Indulások, érkezések

Már egy hete, hogy megérkeztünk, de még mindig annyi tennivaló van, hogy írni nem jut időm.

Az indulás-érkezés szokás szerint elég mozgalmasra sikerült. Utolsó este nálunk aludt nagynéném, hogy a másnapi költözésnél segítsen; volt egy pillanat este, ami megmarad és melenget, már mindenki aludt, csak anya, nagynéném meg én beszélgettünk még a félhomályban.

A kicsivel mindketten betegek voltunk, a repülőút alatt végig fájlalta a hasát szegényke, aztán a landolásnál finoman szólva kiürült belőle minden, úgyhogy az apja úgy vette az ölébe egy hónap után, hogy szóltam, ne nagyon szorongassa pelustájékon. Így is inget-gatyát le kellett hámozni róla, úgyhogy Milánóba emelt fővel, melegítőben vonult be a gyerek, lábán az én váltás zoknimmal, mert az övé hirtelenjében nem akart előkerülni a poggyászból. Csuda egy honfoglalás volt, előbb fülig a "szerencsében", aztán az elegancia netovábbja, a kiürült kis gyomra miatt meg hazáig a kocsiban benyomott öt mandarint.

Az otthonra találás még folyamatban, most egy kicsi lakásban táboroztunk le átmenetileg, aztán majd együtt keresünk nagyobbat. A környék nagyon kedves, szerethető, es főleg emberléptékű, nem csupa toronyház, hanem egy középkori városrész. Tervezem, hogy írok majd róla pár sort egy másik bejegyzésben, mert kicsit utánaolvastam a történetének. Kisgyerekes anyukáknak kiváló környék, minden elérhető gyalog: bolt, piac, játszótér.

Barátokban sem szenvedünk hiányt hálistennek. Először is ott van a szomszédunk, Emma, akit lassan csak Meglepetés Emmának hívunk, mert szinte naponta gondol ránk valamivel. Találtam már szatyor kivit a kilincsünkre akasztva, apró tégelyeket a kislányunk bababoltjához, vadiúj állapotú gyerekruhát; mintha egész nap azon törné a fejét, mivel kényeztessen bennünket.

Az Írországban megszokott nemzetközi vacsorák is visszaköszöntek az életünkbe. A férjem eddig egy kolumbiai sráccal lakott együtt, aki minden csütörtök este összehívja a lakótársakat-barátokat. Olaszokon kívül egy perui srác jár oda, meg most néhány hétig egy kínai pár, céges kiküldetésben. A múlt heti vacsora fergeteges salsaestbe torkollt, rég táncoltam ilyen jót. A héten viszont közkívánatra magyar est lesz, magyar ételekkel és népzenével. Kicsit izgulok, mert senki nem evett még magyar ételt, úgyhogy nagy rajtam a felelősség, hogyan ítélik meg ezentúl a konyhánkat Kínában és Dél-Amerikában. :) Viszem a Los Andinos kazettáimat is, meséltem róluk a fiúknak, és nagyon kíváncsiak.

A legjobb persze az, amikor Pápi este hazaesik a munkából, mi meg körülugráljuk kiabálva, hogy "megjött Pápi!" (Meg amikor vasárnap elvisz minket a régiségpiacra.)

Végül néhány kép a környékünkről, a nap mint nap látott részletek (most nem tudom szerkeszteni a képeket, úgyhogy felirat nélkül, nyers változatban jönnek).