képet alkothat arról, milyen hangulatban telt az ebéd. Tulajdonképpen szóhoz nem is jutottam a nevetéstől.





Laura néni, a kedvenc - úgy is mint a szoknya készítője és a kutya tulajdonosa

*

Pár napra rá aztán egy szabadtéri tangóbemutatóra mentünk ismét együtt a "lányokkal". A kicsi persze minden alkalmat megragad, hogy a Hófehérke-szoknyában vonulhasson fel...




*

Arról sajnos nincs fényképem, amikor tavaly nyáron a játszótéren egy mega-kivetítőn leadták a hetvenes évek elején készült dokumentumfilmet, amit itt a környéken forgattak. Az épületeken kívül a szereplők jó része is felismerhető volt, közülük nem egy ott ült a nézőtéren. Felejthetetlen este volt.


A mai ünnepről viszont vannak képeim. Néhány nappal ezelőtt döbbenetes dolog történt: két szomszéd összekapott, és egyikük bottal támadt a másikra. Éppen oviba vittem reggel a gyereket, mikor a mentő a ház előtt megállt, hogy ellássa a megtámadott szomszéd feleségét, aki szintén kapott a fejére egy botütést. Az eset nagyon megrázta a lakóközösséget (egy kb. 30 lakásból álló kétszintes épületegyüttesről van szó). A lakók úgy döntöttek, az esetre egy ünnepséggel reagálnak, hogy megmutassák, a megtámadott szomszéd nincs egyedül, és hogy békés városrészben kívánnak élni. Mindeni hozott valamit enni (én sütő híján csak palacsintát tudtam hirtelen összedobni, nutellásat és citromlekvárosat vittem), az egyik apuka pedig, aki rendszeresen fellép, egy barátjával műsort adott (nem csak gyerekeknek; ez mentség lehet arra, hogy a leghangosabban én nevettem).




Gabriele, a felirat készítője festőművész


az apukáknak is jól jön olykor a babakocsi...


"így tetszik nekünk Baggio"





Angelo bácsi kétszer átbiciklizett a színen előadás közben, ezért tapsot kapott...

volt szappanbuborékfújás, fürdés a lavórban, aztán bömbölés, mikor a vizet a szülők kiöntötték a végén


a dinnyét a férjem vágta fel


a fotózást még dinnyeevés közben sem hagytuk abba

Hófehérke ezúttal nem mérgezett almába harapott

Megbeszéltük, hogy júliusban megismételjük a bulit, akkor én fogok görög táncokat tanítani.

De addig még vár egy nagy esemény: június 20-án a parkban magyar népmeséket fogok mesélni olaszul a nyári napforduló alkalmából. Nagyon izgulok, és nagyon várom...