Az úgy történt, hogy Annát kiszemelte a sógora az öccse számára. Anna azonban nem akart hozzámenni a fiúhoz, mert a sógora nagyon rossz természetű ember volt, és tartott tőle, hogy az öccse is olyan lenne. A sógora erre dühében megverte, s akkor Anna összeszedte a kevéske holmiját, és elment Mitru Jancsiékhoz.
Nagymamám akkoriban öt éves forma kislány volt (tehát 1930 körül járunk), és a rajongásig imádta Annát. Egyszer lementek a kertbe krumplit szedni ők ketten, de nagymamám egy óvatlan pillanatban elélépett, és Anna véletlenül fejbe vágta a kapával. Rohant vele rémülten, nagymamám meg csak azt ismételgette, hogy nem az Anna hibája volt, hanem az övé. Szerencsére nem lett nagy baja, de a forradás mentén nem nőtt haj többé. Nevetve emlegette mindig, hogy neki ott Anna megkapálta a fejét.
Anna két bátyja Pesten dolgozott, nekik panaszolta el levélben, hogy járt a sógorával. A fiatalabbik, Péter aztán érte jött, és felvitte magával a fővárosba. Anna a Péter feleségével dolgozott együtt Budán a szövőgyárban.
Ott ismerkedett meg egy Vass nevezetű fiatal gépésszel, el is jegyezték egymást. Májusra tervezték az esküvőt, mert akkor nemzetközi vásárt készültek tartani Pesten, és a vidéki rokonok félárú jeggyel utazhattak volna fel.
Húsvét harmadik napja volt, Anna bement Szentlőrincről Budára a gyárba. Ahogy a villamosról leszállt, a másik irányból épp akkor futott be a szerelvény. Anna hátralépett, az induló villamos ajtaja odazárta a kabátját, és ő a jármű alá esett. A jobb lába teljesen összeroncsolódott. A kórházban a vőlegénye igyekezett rábeszélni, egyezzen bele, hogy levágják a lábát, de Anna azt mondta, ő fél lábbal nem tud élni, akkor inkább meghal. Végül vérmérgezést kapott, és már nem tudtak rajta segíteni.
Csak hegek maradtak utána: a nagymamám fején meg a Vass gépész szívében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése