Ivánéj

Készültem egy nagyobb bejegyzésre a Szentivánéj kapcsán, aztán... még csak nem is ivánéjeztünk. Pedig valamikor a húgommal éjfél után lonckoszorúval a fejünkön keringtünk a kertben igazi tündérekként, Shakespeare Szentivánéji álmából olvasva fel a kedvenc részeinket. Ehelyett most egy Szentiván-délután jutott nekünk. Miután félórát veszkődtem a koszorúval, kislányom nem volt hajlandó a fejére tenni, úgyhogy a jobb sorsra érdemes fejék a fenyőfán végezte (apró ajándék a tündéreknek). Na, majd jövőre...

Helikon

Most láttam döbbenten, milyen hatalmas árengedménnyel kínál egyes könyveket a Helikon. Márai több műve, csodás fotóalbumok (pl. Korniss Péteré a Honvéd Táncszínházról, vagy Peredi Ágnes Mókuskerék-megállói) akár 90%-os kedvezménnyel! Eddig sosem volt szívem ennyi pénzt kiadni egy albumért, ezt most nem hagyom ki!

a választék itt

Névnap

"Kijé, kijé ez a ház?
A jámbor emberé.
Benne van egy vetett ágy,
az mellett ringó bölcső,
Haj, villő!
Falu vígín selyemsátor,
Haj villő!
Jaj, de piros a mező,
de nem az ibolyától,
hanem a rózsától.
Haj, villő!
Falu vígin selyemsátor,
Haj, villő!"

(Magyar Néprajzi Lexikon)

Kezeket fel!

Játékra hív mindenkit egy iparművész: kislánykezekről gyűjt fotókat, mivel felfogása szerint "minden kislányban ott rejtőzik a leendő nő és asszony, anya és nagymama mozaikképe".

Ugyan a játékban nem kívánok részt venni, de saját szórakozásomra összegyűjtöttem néhány képrészletet a kislányom kezéről. Mit mondjak: ez kéz csoda!

Sütemény

A süteménycsipeszt akaratán kívül nagyanyám hozta a családba. Brucknerék konyháján dolgozott Regőcén, idestova jó tíz éve főzött már rájuk. Szeretett náluk dolgozni, Brucknerné nem volt olyan háklis, mint az előző helyén a nagyságos asszony, a legkisebb gyereket meg nagyon megszerette nagyanyám. A kisfiú imádta a süteményeit, kedvence a zserbó volt, az hetente asztalra került, amíg lehetett.

Akkor is a konyhán dolgozott nagyanyám, amikor az oroszok rátörték az ajtót a családra. Éppen süteményt készült betálalni, a csipesszel a kezében rohant ki a hátsó kertre nyíló konyhaajtón, és Őrszállásig meg sem mert állni. Futtában aztán zsebre vághatta valamikor a csipeszt, mert a köténye zsebéből fordult ki már otthon, amikor reszketve lerángatta magáról az agyonizzadt ruhát. A csipesz láttán aztán újra zokogásban tört ki, és egyre csak a kis Henrik nevét ismételgette.



A csipeszhez nem volt szabad nyúlnunk, selyempapírba csomagolva rejtőzött egy fiókban. Nem a miénk volt, és Brucknerék bármikor visszajöhettek érte. Zserbót soha többé nem sütött nagyanyám.

Már nem élt, amikor egyszer eltűnt a csipesz a fiókból. Anyám félőrülten tette tűvé érte a házat, minket, gyerekeket vallatóra fogott, hova dugtuk, mit csináltunk vele. Másnap újra a fiókban volt a csipesz, mintha mi sem történt volna. Sokáig találgattuk, ki helyett szidtak meg bennünket, de csak jóval később hámoztuk ki a történteket.

Apám akkoriban adósságba keveredett, nem volt benne igazán hibás, inkább csak szerencsétlen. Titokban vette ki a fiókból a csipeszt, és bevitte a városba, hogy betegye a zálogházba. Zárásig állt a zálogház előtt tépelődve, aztán hazajött. Visszaadta anyámnak, aztán hónapokra eltűnt. Amikor kissé lesoványodva hazakerült, már nem volt tartozása, és anyámmal jobban szerették egymást, mint valaha.



Ma már nálam van a csipesz, azzal szolgálom ki a vevőket a cukrászdámban. Sokszor megcsodálják, már többször meg is akarták venni, de persze nem eladó. Hiszen csak kölcsönben van nálam; bármikor érte jöhet Bruckner Henrik fia vagy unokája. Zserbót minden nap tartok.