Aranydurbincs szpetszeszi módon (Váncsa István után)

kép innen

Nem ismerem jól a tengeri halakat, és nem is tudom őket elkészíteni, pedig imádom valamennyit (és a család többi tagja is, ami nem elhanyagolandó szempont). Elhatároztam, hogy most, hogy elvileg dúskálunk bennük (legalábbis abban az értelemben, hogy könnyedén beszerezhetők), megtanulok végre pár halételt. A múlt héten Fabio bevezetett a tintahalsütés rejtelmeibe (majd egyszer erről is írok). Utólag kicsit szégyelltem, mennyit tüntettem el belőlük, de jó harminc évnyi lemaradást kell behoznom, ha a Palermóban töltött három évet nem számítom.

Tegnap viszont Váncsa mesterhez folyamodtam. Lakoma című könyvéből (mely lassan a szakácsbibliám lesz) választottam egy görög ételt (merthogy Görögországot és a görög konyhát is imádom).

Vettem a piacon egy aranydurbincsot, azzal büszkén hazavonultam. Otthon (hol máshol) észrevettem, hogy nincs megtisztítva. (Csak kicsit vagyok szórakozott újabban.) Nekiálltam felbontani, bár ilyet még sosem csináltam. Nem is volt addig gond, amíg porcba nem ütközött a késem (ami elég hamar bekövetkezett). Akkor feladtam az egészet, mondván, úgysem fog ez nekem menni.

Nem sokkal ezután váratlan telefonos segítség érkezett: anya hívott. Meséltem neki, hogy jártam, mire pár szóban elmondta, hogy bontsam fel a halat, és önbizalmat öntött belém. Eredményeképpen úgy elbántam a hallal, hogy még magamat is megleptem.

Eztán a halat kívül-belül bedörzsöltem egy fél citrom levének és egy deci olívaolajnak a keverékével, a maradékot ráöntöttem, hogy abban feküdjön. Sóztam-borsoztam kívül-belül, és állni hagytam (úgy két órát, mert sok minden közbejött, de elvileg feleannyi idő kell neki).

Egy kis fej hagymát összevágtam, két kanálnyi olajon odatettem dinsztelni, hozzáadtam két gerezd összeaprított fokhagymát. A megdinsztelt hagymához adtam aztán 4 lehéjazott, összekockázott paradicsomot, egy teáskanálka mézet, két fahéjforgácsot, egy darab szegfűborsot, vágtam hozzá petrezselyemzöldet, és hagytam főni. Kellett volna bele egy kis fehérbor, de nem volt itthon, hát nem került bele. Semmi sót nem használtam sem eddig, sem eztán, de ízorgia a végeredmény, és nem tűnik sótlannak.

Amikor a paradicsomos egyveleg felére beforrt, szűrőn átnyomkodtam kicsit. Sütőnk nincs, így serpenyőbe fektettem a halat, alá olívaolajat öntöttem, rá meg az átszűrt paradicsomos szószt. A tetejére még pár csepp olajat öntöttem, és fedő alatt sütöttem mérsékelt lángon kb. húsz percig. Aztán megfordítottam a másik oldalára, mindkét oldalát megszórtam zsemlemorzsával, alóla pedig rákanalaztam a mártást, és újra kapott néhány csepp olajat. Még kb. negyedórát sült, de nem néztem az órát; ha már átfőtt a hal, és a mártás besűrűsödött, akkor jó.

A hal omlósan puha lett, ízletes, a gerincéről könnyen lefordult. A mártás pedig olyan, de olyan, hogy legközelebb minimum kétszer ennyit készítek hozzá. Fabio szerint felkerülhet a listára (azaz máskor is készíthetem), úgyhogy neki is ízlett.

(Közben a többiek is elfoglalták magukat; a kicsi bizonyára jobban fogja ismerni a tengerlakókat, mint én.)