Milánón kívül, kicsivel Vigevano előtt álltunk meg a Ticino folyónál. Napoztunk, vízbe gázoltunk, a köves partot szinte pusztára taroltuk, annyi kavicsot hajigáltunk a vízbe, és egész délután a szitakötőket bámultuk.
Itthon utánanéztem: sávos szitakötők (Calopteryx splendens) hordáit láttuk. Sikerült közelről megörökíteni egy hímet és egy nőstényt is, bár először azt hittük, két külön faj, csak a történtekből jöttünk rá, hogy nem így van.
Ugyanis arra lettünk figyelmesek, hogy egy csapat kék szitakötő üldöz egy zöldet. Eszeveszetten cikáztak ide-oda nagyon sokáig, majd a zöld egy pillanatra lebukott a víz alá egy hínár mentén, és amikor újra felbukkant, lecsapott rá egy kék szitakötő. Felemelte a levegőbe, és kivitte a partra egy napsütötte kőre. Ott aztán egybefonódtak.
Még többször végignézhettük a jelenetet, ahogy a zöld nőstény megfuttatja a versengő hímeket, hogy a leggyorsabb, legerősebb egyedet válassza ki. Persze a kicsi egyfolytában kérdezett, így lényegében átestünk a felvilágosítás első körén. Ugyan nem méhekkel szemléltettük, de azt hiszem, sikerült megsejtetni valamit...
Ez egy igazi relaxálós hétvégétek volt. Nagyon szépek a képek. Azért hagytatok követ még a parton?:-))
VálaszTörlésKoszonom, Eva. Nagyon szeretem, hogy mindig irsz megjegyzest. Egy keveset hagytunk... :))
VálaszTörlés