Nagynéném hozott a héten pár szál virágot a nagymamám kertjéből. Olyan hihetetlen: ő már sehol, de a virágai most is nyílnak; még holtában is megszépíti az életünket.
Nagymamám anyjáról meg az ő ruháiról meséltem már korábban. 86 évét mindvégig tevékenyen élte. 27 évet özvegyen töltött, ezalatt még egy fogadott gyermeket is felnevelt. Télikabát helyett egy kártolt gyapjúból készült vastag fekete kendőt hordott; háromszög alakban a hátára borította, elöl keresztbe vette magán, aztán hátul a háromszög csücske alatt összekötötte a rojtjait. Reggelente felöltözött, megfésülködött, egy kupa vízzel csak úgy a szájából megmosdott, a gelebébe (az inge elejébe) betett egy darab kenyeret, aztán nekiállt kapálni, gyomlálni, mikor mi tennivaló volt. Ha megéhezett, álltában harapott a kenyérből, aztán folytatta a munkát. Az arra járókat mind egy szálig megállította, mindtől megkérdezte: "Hova mész, fiam?", aztán a kezükbe nyomott pár szem gyümölcsöt azzal, hogy "vidd csak haza a pulyáknak".
Amikor a napi munkát elvégezte, és a hosszú nyári napból maradt még ideje sötétedésig, nekivágott, és sebes léptekkel rokonlátogatásra indult a szomszéd faluba. Amerre elhaladt, kérdezgették: "Hova megy, Mari néném?". "Átlépek mán Petribe", mondta ő. "Ilyenkor?", csodálkoztak, "hiszen mindjárt sötét lesz!" "Addigra visszaérek", volt a válasz, és lépdelt tovább szaporán, csak úgy ringott az a bő szoknyája. Petribe vagy 8 km volt az út, ugyanannyi vissza, hát tényleg nem időzött sokat a rokonoknál, csak kikérdezte, hogy vannak, kiosztotta a tanácsait, aztán fordult is vissza.
A héten megrázó temetés volt a nagymamám falujában, ott volt tán az egész falu, még az elszármazottak is. A temetőben, jó 35 éve halott dédanyám sírja mellett elhaladva valaki megjegyezte: "Na, itt meg az a Mari néni nyugszik, aki átlépett Petribe".
Nagymamám a virágait hagyta itt velünk, dédanyám a szapora lépteit.
2010. április 23., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Csodálatosan megkapó fotók!!!!A nagymamád,vagy a dédid van a képen?Olyan szép, tiszta szeme van,de elszánt is.És milyen fiatal!!!!!Úgy szeretem az ilyen történeteket!!!!!!Köszönöm,hogy megosztottad!!!
VálaszTörlés... hmmm... nem tudok mit írni... csak újra és újra elolvasni a családi legendáriumodat...
VálaszTörlésSzép hétvégét kívánok Nektek!
Hú.........teljesen úgy érzek, mint Annás.
VálaszTörlésMammka, Annás, Ilda, köszönöm szépen! A képen a dédim van, akit én nem ismertem, csak hallomásból tudok róla annyit, amennyit megosztottam veletek. A fotón eredetileg dédapámmal áll, teljes egészében a február 8-i bejegyzésnél látható a kép. Sokat gondolok a felmenőimre, azokra is, akiket személyesen nem ismertem. Tudom, minden családban akadnak ilyen történetek, csak én szerencsés vagyok, mert még volt, aki továbbadja nekem. Még egyszer köszönöm nektek, hogy élvezitek a családmeséimet, szép hétvégét kívánok mindannyiótoknak!
VálaszTörlésAhogy olvasgatlak mindig vissza-vissza jönnek az én emlékeim is a nagymamámról.A virágairól a szilvásgombócairól amit velünk unokákkal készitett.Alig értük fel a nagy konyhaasztalt...És a meséi!Úgy szerettem hallgatni.Úgy sajnálom,hogy nem örökitettem meg.Ahogy én elmondom már másképp hangzik,pedig olyan jó lenne a lányaimnak is igy tovább adni.
VálaszTörlésNagyon jó volt a régmúltból való történettel erőre kapni. Higyjétek el, nagy szükség van ezekre, az emlékekre. Újra és újra töltekezni lehet velük, főleg, ha fogytán az erő. És ahogy tálalva van ez a történet...: hát novelláskötetbe való :)
VálaszTörlés