2014. május 7., szerda

A jövő asszonya

Szeptembertől Sara iskolás lesz. Beírattam, de magántanuló lesz, én fogom tanítani otthon, hiszen időközben elmegyünk, amint megkapjuk a vízumot. Nagyon izgulok, hogy fogunk boldogulni a tanulással, mert világosan látom, most esélyt kaptunk arra, hogy megvalósítsuk álmaink iskoláját. Ahol nem feltétlenül kell 45 percig egy helyben ülni (amire a lányom nem is igen lenne képes, de valahol a lelkem mélyén magam is berzenkedem ellene), és ahol hatalmas rajtam a felelősség, hogy mit és hogyan tanítok meg neki. Esélyt kaptunk, én pedig felelősséget is, hogy megőrizzem eredendő kíváncsiságát, nyitottságát a világra, amely minden gyerek sajátja, és ne öljem ki belőle a tudásszomjat. Esténként, amikor mindkét lánykám alszik már, tantárgyakon töröm a fejem, anyagot gyűjtök, ötleteket az otthoni tanuláshoz, rugalmasan kezelt órarendet próbálok összeállítani. Már most látom, nekem mi lesz a két kedvenc tantárgyam, és kíváncsi vagyok, vajon neki lesz-e hozzájuk kedve. A néprajzhoz szerintem igen, már most is szeret népi virágmotívumokat rajzolgatni, és rengeteg szépségre lelhet még ebben a világban. Erőltetni persze nem áll szándékomban. A másik kedvenc tárgyam a női óra lesz, melyen a női lét szépségéről próbálok majd együtt tanulni vele. Ehhez elkezdtem készíteni egy olvasókönyv-félét is felszabadító és inspiráló szövegekből, amik egy részéhez persze most még kicsi, úgyis népmesékkel fogjuk kezdeni, de nem baj, ha szép lassan összeáll egy gyűjtemény. Vágyom rá, hogy úgy érkezzen a felnőtt létbe, hogy tisztában van a női értékeivel. Tudom, nem spórolhatom meg neki a megtapasztalás, tanulás élményét, nem is ezt akarom, de hátha más kiindulópontról vághat már neki, mint én annak idején. Remélem, képes leszek rá, hogy segítsem útja elején a jövő asszonyát.


7 megjegyzés:

  1. http://almameter.wordpress.com ő is otthon tanítja a gyermekét, igaz nálunk. Kukkants be hozzá, ha érdekel.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, már nézem is!

    VálaszTörlés
  3. Sikert, elégtételt , örömöt. Ehhez nagy bátorság kell:)

    VálaszTörlés
  4. Ez nagy feladat lesz számodra biztos. Lányodnak nagyon jó lesz, talán akkor lesz probléma ha idővel mégis közös iskolába fogod adni! Sok sikert kívánok Nektek

    VálaszTörlés
  5. http://boldogfalva.blogspot.hu és http://kortefaotthon.blogspot.hu/ érdemes benézned hozzájuk is, ha nem olvastad őket. Utolsó infóm róluk egy alternatív iskola létrehozása volt. Réka pedig nőknek is tart képzéseket vagy hogy is nevezzem?

    VálaszTörlés
  6. Szépek vagytok a fotón :-) Otthon oktat Sárosdi Virág,ajánlom figyelmedbe a www.gyereketeto.hu oldalt.Sok sikert!
    Ilona

    VálaszTörlés
  7. Látszik, hogy komolyan készülsz a feladatra, remélem mindketten örömötöket fogjátok lelni benne, én nagyon élveztem volna anno. Sok sikert!

    VálaszTörlés