Akkor is a konyhán dolgozott nagyanyám, amikor az oroszok rátörték az ajtót a családra. Éppen süteményt készült betálalni, a csipesszel a kezében rohant ki a hátsó kertre nyíló konyhaajtón, és Őrszállásig meg sem mert állni. Futtában aztán zsebre vághatta valamikor a csipeszt, mert a köténye zsebéből fordult ki már otthon, amikor reszketve lerángatta magáról az agyonizzadt ruhát. A csipesz láttán aztán újra zokogásban tört ki, és egyre csak a kis Henrik nevét ismételgette.
A csipeszhez nem volt szabad nyúlnunk, selyempapírba csomagolva rejtőzött egy fiókban. Nem a miénk volt, és Brucknerék bármikor visszajöhettek érte. Zserbót soha többé nem sütött nagyanyám.
Már nem élt, amikor egyszer eltűnt a csipesz a fiókból. Anyám félőrülten tette tűvé érte a házat, minket, gyerekeket vallatóra fogott, hova dugtuk, mit csináltunk vele. Másnap újra a fiókban volt a csipesz, mintha mi sem történt volna. Sokáig találgattuk, ki helyett szidtak meg bennünket, de csak jóval később hámoztuk ki a történteket.
Apám akkoriban adósságba keveredett, nem volt benne igazán hibás, inkább csak szerencsétlen. Titokban vette ki a fiókból a csipeszt, és bevitte a városba, hogy betegye a zálogházba. Zárásig állt a zálogház előtt tépelődve, aztán hazajött. Visszaadta anyámnak, aztán hónapokra eltűnt. Amikor kissé lesoványodva hazakerült, már nem volt tartozása, és anyámmal jobban szerették egymást, mint valaha.
Ma már nálam van a csipesz, azzal szolgálom ki a vevőket a cukrászdámban. Sokszor megcsodálják, már többször meg is akarták venni, de persze nem eladó. Hiszen csak kölcsönben van nálam; bármikor érte jöhet Bruckner Henrik fia vagy unokája. Zserbót minden nap tartok.
Megint egy gyönyörű családtörténet...
VálaszTörlésMilyen szép, megható...
VálaszTörlésKedves Zsuzsa és Marcsi, nagyon köszönöm, olyan kedvesek vagytok... Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ez egy rendhagyó családtörténet, mert nem a mi családunkról szól, hanem egy elképzelt eseménysort írtam le, de persze vannak benne olyan elemek, amik akár így is megtörténhettek valakivel. Most megyek, olvasom tovább a bográcsozós-kemencés kalandjaitokat, igazi élményt jelentenek!
VálaszTörlésHuncut vagy!:) Olvasás közben állandóan arra gondoltam,hogy ez most igazi történet,vagy valahonnan idézed? Csodaszép süteményes -nem is tudtam,hogy csipesznek hívják.:)
VálaszTörlésMammka, ennyi huncutság még belefér, nem? :) Egyébként én sem tudtam, hogy csipesznek hívják, sőt mai napig süteményfogónak hívom inkább, de állítólag ez a hivatalos megnevezése. (Megint tanultam valamit...)
VálaszTörlés:-) A történet nagyon kedves. A sütemények mellett írnod kellene. Kötelezően!:-)
VálaszTörlés.-) Háát vissza kell hogy jöjjek. A sütemények? Igazak? :-D
VálaszTörlésKedves Csilla, nagyon szépen köszönöm a dicséretet! :) Most kicsit szégyellős mosollyal be kell vallanom: a sütemények sem igazak. :D Néha eljátszom a gondolattal, hogy jó lenne egyszer egy cukrászdát vagy egy csokiboltot nyitni, de azt hiszem, rövid úton csődbe mennék, mert saját magam lennék a legfőbb törzsvásárlóm... :D
VálaszTörlés