Nem írtam még a városrészről, ahol élünk, Baggióról. Most sem fogok felsorolni történelmi adatokat (talán majd máskor), de szeretnék elmesélni nektek néhány epizódot, ami megmutat valamit a környék lelkületéből, és érthetővé teszi, miért jó itt lakni.
*
A napokban nyugdíjas lettem. Tiszteletbeli, de már ez is valami (igazi úgysem igen leszek). Meséltem, hogy amikor az utcánkban béreltem egy helyet a táncháznak, nyugdíjas hölgyek jártak hozzám a leglelkesebben. Azóta már tartottunk egy táncházi estet egyikük lakásán, ahol a kicsi örök barátságot kötött a vendéglátónk kutyájával. A hölgyek is készültek a kicsi fogadására, mert a vacsorán és a kétféle tortán kívül olyan Hófehérke-szoknyát varrtak neki egy régi sötétítőfüggönyből, hogy azóta is minden kislány elsápad az irigységtől, ha meglátja.
Na, ezekkel a hölgyekkel ebédeltem együtt a minap a nyugdíjasklubban. Ha valakinek rémlik még, milyen volt valamikor az Öreglányok című sorozat, amiben idős hölgyek szurkapiszkálták egymást szeretettel és rengeteg humorral, az képet alkothat arról, milyen hangulatban telt az ebéd. Tulajdonképpen szóhoz nem is jutottam a nevetéstől.
Laura néni, a kedvenc - úgy is mint a szoknya készítője és a kutya tulajdonosa
*
Pár napra rá aztán egy szabadtéri tangóbemutatóra mentünk ismét együtt a "lányokkal". A kicsi persze minden alkalmat megragad, hogy a Hófehérke-szoknyában vonulhasson fel...
*
Arról sajnos nincs fényképem, amikor tavaly nyáron a játszótéren egy mega-kivetítőn leadták a hetvenes évek elején készült dokumentumfilmet, amit itt a környéken forgattak. Az épületeken kívül a szereplők jó része is felismerhető volt, közülük nem egy ott ült a nézőtéren. Felejthetetlen este volt.
A mai ünnepről viszont vannak képeim. Néhány nappal ezelőtt döbbenetes dolog történt: két szomszéd összekapott, és egyikük bottal támadt a másikra. Éppen oviba vittem reggel a gyereket, mikor a mentő a ház előtt megállt, hogy ellássa a megtámadott szomszéd feleségét, aki szintén kapott a fejére egy botütést. Az eset nagyon megrázta a lakóközösséget (egy kb. 30 lakásból álló kétszintes épületegyüttesről van szó). A lakók úgy döntöttek, az esetre egy ünnepséggel reagálnak, hogy megmutassák, a megtámadott szomszéd nincs egyedül, és hogy békés városrészben kívánnak élni. Mindeni hozott valamit enni (én sütő híján csak palacsintát tudtam hirtelen összedobni, nutellásat és citromlekvárosat vittem), az egyik apuka pedig, aki rendszeresen fellép, egy barátjával műsort adott (nem csak gyerekeknek; ez mentség lehet arra, hogy a leghangosabban én nevettem).
Gabriele, a felirat készítője festőművész
az apukáknak is jól jön olykor a babakocsi...
"így tetszik nekünk Baggio"
Angelo bácsi kétszer átbiciklizett a színen előadás közben, ezért tapsot kapott...
Megbeszéltük, hogy júliusban megismételjük a bulit, akkor én fogok görög táncokat tanítani.
De addig még vár egy nagy esemény: június 20-án a parkban magyar népmeséket fogok mesélni olaszul a nyári napforduló alkalmából. Nagyon izgulok, és nagyon várom...
Istenem... de jó kis hely lehet! Michael Ende Momo-ja jutott eszembe.
VálaszTörlésMagyarországon már nincs is ilyen...
És gyerekkorunkban nekünk is volt ilyen szoknyánk, pörgősszoknyának hívtuk. Le nem lehetett imádkozni sem rólunk... :)
Imádtunk pörögni benne, órákon át bírtuk művelni.
Milyen mesékkel készülsz? Imádom a meséket... Van egy nagy kedvencem Benedek Elektől, csak az jó hosszú, egész estés mese.
Én is elámulok néha, milyen kevés kell ahhoz, hogy valami nagyon jó szülessen belőle. A múltkor az egyik hátsó kertben volt bábkészítés a gyerekeknek; egy kis kartonnal, fél marék flitterrel meg egy marék száraztésztával vagy húsz gyerek játszott el. Közben a szülők jót beszélgettek. Szerintem Magyarországon is vannak biztosan ilyen helyek, bár bevallom, én sem ilyenen nőttem fel, de azért sok szépsége volt annak is. :)
VálaszTörlésMelyik a kedvenc meséd Benedek Elektől? Én is két Benedek-mesét viszek, a Mirkó királyfit (az is a hosszabbak közül való) és A halhatatlanságra vágyó királyfit.
:) Azt hiszem a Mirkó királyfi, csak én Az égig érő fa-ként ismertem a címét. :) Nagyon szeretem ezt a mesét.
TörlésMindenki magára ismer egy-egy mesehősben... Az én hőseim (akik én vagyok-voltam): Bűbájos, a rút kiskacsa és Momó.
Bűbájost különösen szeretem. És még hasonlítunk is, mert szénfekete nekem is a szemem és szénaboglya a hajam. :) És egy elvarázsolt házikóban éldegélek. És varázsolok. És tanulok szeretni.
Rosszul írtam: a Csudafa. És asszem az nem a Mirkó királyfi. A többi stimmel. :)
TörlésJa, és a Momo persze nagy kedvencem volt gyerekként...
VálaszTörlésNagyon csinos a szoknya,jól tudja viselni a kis modell. Ami még lenyűgözött, hogy ott egy verekedés mit vált ki!Nem azonnal pártokra szakadó szomszédságot, nem egymásnak támadó rokonságot: kerti partit, süteményes, játékos vidámságot. Ezt kéne nekünk eltanulnunk! Köszönjük a szép képeidet!
TörlésSzóval a világjáró család tényleg otthonra talált... annyira jó volt olvasni a soraidat - és mennyire jól esne itthon is hasonló hangulatban élni.... a gyermek gyönyörű mint mindig. Minden jót nektek - a világ másik végén....
VálaszTörlésJó volt olvasni a beszámolód. Látom fognak a mesék, így is kell csinálni!
VálaszTörlés