2013. január 25., péntek

Lomtalanítás

A kicsi délután lefeküdt, én meg felkaptam az egyik dobozt, ami a költözés óta még érintetlenül áll. Láttam, hogy színültig van papírral; majd most átválogatom, megszabadulunk a kacatok nagy részétől, hajrá!

Lássuk csak. Első, ami kezembe akad, egy hatalmas kupac képeslap Írországból. Gratuláló sorok esküvőnk alkalmából barátoktól, kollégáktól. Gratuláló sorok kislányunk születése alkalmából barátoktól, kollégáktól. Búcsúztató sorok barátoktól, kollégáktól. További híradások és karácsonyi lapok barátoktól, volt kollégáktól. Férjem egy levele, épp csak megérkezett Írországba, és még a budai albérletbe küldte, a Toldy utcába... Micsoda emlékek! Egészen elérzékenyültem. Na jó, hát ezeket semmiképpen nem dobhatom ki, majd elteszem valami szép dobozba az egész kupacot úgy, ahogy van.


Életem eddigi legjobb munkahelyén, az írországi csokiboltban, a hivatalos karácsonyi lapon

Menjünk tovább. Egy boríték irodalmi zsengéimmel, még gimiben vetettem ezeket papírra... Hű, kedvenc regényhősöm soha meg nem született regényemből: Bíró Öcsi Pál Barcibányáról. Elragadó fickó; nézzem csak, miket csinált... Mindig megnevettet. Na, ez a boríték is marad, jó lesz rátalálni úgy újabb öt év múlva.

Két Magyar Nők Lapja 1943-ból (V. évfolyam!), áruk 80, illetve 90 fillér, címlapon őrgróf Pallavicini Edéné Gerliczy Ilona bárónő menyasszonyi ruhában. Hát ez ugye kincs, tegyük csak félre.


A gimnáziumi évkönyv... További irodalmi próbálkozások (kimondottan termékeny vagyok ahhoz képest, hogy soha nem jelent meg semmim) (na jó, a gimnáziumi évkönyvben például igen, de az nem ér). Palermói munkám során kapott levelek az iskolásoktól - ismét emlékek áradata; ezek is maradnak. Tinédzserkori szívfájdalmaim írásban kiöntve, saját magam által szarkasztikus stílusban megválaszolva. Hát ezt meghagyjuk, jól jöhet még az unokámnak vagy a pszichoanalitikusomnak, ha egy napon lenne (bár kétlem). Mi van még? A szicíliai zászló, ami Brüsszelt is megjárta velem, amikor az Európai Parlamentben a szicíliai régió képviseletében szólaltam fel egy konferencián. Egy fénykép, rajta egykori lakótársam, aki már nincs közöttünk. Egy füzet-napló; akkor vezettem, amikor a férjemmel megismerkedtem. És itt a doboz alja...

Na jó, vegyünk akkor egy másik dobozt...

1 megjegyzés:

  1. S az ember rájön, hogy az emlékek kötnek, s nincs semmi felesleges, s hogy milyen jó is nosztalgiázni!

    VálaszTörlés