2010. március 31., szerda

Kenyérmesék III.

Korábban említettem, hogy Szicíliában vallási ünnepek alkalmával különleges kenyérformák készülnek. Ennek egyik lenyűgöző példáját láttuk tavaly húsvétkor egy Vita nevű faluban. A képek sajnos nem adják vissza az élményt, de talán érdekességképpen megmutathatók.













2010. március 27., szombat

Elképzelt beszélgetés húsz évvel ezelőttről



Add csak ide a szemüvegemet, kicsim, hadd lássam ezt a képet... Ó, igen, emlékszem arra a májusi délutánra... A varróegylet után kisétáltunk, csentünk magunknak egy fél órát a szabad levegőn, vágytunk a napsütésre. Vidámak voltunk és gondtalanok, fiatalok. Furcsa ilyen fiatalnak látni a dédanyádat, ugye?

Emlékezetes nap volt, mert akkor ismerkedett meg Antonella a jövendő férjével. Épphogy elkészült ez a fotó, amikor odalépett hozzánk az a magas fiatalember, aki már a télen kinézte magának Antonellát a jótékonysági vásáron. Úgy képzeld el, tizenhárom gyerekük született! Ki gondolta volna épp Antonelláról; ő volt köztünk a legfiatalabb... Ott áll kicsit hátrébb, jobbról a második a képen.



Mellette szélen Lucrezia a szigorú ábrázatával. Ilyen volt mindig, szigorú, kimért és komoly, de nála önfeláldozóbb nőt nem ismertem. Sosem ment férjhez, mindenestül a családjáé volt: előbb a szüleit ápolta, aztán a háborúban megrokkant öccsét. Mindig is mélységesen hívő volt, de utolsó éveit szinte remeteként bezárkózva töltötte, a templomon kívül nem járt sehova.

Középen Maria áll. Őt alig ismertük, csak két évig járt velünk varrni; valahonnan vidékről költöztek ide, aztán ugyanúgy tovább is álltak. Soha többé nem hallottunk róla semmit.

A kép bal szélén Ninetta. Mindig ilyen kis finomkodó volt, és milyen büszke a gyöngy fülbevalójára! Egy gazdag gyároshoz ment hozzá a következő évben; egy szem fiuk született. A férje fűvel-fával csalta, ő meg titokban ivott. Aztán a háború mindenüket elvitte. Tudod, mi történt, amikor koldusbotra jutottak? Ninetta kivirult. Abbahagyta az ivást, évekig a semmiből főzött, és nem nyugodott, míg ki nem taníttatta a fiát orvosnak. A férje pár év alatt ráment a vagyona elvesztésére, meg sem érte a fia diplomázását. A fiú Torinóban kapott állást, Ninettát is magával vitte. Néhány év múltán a város legjobb kalapüzletét mondhatta magáénak a barátnőm. Öt éve ment el; karácsonyra mindig írt. Nézd, az unokái képe ott van a vitrinben, az meg ott a fia.

A földön ül a legjobb barátnőm, Liliana. Szűzanyám, na ő volt még csak szabálytalan egy nőszemély! Bolondos, hirtelen feltörő kacajú; ha úgy tartotta kedve, táncra perdült az utca közepén, majd' elsüllyedtünk a szégyentől. Anyám egyszer meg is fenyegetett, hogy eltilt tőle, ha nem szelídül meg. Onnantól kezdve mindig lesütött szemmel, mozdulatlanul ült Liliana a misén. Szegény anyám, ha tudta volna, hogy a pad alatt olvasott! Írónő lett belőle, és később is mindent megtett, amit csak úri kedve diktált. Őrülten szerelmes volt egy festőművészbe, aki később öngyilkos lett. Liliana sokáig nem tért magához, aztán egyszer csak hozzáment egy mérnökhöz, aki elvitte Dél-Amerikába. Haláláig írt nekem, és azt hiszem, végül is boldog élete volt.

De biztosan nem annyira, mint nekem, hiszen itt ül velem a dédunokám, és nem unja a fecsegésemet!

2010. március 25., csütörtök

Az elmúlt pár napban egy olasz bloggerrel, Danielával váltottunk sűrűn levelet. A különböző országok húsvéti szokásairól készült sorozatot írni a blogján, és véletlenszerűen hozzám fordult, volna-e kedvem közreműködni. Naná!

Persze ez nem kis felelősség, hiszen az ő olvasói az általam szolgáltatott anyag alapján alkotnak majd elképzelést a mi húsvétunkról, de nagyon remélem, a lényeget sikerült megsejtetni. Ezúton is nagyon szépen köszönöm Csutkaildának és Limarának a rendelkezésünkre bocsátott gyönyörű fotóikat, illetve Limarának a fantasztikus cipóban sült csülök-receptjét is. A végeredményt itt tekinthetitek meg.



A húsvétot egyébként gyerekként nem szerettem igazán a locsolódók miatt, bár a nagymamámnál fellelhető finomságok azért vigaszt nyújtottak. Főtt kolbász, főtt sonka, kalács és sárga túró mindig volt nála, bár ez utóbbit gyerekkoromban kimondottan nem szerettem, azóta viszont annál inkább. Amikor a húsvétot nem itthon töltöm, nincs is igazi húsvéti hangulata az ünnepnek, pedig az ételeket igyekszem az asztalra tenni én is. A locsolók sem hiányoznak igazán. Aztán egyszer rájöttem, mit nem találok sehol máshol: azt a tavaszillatot, ami itthon lengi be az ünnepet.

*



Nagymamám így készítette a sárga túrót:
10-12 egész tojást elkevert 5-6 evőkanál cukorral, ezt hozzáadta 1 liter hideg tejhez, és állandóan kevergetve összefőzte, míg a tej össze nem túrósodott, és a savó vízszerűen el nem vált a túrós állagú résztől. Akkor mazsolát kevert bele, majd az egészet egy ruhába kötötte jó szorosan, hogy az összes leve kicsepegjen. Hidegen fogyasztható.

Ízlés szerint adható a túróhoz vaníliás cukor és reszelt citromhéj, vagy akár fahéj.

Akit a sárga túró megihletett, annak ajánlom Fűszeres Eszter felhívását.

2010. március 17., szerda

Szent Patrik napja van, Dublinban többnapos fesztivál zárónapja. A csokiboltban ilyenkor szakállas Patrik-figurákat árultunk; ugyanezek decemberben Mikulás néven futottak...

Patrik Walesben született, rabszolgaként került Írországba, majd később már a keresztény hit hirdetőjeként tért oda vissza és lett a sziget védőszentje. Nevéhez sok csoda fűződik. Az egyik legenda szerint ő kergette el a kígyókat Írországból, ezért nem élnek ma ott őshonos kígyók. (A pókokat bezzeg otthagyta, hadd rohamozzák meg a lakásokat téli menedéket keresve; szép kis védőszent az ilyen...)

A mára Írország jelképévé vált háromlevelű lóhere is Szent Patrik nevéhez fűződik, ezen magyarázta el ugyanis a pogány íreknek a Szentháromság eszméjét: hogyan lehet valami három és mégis egy.

A Szent Patrik purgatóriumának nevezett zarándokhelynek magyar vonatkozása is van, amennyiben a középkorban ismertebb látogatói között feljegyezték Krizsafán fia Györgyöt és Tar Lőrincet (előbbi látogatásáról Szunyogh Szabolcs is ír Jeruzsálem lovagjai című könyvében).

2010. március 16., kedd

"A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?"

Blogtörténeti pillanat: először hívtak játékba. Annástól kaptam a nyolc, válaszra váró kérdést (nagyon szépen köszönöm a megtiszteltetést!).

1. Mi lenne, ha nyernék a lottón?

Szerintem jóformán mindenki ugyanazt tenné: házat venne (saját magának, a gyerekeinek, különböző fokú rokonainak, barátainak), utazna, jótékonykodna. Én sem tudok ettől eltérő választ adni. Mondjuk Annáshoz hasonlóan én sem lottózom, de amikor ilyen meganyereményeket helyeznek kilátásba, akkor azért próbálkozom (legalább a lehetőséget adjuk meg a sorsnak ugyebár, hogy a kegyeltjeivé tehessen bennünket...)

A lottószelvények kitöltéséhez háromféle módszerem van. 1. Megérzés (megpróbálom kitisztítani az elmémet mellékes gondolatoktól, és az első eszembe ötlő számokat beikszelem. Ez nem egyszerű, mert minden számban ösztönösen keresek valami jelentést, üzenetet.) 2. A családtagok születési adataiból ragadok ki számokat. 3. A két módszer ötvözete.

Nekem eddig egyik sem jött be; szóljon, aki biztosabbat tud. Szerényen megelégszem egy közepes meganyereménnyel is.

2. Rossz szokásom?

Van, van... Rém rendetlen vagyok. Mentségemül felhozhatnám, hogy az a fajta ember vagyok, aki igenis átlát a káoszon, amennyiben azt saját maga teremtette; mindig tudom, mit merre láttam legutóbb (ellentétben némely közelebbről megnevezni nem kívánt családtaggal, aki még a szokott helyén sem találja a dolgokat, de ezt nem tőlem tudjátok). Ugyanakkor belátom, ez másokat rettenetesen zavarhat, ezért igyekszem úrrá lenni alapvető ösztönömön, mely azt diktálná, hogy minden tenyérnyi helyet lefedjek a környezetemben. Ezen kívül néha elég lobbanékony vagyok; felcsattanok olykor, de aztán perceken belül el is párolog a dühöm (ellentétben azzal, ha valaki indokolatlanul megbánt, mert akkor aztán mint az elefánt: nem felejtek). És még sorolhatnám, de már ez is több, mint elég.


3. Koffein?


Nem kávézom. Ez azért furcsa kissé, mert a kávé ízét, illatát egyébként imádom, de legfeljebb pár cseppnyit löttyintek olykor egy-egy reggeli tejeskávéba. Gyerekkoromban nagypapám mindig adott egy kávéskanálnyi kóstolót a saját feketekávéjából, a cukros aljából persze; aztán amikor már az unokatesóm is elég nagy lett a kávészertartáshoz, akkor neki egy kanálnyi járt, nekem mint legidősebb unokának kettő.
Ehhez képest abszolút teaimádó vagyok; lehet fekete-, fehér-, zöld vagy gyógynövény-, bár örök szerelmem az Earl Grey.

4. Színeim?

A természet színei: kék, zöld, barna. Meg a szürke és a fekete. Pirosat csak a kislányom születése óta viselek, addig valahogy taszított. Amivel máig hadilábon állok, az a lila; ennek csak nagyon kevés árnyalata kellemes számomra.

5. Mi van most rajtam?

Melegítőnadrág meg egy kissé kinyúlt hosszú ujjú felső - de mindjárt lecserélem pizsamára.

6. Háziállat?

Férjemmel nem volt még kertes házunk, így háziállatunk sem (azért az állatnak csak jó, ha van kert, kivéve mondjuk az aranyhalat). Amíg viszont a szüleimmel laktam, volt sok minden: nyúl, csirke, 30 kecske, kutya mindig és több macska is - ma már csak a két utóbbi.

7. Tíz év múlva hol látom magam?

Húúúú... Nehéz kérdés. Először is még nem dőlt el, melyik országban telepszünk le. Ennek némileg függvénye az is, milyen munkakörben tudnám elképzelni magam. Ha minden a vágyaim szerint alakulna, akkor mondjuk egy kedves vidéki házban látnám magam, nagy kert közepén, ahol a csokiboltomból hazatérve mezítláb kószálhatunk a napsütésben (addigra két?) kislányommal, miközben a férjem befűti a kemencét.

8. Legutóbbi nagyon jó élményem?

Hogy Annás rám gondolt ezzel a játékkal...


Köszönöm, hogy játszhattam, és továbbítanám a játékot Chiarának.

2010. március 12., péntek

Tüköry

Kedvenc nemzeti ünnepem közeleg. Azon túl, hogy könnyű lelkesedni egy ilyen tavaszi, fiatalos-lendületes-forradalmi ünnepért, azért is szeretem, mert egyben nagymamám születésnapja március 15. Szerettem azt képzelni, hogy ilyenkor kicsit az ő tiszteletére is öltözik ünneplőbe az ország.

A '48-as szabadságharc alakjai közül egynek a története bizonyos értelemben egy palermói úriember nevével kapcsolódik össze. Gaetano Basile 1937-es születésű újságíró, neves család sarja, felmenői között két építész is volt, akiknek Palermo több emblematikus épületét köszönheti (Keresztapa-rajongók ebből legalább egyet biztosan ismernek: a palermói operaház, a Teatro Massimo épületét, melyben a harmadik részben az operaelőadás folyik, és végül a lépcsőjén lövik le Michael lányát).

Basile mindent tud Szicíliáról és azon belül Palermóról. Könyveiben nagy szeretettel, itt-ott nosztalgiával és jó adag önkritikával ír városáról és annak lakóiról. Őt olvasva az embernek az az érzése, maga Palermo szelleme tárja fel lakóhelyének titkait.

"Palermo é..." című könyvében olvasható a következő írás:

"A Porta Maqueda városkapun kívül, a "Santantonino"- (másoknak Padovai Szent Antal) templom után kezdődik a Corso Tüköry: a palermóiaknak "Corsotúgher".

Az anyakönyvben Tüköry Lajos, olaszosan Luigi magyar hazafi volt, aki 1848-ban az osztrák birodalom ellen harcolt. 1859-ben száműzetésbe vonult Olaszországba, ahol a "Magyar Légió" alakult, mely kész volt a Krímbe vonulni Oroszország ellenében.

Nem lett belőle semmi a villafrancai békekötés miatt. A Krím helyett az "ezrek" között kötött ki, piros ingben és ezredesi rangban.



"Palermo vagy a pokol!" -kiáltotta Garibaldi Calatafimi után.

Az Admirális-hídnál állomásozó Bourbon csapatok helyzetének ellenőrzésére felderítőként Tüköryt küldték ki 32 emberrel; őket helyi felkelők egy csoportja kísérte (...).

Tüköry figyelmes és tapasztalt katonaember lévén nagy elővigyázattal küldte előre embereit, hármasával-négyesével, a földön kúszva.

Eme kis "hadvezéri" mestermű tönkretételéről a mieink gondoskodtak, akik kis távolságból követték őket. Boldogságukban, hogy elérték céljukat, palermót, a levegőbe lődöztek, ahogy az a falusi ünnepeken volt szokás, örömkiáltások és kölcsönös gratulációk kíséretében. A felriasztott, jól felfegyverzett Bourbon csapatok reakciója nem váratott magára: az Admirális-hídnál az ellenállás mindent elsöprő volt.

Cesare Abba így ír: "(...)a hídnál szörnyű tűzbe kerültünk, mely egy falról záporzott ránk, aminek tetején a füstben gyalogságiak hosszú sorának egyenruháján fehérlett a keresztbe vetett bőrszíj."

Az összeütközésben egyik lábán megsebesült a szegény magyar ezredes. 1860. június 10-ei dátummal jegyezte fel a már idézett Cesare Abba: "Tüköry meghalt... levágták a lábát, amit az Admirális-hídnál tört el a golyó; azt mondták, viszontlátjuk még lóháton csapatunk élén, de az üszök megölte."

Csupán 32 éves volt.



A sebesült Tüköryt egy patríciusházba vitték, hogy sebét ellássák.

Nem léteztek még antibiotikumok, így az üszkösödés az adott körülmények között lényegében elkerülhetetlen volt. Pár lépésnyire a Via Maquedától hunyt el, a Via del Bosco 49- szám alatt.

(...)

Az épület mai állapota siralmas.

Azért csak menjetek el, mondjuk egy vasárnap délelőtt.

A falon a kapu mellett márványtábla emlékezik meg a fiatal "kedves hősről", aki egy meleg júniusi napon Palermóba jött meghalni."





(A képek a Corso Calatafimi-n található Tüköry laktanya falán lévő emléktábláról készültek. Tüköryről a Wikipédia is ír, ahogyan a másik magyar szabadságharcosról, Türr Istvánról is, a Korinthoszi-csatorna egyik építőjéről; róla szintén van elnevezve egy utca Palermóban; igaz, aprócska - talán mert ő jóval hosszabb élete végén mégiscsak itthon halhatott meg.)

2010. március 6., szombat

Csillagközi csodaszarvas

Szeretem a csodaszarvas-mondát. Az évek múltával egyre több személyes élményem is fűződik hozzá.

Még épp csak meg tudtam értetni magam olaszul, amikor (már említett) Gianluca kollégámmal egy szótár kíséretében leültünk lefordítani Arany János Rege a csodaszarvasról című művét. Eltöltöttünk vele két napot, de valahogy összekínlódtuk.

A Vucciria piacra lengyel árusok is járnak, a kardhalak és az olajbogyók közti placcon érdekesen hatnak a földre kirakott matrjoskababák és Zenit fényképezőgépek. Itt akadtam egyszer egy diavetítőre, amire némi alkudozás után 13 euróért sikerült is szert tennem. Szerintem mindketten jó vásárt csináltunk: nekem mérsékelt áron lett egy vetítőm, az árus pedig megszabadult egy olyan darabtól, amiről Palermóban rajtam kívül valószínűleg senki nem sejtette, mire használható.

Innen már nem volt visszaút: egyik hazalátogatásomról az Arany-féle Csodaszarvas diafilm változatával tértem vissza. A premierre a magyar est keretében került sor: kollégák és lakótársak gyülekezete előtt, töltött káposzta után, moldvai népzenei aláfestéssel, népviseletbe öltözve vetítettem a konyha falára a regét. Ilyen sikere talán a Lumiere-fivéreknek sem volt, csak a visszatérő "Száll a madár..." kezdetű versszakot fütyülték ki egy idő után.

Amikor aztán a kislányunkat vártuk, lelkesen horgoltam babatakaróját a majdani keresztelőjére. A mintákat a férjemmel válogattuk, szándékunk szerint ötvözve a mediterrán és a magyar szimbólumokat. Így került a takaró közepére a csodaszarvas, melyről tudvalevő, hogy egyik agancsán a nap, másikon a hold ragyog, vagy ennek változatai: nem az agancsán, hanem mellette, vagy egyik lába itt, a másik ott stb. Horgolás közben mindegyre Lovász Irén gyönyörű éneke járt a fejemben.

Mivel azonban képzeletem messze felülmúlja kézügyességemet, a szarvas mellé sikeredett napkorong... hát, nem lett egészen korong formájú. Ahogy a férjem fogalmazott: nem napot horgoltam, hanem Szaturnuszt. Egydarabig bántott kicsit a dolog (már nem a megjegyzése, hanem a tény, hogy elszúrtam, de nem akarózott lebontani), mára azonban csak nevetek, ha eszembe jut a csillagközi szarvas, amint tekintetét a Szaturnuszra szegezve elszántan száguld az űrben.



Végezetül idemásolom a dal teljes szövegét; emeljen minket éteri magasságokba az élmény, csak vigyázzunk, össze ne ütközzünk a csodaszarvassal.


édös fiam, én jó fiam
sej regélök regélök
napot láttam én fölkelni
hódikát láttam én lemenni
az kettő közt szarvast láttam
egyik lába az napba volt
másik meg a hódikába
egyik lába az erdőben
az másik meg az tengerben
jobb oldalán nagy szén égett
bal oldalán köd setétlett
szeme előtt hajnal virradt
utána meg éjjel szakadt
az erdőbe ha bévetődnék
napfelköltig ébrön lennék
az szarvast is megnyilaznám
útadon új legelőket lelnél

(forrás: http://www.szepi.hu/nota/nepdal/szoveg/Lov%E1sz_Ir%E9n/Vil%E1gfa/lista.html)

(A Csodaszarvas c. dal Lovász Irén Világfa c. lemezén hallható.)

2010. március 4., csütörtök

Királynőcskék



Megérkezett a férjem, hozott reginelle kekszet.

Ha szabadon választhatok, biztosan valami cukrászsütit "rendelek" Palermóból, mert a szicíliai cukrászok verhetetlenek: színtiszta extázis és életfogytig tartó függőség. Mivel azonban a férjem nem ül repülőre, muszáj vagyok olyasmit választani, ami kibírja a többnapos utazást. A tartósabb finomságok közül az egyik kedvencem a reginelle szezámmagos keksz (a név jelentése "királynőcskék", de szerepel egyszerűen regine, vagyis királynők néven is).

Még sosem készítettem, egyrészt mert arrafelé szinte minden pékségben készen kapható, másrészt a hozzávalók között van egy nehezebben beszerezhető is, de ha valakiben pont az ilyen kihívások keltik fel a kíváncsiságot, annak a kedvéért lefordítom ide Moscerino receptjét.



Két tepsi mennyiséghez:

500 g liszt
160 g zsír
160 g cukor
4 g ammónium-bikarbonát (állítólag csak ezzel lesz igazi az állaga és az íze)
1 tojás, amit (héja nélkül) lemérünk, majd hozzáöntünk annyi hideg tejet, hogy együtt 100 g-ot adjanak ki
fél rúd vanília
kb. 200 g pörkölt szezámmag (teflonserpenyőben, állandó kevergetés mellett világosra pörköljük)

A lisztet, cukrot, a vanília kikapart belsejét és a zsírt összedolgozzuk morzsás állagúvá, majd hozzáadjuk a tejet, a tojást és az ammónium-bikarbonátot; ezekkel egynemű tésztává gyúrjuk az egészet. Celofánba csavarva a hűtőbe tesszük a tésztát, és kis adagokat veszünk ki belőle a formázáshoz. Ujjnyi "nudlikra" formázzuk a kekszeket, meghempergetjük a szezámmagban, a tepsibe rakjuk (kicsit még dagadnak sütés közben). 180 fokra előmelegített sütőben mintegy 30 percig sütjük; 20 perc után érdemes kivenni egyet és megkóstolni, hogy omlósan ropogósak legyenek, de ne égjenek meg.