A holdgyöngy

Amikor erre a kínai mesére bukkantam az egyik könyvtári mesekönyvben, azonnal Holdgyöngy jutott eszembe. Ezúton is köszönöm a gyönyörű fotóit és írásait. 

A holdgyöngy

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer a Keleti-tenger mélyén egy tengeri sárkánykirály. A lány már eladósorban volt, így rengeteg kérő érkezett hozzá, hogy megnevettessék, jó benyomást tegyenek rá, elbűvöljék… De mit volt mit tenni: a királylány mindegyikükben talált valami kis hibát vagy kivetnivalót.

Az apja kezdett aggódni, és egy napon így szólt hozzá:

- Leányom, nem értelek. Annyi kérőd érkezett; volt köztük okos, volt köztük erős, gazdag, szép, volt köztük olyan, aki egyszerre volt mindez… De neked egy sem tetszett! 

A király nagyon szerette a lányát, de a folyamatos kikosarazás felbőszítette. Így aztán azt kérdezte:

-  Milyen férjet szeretnél? Én király vagyok, eget-földet meg tudok mozgatni, ha kéred… de mondd meg, kit keressek!

A tengeri sárkány lánya apjára emelte a tekintetét, és azt felelte:

- Becsületes és bátor férjre vágyom, semmi többre! 

A király előbb meglepődött, aztán összehívta a tanácsosait. 

- Menjetek el minden faluba, járjátok be az összes utcát; azt akarom, hogy becsületes és bátor férjet találjatok a lányomnak!

A tanácsosok szétszéledtek, keresgéltek itt, keresgéltek ott… Végül, amikor hosszas vándorlás után hazatértek, mindegyik előállt valami tanáccsal: Rája tábornok kijelentette, hogy ő maga az ideális férjjelölt, Csikóhal tábornok bemutatta a jelöltjeit… de a királylánynak egyik sem tetszett!

A tanácsosok kétségbe estek, a király feldühödött. Annyi fáradozás után csődöt mondtak.

Akkor Muréna tábornok előlépett, és így szólt:

- Ismerek egy ára fiút, a neve Jing-si. Nem gazdag, de tudom, hogy becsületes, és olyan bátor, hogy a falujában azt beszélik, semmitől nem ijed meg.

A tengeri sárkánykirály nem örült a bejelentésnek, mert azt szerette volna, hogy a lánya egy királyhoz menjen feleségül, vagy legalább egy herceghez, nem egy szegény árva fiúhoz! Ráadásul ki tudja, tényleg olyan bátor-e a fiú, ahogy mondják?

A királylánynak bezzeg azonnal megtetszett az ötlet. Ehhez a fiúhoz kívánt feleségül menni, és a sárkánykirály nem tudta, hogyan beszélhetné le róla.

Muréna tábornok, akinek mindenre volt ötlete, javasolt egy megoldást: tegyék próbára Jing-si-t, hogy lássák, mennyit ér valójában.

Egy éjjel Jing-si békésen aludt a bátyja oldalán, amikor furcsa álmot látott. Egy öregember azt mondta neki: 

- Menj el a tenger partjára, Jing-si, ott vár rád a menyasszonyod. Menj ki a tengerpartra!

A fiú felriadt, megrázta a bátyja vállát, és elmesélte neki az álmát.

A bátyja így szólt:

- Feküdj vissza aludni, Jing-si, csak álmodtál… - Majd rosszindulatúan hozzátette: - Aztán meg ki várna ott rád? Hiszen olyan szegény vagy, mint a templom egere!  

Így aztán visszafeküdtek aludni.

Később Jing-si ismét felébredt. A bátyját sehol sem látta.

Gondolkodott egy pillanatig, aztán szaladt a tengerpartra. 

Amikor megérkezett, a bátyját csodás látomásba merülve találta: a tenger mozdulatlan vizében egy szépséges fiatal lány lebegett, bőre fehér, mint a hold, hosszú haja fekete. Mosolyogva nézett a két fiúra.

Jing-si elbűvölten, a lehető leggyengédebb hangon azt kérdezte tőle:

- Ó, álmaim leánya, akarsz a feleségem lenni?

De a bátyja félrelökte. - Nem, ne hallgass rá! – kiáltotta. – Hozzám gyere feleségül!

Már majdnem összeverekedtek, mikor a leány megállította őket. 

- Így nem tudok választani közületek – magyarázta. – Csak az lesz méltó hozzám, aki elhozza nekem a holdgyöngyöt!

A két fivér összenézett és egyszerre kiáltott fel:

- Hol van az a gyöngy?

A leány így felelt:

- Apám, a tengeri sárkánykirály palotájában van a tenger mélyén, arra északon… Nehéz eljutni oda, de ne aggódjatok. – Mindkettőjüknek odanyújtott egy gyöngyház tűt. – Ezek varázstűk: elég vízbe dobnotok őket, és a viharos tenger azonnal lecsendesedik.

Azzal a királylány alámerült és eltűnt a sötét vízben.

Jing-si bátyja rögvest visszatért a faluba. Kölcsönkért egy lovat és elvágtatott észak felé. Jing-si viszont gyalog, nyakában tarisznyával vágott útnak. Hosszú volt az út, de Jing-si türelmes volt. A bátyja napokon át lovagolt úttalan utakon, farkasok és útonállók támadtak rá, végül elérkezett egy faluba, amelyet teljesen elárasztott a víz. Csónakon menekülő parasztokkal találkozott. Egyikük így szólt:

- A sok esőtől megáradt a folyó! Ha így megy tovább, ellepi a háztetőket, és elviszi a házainkat!

Egy öregasszony, akinek az arcán a kor bölcsessége tükröződött, hozzátette:

- Úgy tűnik, az egyetlen módja, hogy megállítsák a folyót, ha valaki megérinti az aranyvesszővel, ami a tengeri sárkánykirály palotájában található, de a világon senkinek nincs bátorsága megszerezni!

Jing-si bátyja gőgösen így kiáltott:

- Majd én elhozom nektek az aranyvesszőt! Épp abba a palotába indultam. – Azzal megsarkantyúzta a lovát, és elvágtatott észak felé. 

Jing-si sok-sok nappal később érkezett a faluba. A házak már nem látszottak. Csak néhány háztető csúcsa bukkant ki itt-ott a vízből. Amikor megtudta, mi történt a folyóval, nagyon elkeseredett a falu lakóinak balsorsa miatt, és ő is megígérte, hogy elhozza az aranyvesszőt. Még sok hold idejéig gyalogolt, míg végül fáradtan, de boldogan elérte az északi szirteket. A bátyját már ott találta, félelmében kővé dermedve a viharos tenger láttán: hatalmas tajtékok csapódtak a szirteknek félelmetes dörejjel, fenyegető hullámok és habok formálódtak újra és újra, csapódtak össze és hullottak alá… Akár egy csatamező!

A látvány ellenére Jing-si nyugodt maradt. Fogta a tűt, és a habok közé hajította. A tenger azonnal elcsendesedett, a szél elállt és a dörej elhallgatott. Aztán a két ámuló fivér előtt szétnyíltak a vizek, és ők gond nélkül elsétálhattak a palotáig. 

A király fogadta őket, és elvezette őket a kincstárába. Ott algaszakállát simogatva így szólt:

- A szokásnak megfelelően mindketten választhattok valamit a kincstáramból, de csak egyetlen egy dolgot! Jól válasszatok hát!

Jing-si látta a gyöngyöt, egy fehér és tiszta kis gömböt, ami úgy fénylett, akár a hold… De eszébe jutottak a falu lakói, és hogy mennyire kétségbe voltak esve. Így aztán az aranyvesszőt választotta, határozottan, de szomorúan, hiszen a gyöngyről lemondva soha nem veheti feleségül a királylányt.

Ami a bátyját illeti, ő diadalmas ábrázattal, gátlástalanul felmarkolta az ékszert. A király furcsán elmosolyodott, és köszönetet mondott a két utazónak, akik visszatértek a szárazföldre. Az idősebbik fivér felpattant a lovára és elvágtatott délnek. Minél előbb viszont akarta látni a királylányt. Közben Jing-si, ismét csak gyalog, szintén délre igyekezett, remélve, hogy még időben érkezik a falusiak megsegítésére. 

Amikor az idősebbik testvér átvágott a falun, a parasztok megkérdezték tőle: 

- Elhoztad nekünk az aranyvesszőt?

Mire a báty azt felelte, hogy nem találta meg, és már sietett is tovább, meg sem állt.

Végül Jing-si is odaért a faluba. Rácsapott az aranyvesszővel a folyóra, és lássatok csodát! A víz azonnal alább hagyott, és előtűntek a házak! Lassacskán a folyó visszahúzódott a medrébe, és a falu megmenekült.

A falusiak magukon kívül voltak az örömtől, és ki akarták mutatni a hálájukat. De az áradás mindenüket elvitte, nem tudták hát, mivel jutalmazhatnák meg a fiút. Végül aztán, ahogy a házakból lassan kitakarították a sarat, találtak egy osztrigát. Épp abban a pillanatban, amikor egyikük felvette, az osztriga kinyílt, és a belsejéből egy gyöngy tűnt elő. Fekete volt és koszos, de mégiscsak gyöngy volt. Átadták Jing-sinek, aki örömmel elfogadta. – Elteszem emlékbe -, gondolta magában.

Időközben a bátyja odaért a királylányhoz, és büszkén mutatta fel neki a magával hozott ékszert.

- Most már végre hozzám jössz?

A királylány így felelt:

- Gyere vissza ma éjjel, és majd a hold fényénél kiderül, nálad van-e az igazi gyöngy.

Amikor a nap eltűnt az égboltról, hogy átadja helyét a csillagoknak, az idősebb fivér visszatért a királylányhoz, de minő szerencsétlenség! A gyöngy elveszítette reggeli fényét. Nem volt már benne semmi különleges.

- Ez nem a holdgyöngy, sajnálom – mondta a királylány. 

Erre a fivér feldühödött és így kiáltott:

- Nem értem! A tengeri sárkánykirály kincstárából hoztam el! Egy perccel ezelőtt még ragyogott!

Mégis be kellett látnia, hogy a tenyerén heverő gyöngy közönséges gyöngy volt, ami egyszerre csak kipukkant, és nem maradt belőle más, csak egy vízcsepp.

Kisvártatva Jing-si is elért a tengerpartra. Meghajolt a királylány előtt, és bocsánatát kérte.

- Sajnálom, nem jártam sikerrel… elmentem a palotába, de nem tudtam elhozni a gyöngyöt. Remélem, megbocsátasz. 

A királylány kíváncsian kérdezte:

- De mit hoztál magaddal az útról?

- Csak néhány történetet – felelte Jing-si, - meg egy értéktelen gyöngyöt. A barátaimtól kaptam, és megtartottam emlékül. 

- Mutasd meg! – kiáltotta a királylány.

A lány elvette a gyöngyöt, megnézte, majd visszahelyezte Jing-si tenyerére. A kis fekete gyöngy akkor halványan tündökleni kezdett, majd egyre erősebben szikrázott, míg végre úgy fénylett, akár a hold.

Akkor aztán a királylány újra megfogta, és felhajította az égbe. A gyöngy fent maradt, és fényudvar vette körül, melynek közepén egy kristálypalota tündökölt. A felhőkön lebegett, és színes madarak röpködtek körülötte.

Jing-si nem hitt a szemének!

A királylány kézen fogta, és bevezette a kristálypalotába.

A legmagasabb torony tetején a gyöngy még mindig ott ragyogott, és így fénylett még nagyon sokáig, ameddig csak Jing-si és a királylány boldogsága tartott.