Bútor áll a házhoz

Kaptunk egy bőr kanapét a sarki könyvesboltos egyik barátnőjétől. Szóltam a háztömbbulik fő szervezőjének, egy filozófia szakos srácnak, hogy segítsen már a férjemnek felhozni. Mivel a srác többnyire elválaszthatatlan barátjával együtt jelenik meg, így rögtön hárman állhattak neki a cipelésnek. Még így is nagy feladat volt; a kanapé böhöm nehéz, a főiskolás srácok tapasztalatlanok (azt sajnos nem tanítják, hogy a kanapét rézsút meg is lehet billenteni, hogy beférjen az ajtón, de sebaj, a férjem irányított, csak panaszkodott, hogy ezek a diákok miért nem járnak konditerembe). Az elválaszthatatlan haver meg vasággyal lehet úgy ötven kiló, tehát ő a kanapé alá bújt, és úgy tolta felfelé a lépcsőn. Sajnálom, na, hogy nem fotóztam le őket cipekedés közben. Amikor helyére került a bútordarab, azonmód le is rogytak rá. A kicsi odáig volt meg vissza, Elválaszthatatlan nagyon tetszett neki, ami sok jóra enged következtetnünk (készüljünk szemöldökgyűrűre és a felkart borító tahiti stílusú tetoválásra). A fiúk gyorsan megitták az áldomást az új darabra, haraptak pár falatot, aztán mentek is.

Helyükre érkeztek az új házban tartott első összejövetel meghívottjai (lényegében a szomszédok, a könyvesboltost is beleértve). Filmnézés apropóján gyűltünk össze, A hatalom árnyékában című filmet akartuk megnézni. Előtte ettünk egy kis kolbászos krumplilevest, készen vett tésztából gyorsan kisütöttem hat pizzát. Közben valaki javasolta, inkább másik filmet nézzünk, de a többiek hevesen ellenálltak, mondván, ezért a filmért (is) jöttek. Betettük a filmet (az egyik szomszéd áthozta a kivetítőjét), majd 3 perc után (szegény Ryan Gosling épphogy csak túl volt a mikrofonpróbán) akik leginkább kardoskodtak a film mellett, kijelentették, hogy ez a film vacak, inkább beszélgessünk. Ezt tettük, hajnali kettőig.

Ma aztán ihletet kaptam, miután a múltkor hosszasan időztem és gyönyörködtem Levendulalány blogján. Úgy két és fél éve vettem egy felújításra váró bababoltot. Pergett róla a festék; úgy szét volt száradva, hogy esett szét darabokra. Akkoriban nekiálltam lecsiszolni, aztán jött a Milánóba költözés, és azóta egy dobozban várta a sorsát. Most újra nekiveselkedtem. Távolról sincs még készen, de ma már lehetett vele játszani. A karamella darabja hol 100 euróba került, hol egy forintba, és a boltos, Piroska néni megpróbálta rámsózni a párducát is két forintért. Mikor húzódoztam, kezdte feldicsérni: pedig ez a párduc még a kezét is szokta harapdálni, csak a körme koszos mindig, mert a sárban szokott turkálni, és hozza ám a szájában a gilisztákat... Hiszitek vagy sem, párducot nem vettem.