A muffuletta nagykövete

Maradt még néhány kép nyárról, amit nem osztottam meg veletek.

Említettem már nektek Cinisit, ezt a csaknem 12 000 lakosú kisvárost Palermo mellett, ahol az első szicíliai évemet töltöttem. Éppen akkor, 2003-ban nyitott meg az a pizzéria, melyet legutóbbi nyári utazásunk alkalmával ismét felkerestünk barátainkkal. A megnyitón is ott voltam (szokás olyankor ingyen kóstoló kíséretében bemutatni a helyet a leendő vendégeknek).

A hely szorosan kötődik a nagyszülőkhöz és a hagyományokhoz. Nagyszülők is működtetik; jó érzékkel három lányunokájukról nevezték el a pizzériát, akiket mindenki ismer a városban.

Emilia, Eva és Ester nagyszüleinek pizzája elvitelre

Már nem csak elvitelre árulják a pizzát és a muffulettát, hanem helyben is lehet fogyasztani a színpompás csempeasztaloknál. A falat fotók borítják, régiek és újak vegyesen. A régieken a nagyszülők, az újakon messzi utazásokon szerzett barátok és egy visszatérő alak: a muffuletta nagykövete. A pizzát és az isteni muffulettát (nevezzük durván szicíliai lepénykenyérnek) sütő nagypapa minden külföldi útjára magával viszi a hagyományos cipócskát, és a világ legtávolabbi pontjain örökíti meg szülőföldje kenyerét.

"Éljen az ifjú pár!"

2009, Duna-delta

2006, Peking

2008, Egyiptom

2008, Moszkva

pizzamester-iskolai oklevél

A muffuletta receptjének, mint általában minden ételének, rengeteg változata van. Készítik szezámmaggal, köménymaggal, mindezek nélkul, annak pedig se szeri, se száma, hogy mi kerülhet bele. Az Egyesült Államokban is ismerik. Egyes hagyományok szerint mindenszentekkor fogyasztják, Szicília más részein december 7-én. Mi minden szombat este azt ettünk, a szomszéd (úgy 85 éves) pék nénitől még melegen hoztuk. Meglocsoltuk olívaolajjal, sajtot vágtunk bele (hagyományosan caciocavallóval eszik, de az otthon nem terem minden sarki boltban), került még bele szeletekre vágott paradicsom, ajóka (szardella) és oregánó. A hét fénypontja volt.

Kerestem nektek egy receptet; nem próbáltam ki, de ránézésre és elolvasva Narancshéj/Scorza d'arancia receptje tűnik a legautentikusabbnak (dagasztógéppel dolgozik; nekem nincs, enélkül fogom csinálni):

1 kg durumliszt

2,5 dkg élesztő

2 evőkanál méz

kb. 0,5 l víz

1 dl olívaolaj

2 dkg só

A dagasztógépbe tesszük a lisztet és a sót, dagasztás közben hozzáadjuk a mézet. Az élesztőt belemorzsoljuk a langyos vízbe, hozzáadjuk a liszthez, majd állandó kevergetés mellett apránként hozzáöntjük az olajat.

Letakarva 2 óran át pihentetjük a tésztát, aztán kb. 10 dkg-s darabokat szakítunk belőle, cipócskákat kerekítünk és ezeket még fél óráig pihentetjük. Ellapítjuk a cipókat, és 220 fokos sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük. (Az igazi persze fával fűtött kemencében sülne; úgy kevesebb idő kell a sütéséhez.)