2010. január 15., péntek

...Például a szicíliai kénbányászatról.

Az ott töltött három év alatt munkám során viszonylag sokat utaztam a szigeten. Egyszer Gianluca kollégámmal Serradifalco-ba kellett mennünk. Gianlucával azért imádtam jönni-menni, mert hihetetlen mód ínyenc, és vele bármilyen elintéznivaló elkerülhetetlenül rögtönzött lakomába torkollik, a legkisebb falvakról is tudja, mi a helyi specialitás. Emlékszem, egyszer egy kis hegyi faluban, talán Resuttano-ban egészen Hitchcock-szerű élményem volt vele. Az ebéd utáni szieszta idején kóboroltunk a csöppnyi falu kanyargós utcáin, sehol egy lélek, de mintha a függönyök mögül lestek volna bennünket… És Gianluca megrögzötten keringett két-három ház körül, beszimatolva az ajtóréseken, mondván, szerinte „itt valahol sajt van”… (Ha valaki, ő már csak megérzi, hisz a nagyapja sajtcsempész volt.)

Serradifalco-ba is ebéd környékén érkeztünk, így betértünk egy pékségbe (Gianluca: „errefelé jó kenyeret sütnek”) . A falon régi családi fotók fekete-fehérben, hosszan bámultam az arcokat. Végül a pék hátrahívott bennünket, és nekem ajándékozott két képet. Az elsőn az édesapja látható katona korában, a másodikon ott van ő is, az a kisfiú a két férfi között, középen az apja, aki kénbányász volt.





(Innentől az olasz nyelvű Wikipedia „szicíliai kén” („Zolfo di Sicilia”) címszavára támaszkodom.)

A kénbányászatnak Szicíliában nagy múltja van. Régészeti leletek tanúsága szerint a római korban is folyt már itt kitermelés, de a fénykorát a XIX. században érte el, amikor a kén iránti kereslet megnőtt a puskapor- és a mosószóda-gyártásnak köszönhetően. A XIX. század végére Szicíliában mintegy 700 kénbányában 30000 bányász dolgozott, többnyire embertelen körülmények között. A szűk és meredek vájatokba csak gyerekek fértek le, olykor már 7-8 évesen hordták fel puttonyban a kifejtett ként, hajnaltól alkonyatig robotolva, jóformán rabszolgasorban. Gyakoriak voltak a balesetek is; a legnagyobb szerencsétlenségben, 1916-ban egyszerre 89 bányász vesztette életét. Nem véletlen, hogy a bányászok élen jártak a szakszervezet megalakításában és a sztrájk szervezésében. Egy 1951-es sztrájk előzményei Carlo Levi könyve szerint a következők voltak: egy 17 éves fiúra ráomlott a vájat egy része és agyonnyomta. A fiú fizetésének egy részét levonták, mivel nem fejezte be a munkanapját, továbbá a többi 500 bányász fizetéséből is levontak egy órányi bért, mert azt az időt arra fordították, hogy a fiú holttestét kiszabadítsák és a felszínre vigyék…

A XX. század elején érte a szicíliai kénbányászatot a végzetes csapás az Egyesült Államokban kidolgozott újfajta, jóval költségkímélőbb fejtési mód megjelenésével. A II. világháború után néhány évre még lélegzethez jutott az iparág, amíg az USA erőit a koreai háború kötötte le, ám a ’70-es évektől sorra zárták be a bányákat. Mára nem maradt működő kénbánya Szicíliában, de az egykori bányák közül többet is a kénbányászat történetének szentelt múzeumparkká vagy éppen kiállítási- és vásárterületté alakítottak át.

A kénbányászat két évszázados történelme a szicíliai néphagyományban is nyomot hagyott, sok népdal szól a bányászok nyomorúságáról, de költőket, írókat is megihletett a sorsuk.

*

Hát… üdvözlet egy valahai kénbányásznak meg az ő melegszívű fiának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése