Az elmúlt pár napban egy olasz bloggerrel, Danielával váltottunk sűrűn levelet. A különböző országok húsvéti szokásairól készült sorozatot írni a blogján, és véletlenszerűen hozzám fordult, volna-e kedvem közreműködni. Naná!

Persze ez nem kis felelősség, hiszen az ő olvasói az általam szolgáltatott anyag alapján alkotnak majd elképzelést a mi húsvétunkról, de nagyon remélem, a lényeget sikerült megsejtetni. Ezúton is nagyon szépen köszönöm Csutkaildának és Limarának a rendelkezésünkre bocsátott gyönyörű fotóikat, illetve Limarának a fantasztikus cipóban sült csülök-receptjét is. A végeredményt itt tekinthetitek meg.



A húsvétot egyébként gyerekként nem szerettem igazán a locsolódók miatt, bár a nagymamámnál fellelhető finomságok azért vigaszt nyújtottak. Főtt kolbász, főtt sonka, kalács és sárga túró mindig volt nála, bár ez utóbbit gyerekkoromban kimondottan nem szerettem, azóta viszont annál inkább. Amikor a húsvétot nem itthon töltöm, nincs is igazi húsvéti hangulata az ünnepnek, pedig az ételeket igyekszem az asztalra tenni én is. A locsolók sem hiányoznak igazán. Aztán egyszer rájöttem, mit nem találok sehol máshol: azt a tavaszillatot, ami itthon lengi be az ünnepet.

*



Nagymamám így készítette a sárga túrót:
10-12 egész tojást elkevert 5-6 evőkanál cukorral, ezt hozzáadta 1 liter hideg tejhez, és állandóan kevergetve összefőzte, míg a tej össze nem túrósodott, és a savó vízszerűen el nem vált a túrós állagú résztől. Akkor mazsolát kevert bele, majd az egészet egy ruhába kötötte jó szorosan, hogy az összes leve kicsepegjen. Hidegen fogyasztható.

Ízlés szerint adható a túróhoz vaníliás cukor és reszelt citromhéj, vagy akár fahéj.

Akit a sárga túró megihletett, annak ajánlom Fűszeres Eszter felhívását.