Akkoriban már fizetni kellett a hajójegyért, nem lehetett az úton ledolgozni az árát, mint korábban. Így aztán kölcsönt vettek fel ükapámék a hajójegyre, s az ükanyám otthon maradt a három gyerekkel meg az adóssággal. Napszámba járt mindenfelé, hogy a tartozást ledolgozza,közben a dédanyám a két kisebb testvérére meg a tanító gyerekére vigyázott, így aztán iskolába sem járt. Írástudatlan maradt, akárcsak ükapám, aki Amerikából küldött leveleit is egyik barakktársával íratta.
Egyszer aztán megüzente ükanyámnak, hogy készüljön, mert összegyűjtött annyi pénzt, hogy az egész családnak meg tudja venni a hajójegyet, és kihozatja őket is magához. Nemsokára jött egy másik levél, melyben az állt, hogy Ritli Mihály meghalt. A családja semmi egyebet nem kapott utána, se személyes holmit, se pénzt. Hogy a leveleit író barakktársa tette-e el láb alól a félretett pénzéért, vagy más történt vele, kiderülni már nemigen fog. Ott nyugszik valahol Amerikában, haló porában is messze mindenkitől.
Ámulva olvasom ezeket a családi legendákat történeteket! Egyszerűen tényeket közölsz, mégis tele vannak feszültséggel, bele sem merek gondolni, milyen életük lehetett... Ugye van még történet a tarsolyodban?
VálaszTörlésAkad még egy-kettő, de csak amit annak idején nagymamám diktafonra mondott. Milyen kár, hogy nagypapámtól nem maradtak hangfelvételek, mert így annyi minden feledésbe merült. Úgy örülök, hogy Neked is mondtak valamit ezek a történetek; azt hittem, a rokonokon kívül senkit nem érdekelnek...
VálaszTörlés