Meze-féle mizé

A meze (vagy mezze) a mediterrán, közel-keleti, levantei konyhában ismeretes különböző fogások végeláthatatlan soraként. Gyakran krémes állagú, kenyérrel fogyasztható finomságok. Ír róla angolul a Wikipedia, magyarul pedig Váncsa István a Lakoma című könyvében.

"A libanoni család viszont vasárnaponként elvonul egy étterembe, mezzét rendel, és estig azt csipegeti. A tálak nem egyszerre jönnek, előbb zöldségek, saláta, paradicsom, uborka, zöldhagyma, zöldpaprika és zöldfűszerek, főképp menta, továbbá olajbogyó, földimogyoró és lupinmag(...)

Folytatásképp hideg ételek bukkannak fel az asztalon, aztán melegek, közben a gyerekek el-elmennek játszani, és lassan lemegy a nap." (49-50. o.)

Na valami ilyesfélével próbálkozom péntekre, azzal a kitétellel, hogy

a) nem tudom, pontosan hány személyre főzök, ez mindig csak a helyszínen derül ki Fernandónál;

b) korlátozott anyagi ráfordítással dolgozom;

c) időben pláne korlátozott vagyok, a kirakózás és a mesélés szüneteiben ténykedem.

Ergo nem lesz echte libanoni meze a végeredmény (már csak azért sem, mert a recepteket is vegyesen válogattam össze, több országból), csak meze-féle mizé; valami, amit a fenti kitételek lehetővé tesznek.

Ma reggel már elkészült a padlizsánkrém és a sült paprika. (Igen, már kedden nekifogtam a pénteki vacsorának, mert ezek az ételek simán kibírják addig a hűtőben, sőt összeérnek bennük az ízek.)

A padlizsánkrémet sokan ismerik; aki még nem próbálta, nyugodtan vágjon bele, egyszerűbb elkészíteni, mint gondolná az ember.

Öt padlizsánt odatettem egy nagy vaslábasban, semmit nem öntöttem alá, csak hagytam, hogy feketére süljenek (körbeforgattam, hogy mindenhol fekete legyen). Utána kanállal kikapartam a belsejét, robotgépben felaprítottam egy gerezd fokhagymát meg egy nagyobb lilahagymát, és azzal meg egy kis olívaolajjal, sóval, nagyon pici borssal összeturmixoltam.

A sült paprikához a paprikákat betettem az előbbi vaslábasba, ezeket is feketére sütögettem körben.

Utána egy zacskóba (ezúttal papírzacskó volt kéznél) betettem a paprikákat, hogy ledobják a héjukat. Ebből persze elillan a meleg, nem úgy, mint a műanyagból, de az meg állítólag méreganyagokat bocsát ki közben. Mindegy, a paprikák lehéjazása így sem volt gond, szépen le lehetett dörzsölni-csipegetni róluk. Ha lehet, ne nagyon szakítsuk ki a paprikákat (ez nekem nem mindig sikerült), vagy legalább egy tiszta tányér fölött húzzuk le a héjukat, mert a kicsorgó lé valódi ízkoncentrátum, valami felséges. Nekem legjobban egyébként akkor ízlik a sült paprika, ha a saját levén kívül semmit nem adok hozzá, de most készült rá egy kevés pác, hogy jobban ellepje az olívaolaj, mert akkor jobban eláll.

Kávéscsészényi olívaolajhoz (Tessa Kiros "Fried red peppers" nevű receptje nyomán, kicsit megvariálva azt) öntöttem vagy fél teáskanálnyi balzsamecetet, ezt öntöttem a feldarabolt paprikákra. A tál közepére helyeztem egy kicsit szétnyomott fokhagymagerezdet meg egy körömnyi rozmaringágat.

Most a hűtőben pihennek a tzatziki és egy édes paradicsomszósz mellett, várják a többi fogást.