2010. január 28., csütörtök

Imbolc



Február elseje az ír néphagyomány négy fő ünnepének egyike, Imbolc. A kelták két részre osztották az évet: télre (gam) és nyárra (sam). A kelta újév (Samhain) november elsejére esett, ez mai nevén Halloween. A nyár kezdete május elseje volt, azaz Beltaine. A két jeles nap között félidőben ülték Imbolc (február 1.) ünnepét, valamint Lughnasadh napját (augusztus 1.).

Imbolc a négy ünnep közül a legcsendesebb, de talán így is illik ez egy téli jeles naphoz. A tavaszvárás ünnepe ez, a természet újraéledésének első jelei mutatkoznak ilyenkor (legalábbis Írországban, ahol jóval enyhébb a tél, mint nálunk, bár Annás is érzi a tavasz közeledtét…). A halászok ekkor szálltak újra tengerre,a talaj ismét befogadta a magokat, az esők nyomán új fű sarjadt, kisbárányok születtek. A tél hidege először rendült meg február 1-jén, hogy Szent Patrik napján (március 17.) végleg semmivé legyen.

Imbolc az első tej napja, ami a kisbárányokat táplálja. Brigid ünnepe ez, a bőség ősi istennőjéé, melyet a keresztény naptárban február 2-a helyettesít, gyertyaszentelő napja.

Brigid alakja nagyon sokrétű a kelta hagyományban, ráadásul a pogány istennő képe összemosódott a keresztény Szent Brigidével; nem egyszerű pár szóban jellemezni. Nagyon pozitív, nagyon női, melengető, jóakaratú figura. Brigid az élethozó, a szülő nők és az újszülöttek, az ellő jószág és a szaporulat védelmezője, segítője. Óvja a háziállatokat, különös tekintettel a fejőstehenekre; ünnepének estéjén a vaj nem maradhatott el az asztalról a bőséges tejhozam biztosítása végett. Gyógyító erejű; aznap éjjel egy darab szövetet akasztottak egy bokorra a háziak, hogy arra járva Brigid megérintse, és gyógyító erejének egy részét ráruházza; ezt később Brigid köpenyének nevezték és a szülési fájdalmak enyhítésére is használták. A hagyomány szerint maga Írország is úgy lett a Smaragd Sziget, hogy Brigid beterítette zöld köpenyével.



Az ősi Brigid hármas jellegű istennő volt; a gyógyítás mellett a költészet és a kovácsolás istennője. A tűz és a víz is kapcsolódik hozzá: máig több szent forrás viseli a nevét (ezeket gyógyító hatásúnak tartják), szentélyében, Kildare-ben örök láng égett ezer éven át, s az ő áldását kérve gyújtották meg az otthonokban a tűzhelyeket.



Ezek után talán nem meglepő, hogy éppen a madárberkenye a hónap fája. Az ősi keltáknak volt egy fantasztikus fanaptáruk; ez 13, egyenként 28 napos holdhónapból és egy napból állt, és mindegyikhez kapcsolódott egy fa. (Ugyanezek a fák az Ogham ábécé egyes betűinek is névadói lettek, de erről majd máskor.) A fanaptárban január 24 - február 20. közé esik a madárberkenye (Sorbus aucuparia) hava. (Ide most jó lenne egy kép a fáról, de a környékünkön nincs ilyen; ha valakinek kedve támad küldeni egy fotót, ne fogja vissza magát!) A madárberkenye védelmező erejű fa (vannak ám ártó fák is; csoda, ha az embernek az ír legendákat olvasva eszébe jut a Gyűrűk ura?). A madárberkenye megvéd a gonosz erőktől, a házban felakasztva a tűzvésztől; az istállóban fellógatva a teheneket védte, a tejnek ártani szándékozó természetfeletti erőket hárította el. A belőle készült bot megóvta a vándort a tündérektől.



Idén január 31-én este (mert a keltáknál a napok alkonyatkor kezdődnek) gyertyát gyújtok, mézes tejet iszom, kislányom vajas kiflit majszol, és megpróbálok Brigid-keresztet hajtogatni neki; ezt a ház bejárata fölé akasztották, hogy védje a családot az új évben, vagy a gyerekek ágya fölé, hogy Brigid óvja őket.

2 megjegyzés:

  1. Szeretem olvasni az írásaidat:)

    VálaszTörlés
  2. Köszi:), én meg imádom nézegetni a kenyeres fotóidat! Csak az a baj, hogy általában esténként érek rá benézni hozzád, és mindig farkaséhes leszek...

    VálaszTörlés