Szicíliai karácsony

Zsuzsának az a remek ötlete támadt, hogy bemutatja más népek karácsonyi szokásait, és elsőként az olaszokról írt. Számomra az olasz karácsony furcsamód mindig olyan profán. Hiába kap központi szerepet a templomba járás, a mise sok olasz életében, itt sosem kerülök olyan emelkedett hangulatba, mint Magyarországon szenteste a kántálás idején. A karácsony családi légköréhez errefelé leginkább a társasjátékozás tartozik hozzá, ráadásul meglepő módon ilyenkor is pénzben szokás játszani. Legelterjedtebb (legalábbis Szicíliában) a tombola, amelyen 90 számból kell eltalálni legalább egyet, legfeljebb ötöt, különböző mértékű pénznyereményért. 

Milánóban is van lépten-nyomon karácsonyfa, meg a Zsuzsa által említett betlehemes jelenetek (legutóbb a biciklibolt kirakatában láttam egyet, egy régi tévéképernyő ad keretet a jelenetnek). Palermóban viszont fenyő helyett mikulásvirág jelzi az ünnepet; a Teatro Massimo lépcsőjét piros szőnyegként borítják ilyenkor a virágok. (Giulio Marguglio csodás fotói erről itt.)

A szicíliai népszokások máig élő formája (jellemzően a falvakban, kisvárosokban) a karácsonyi novena, amikor a karácsonyt megelőző 9 napon át a templomba mennek imádkozni a hívők, a zenészek pedig vallásos dalokat játszanak. Azok a családok, akik szeretnék, hogy az ő ablakuk alatt is felhangozzék éjjel a szent család utazásáról és Jézus születéséről szóló ének, felfogadják a zenészeket, akik éjjel aztán körbejárják a falut. Amikor Cinisiben laktam, a karácsonyi novena éjszakáin volt úgy, hogy többször hallottam félálomban a távolból vagy közelebbről a zenészek játékát. 

szabadtéri novena Aragonából (2:36-nal kezdődik az ének) 

egy dallamosabb változat Sant'Agata Militellóból 

Akinek pedig még mindig van kedve sütni, annak hoztam egy szicíliai karácsonyi süteményreceptet. Szicília jellegzetes karácsonyi süteménye a buccellato (vagy más néven cucciddatu), ami a formájának köszönheti nevét, ugyanis latinul a buccellatum azt jelenti, falatokra osztott.

(kép innen) 

Hozzávalók a tésztához: 

500 g liszt 

150 g zsír 

125 g cukor 

5 g sütőpor 

fél pohár tej 

1 kis csipetnyi só 

Hozzávalók a töltelékhez: 

375 g aszalt füge 

100 g pirított mandula 

100 g dió 50 g mazsola 

25 g pisztácia (sózatlan; ha csak sós van, egy percre vízbe áztatjuk) 

75 g étcsokipötty 

2 darab szegfűszeg 

1 mokkáskanál fahéj 

150 ml vörösbor 

fél pohár édes desszertbor 

15 g cukor 

egy narancs reszelt héja 

a mázhoz: 

15 g lekvár vagy 

2 kanál narancsvirágméz (bármilyen méz jó hozzá) 

A lépéseket fázisfotókkal Bianca receptes oldalán tudjátok követni (innen fordítottam a receptet). 

A töltelékhez egy órára langyos vízbe áztatjuk a fügét, majd lecsepegtetjük, és apróra vágjuk a dióval, a mandulával és a pisztáciával. Összeöntjük a vörösbort, a desszertbort, a szegfűszeget, a cukrot, a mézet és a fahéjat, és felforraljuk. Három perc forralás után hozzáadjuk a fügét, a mazsolát, a mandulát, a diót és a pisztáciát, és takaréklángon mintegy tíz percig főzzük állandó kevergetés mellett. Amikor a keverék langyosra hűlt, hozzáadjuk a csokipöttyöket és a reszelt narancshéjat. A liszthez adjuk a sütőport, és a zsírral, a cukorral meg a sóval lágy, rugalmas tésztát gyúrunk. Két órán át pihentetjük, majd 3 mm vastagságú téglalapot nyújtunk belőle (kb. 14x30 cm-set). Szétterítjük a tölteléket a tésztán, majd feltekerjük, végül koszorút formázunk belőle. Villával megmintázzuk (látsszon át a töltelék a lyukakon), felvert tojással megkenjük és 180 fokon 20-25 percig sütjük. Amikor kihűlt, mézes vagy lekváros vízzel átkenjük, hogy fényes legyen, és kandírozott gyumölccsel díszíthetjük, vagy mázazás nélkül porcukorral meghintjük. 

Ezzel kívánok békés, áldott karácsonyt mindnyájatoknak!

Apró csodák boltja

Emlegettem már nektek a meditációs csoportot, ahová szeptember óta járok. Szeretném, ha egy pillantást vethetnétek a csoportnak helyet adó gyógynövényboltra, ahol mindig valami csoda történik. Hol apró, hol egészen nagy. Most csak az aprókról.



a világ legfantasztikusabb gyógynövényboltja (az emeleten, a zöld zsaluk mögött meditálunk)



A napokban egyik csoporttársunk, Loredana állította ki saját készítésű ékszereit, amiket természetesen meg is lehetett vásárolni. Tesómnak választottam nála egy katedrálisüvegből készült medált.





Hihetelen, hogy három hónap alatt mennyi kedves ismerősre, sőt egyes esetekben mondhatom, hogy barátra tettem szert a meditációs csoport révén. Szombat este a Rossella gyógynövényboltja melletti étteremben gyűltünk össze karácsonyi vacsorára. A remek hangulatban töltött este végén az ajándék desszerten túl további meglepetéssel kedveskedett nekünk Rossella: mindenki húzhatott magának egy egyedi, szappankőből készült baglyocskát, a meditációkat vezető Elenától pedig egy-egy kártyát az ünnepi időszakra szóló üzenettel.



Mindig vágytam egy ilyen csoportra találni; micsoda öröm, hogy ez most megadatott!

Csillámok 5.

Kitört a gyereken a Hupikék törpikék-láz. Buzgón idéz belőle szó szerint, legtöbbször az óriásmadaras részből. Ebben hangzik el az a varázsige, ami naponta felröppen az óvodába menet vagy onnan jövet:

-Gyertya segemonerc!

Gyanítottam, hogy nem ez az eredeti változat, de sosem tudtam meghallgatni, mert nem tartott ki addig a figyelmem. Ma sikerült elcsípnem a pillanatot, amikor Törperős így kiált:

-Gyere, te tollas, állj ki velem, ha mersz!

A segemonerc határozottan rémisztőbb...

Gondolatok a táncról

Nyáron láttam nyolc moldvai asszonyt, akik a kör közepén táncoltak magától értetődő egységben, végtelen természetességgel. Néztem őket, és azt éreztem, ez a nyolc nő mozgatja az univerzumot. Zárt, egységes világukban annyi volt az erő, hogy visszafogottságukban, lassú bölcsességükben is szinte szikráztak ott középen. Lábdobogásukra válaszolt a Földanya. Mind a maga módján táncolt, mind a saját lényegét adta hozzá a tánchoz, így lett a nyolc egyénből univerzum.

Egyenes tartással táncolunk, a tánc szent rituálé, csatornákká válunk. Laza térddel, csak rugalmasan, merevség nélkül. Talpunkon át belép a Föld energiája, apró térdmozgásokkal felfelé küldjük, az Ég felé, összekötjük az Eget és a Földet, az Égből a Föld felé közvetítjük az energiát, fel-le, fel-le, létrejön a Híd. Ezért elég a tánchoz egy ember is: ott az Ég, ott a Föld, ott a Híd, tökéletes hármas egység. A körtánc szépsége, hogy ott ezen túlmenően még a közösség erejét is megkapjuk adományként. Amikor a másik háta mögött szorosan összefogjuk a kezünket a kettővel odébb állóval, akár hátra is dőlhetünk, megtart minket a kör. Belőlünk, magunkból és a többiekkel alkotott egységünkből fakad az erő, amire aztán támaszkodhatunk magunk is.

Vannak táncok, melyekben férfi és nő ugyanazt táncolják, ugyanazok a lépések, csak síkban mozdulnak el ellentétesen. Egy a lényegük, csak a nő egy zárással kezd, a férfi meg nyitással. Ugyanaz a lépés ellentétes irányba megtéve teljesen más szerepet határoz meg egyiknek és másiknak. Az előre és hátra megtett lépések is értelmezhetők sokféleképpen. Egyet lépek előre; ami előttem van, az a jövő. Egyet lépek hátra; ami mögöttem van, az a múlt. A kettő között vagyok én, a jelen; ajtó a múlt és a jövő között.

Moldvai, görög és izraeli körtáncokat tanítok egy lelkes kis csapatnak. Ahogy a táncokról mesélek, menet közben fogalmazódnak meg bennem ezek a gondolatok, újabb és újabb szimbólumok nyílnak ki a szemem előtt, ima lesz a táncból. Csodálatos látni, amikor valaki a csoportból felszabadulttá válik, nem a lépésekre koncentrál már, hanem a könnyedséget éli meg, generátorrá lesz, vékony kis fényszál köti Éghez és Földhöz, amit ő maga hozott létre. A múlt héten ilyen csodás pillanatot éltem meg Rossellával. Említettem nektek, hogy járok szeptember óta egy meditációs csoportba; szeretnék majd írni róla néha. Rossella a mi házigazdánk, az ő gyógynövényboltjában szoktunk összegyűlni meditálni. Általában igen sokat küszködik a lépésekkel, gyakran belezavarodik, a bal oldala nagyon domináns, ezért bal lábbal sokszor több lépést tesz, mint ahogy azt a tánc diktálná. Múlt héten többek között az ördög útját tanultuk, és kiderült, ez az ő tánca. Azonnal ráérzett, és végre nem a lépéseket számolta, hanem egy csillámló kis esőcseppé változott, amely egy napsugár fényében táncol.

Hála a táncért, hála érte.

Összegző

Elérkezett a pillanat, hogy megpróbáljam összefoglalni, miért szünetelt a blogom az utóbbi hónapokban. Megragadom az alkalmat, hogy szívből megköszönjem a szeretetteljes érdeklődést, támogatást, a leveleket, beszélgetéseket, küldeményeket, gondolatokat. Köszönöm nektek, áldás szálljon rátok mindezért.

A szeptember nagy átalakuláson vitt keresztül bennünket. Három év után abbahagytuk a szopizást. Igen, tudatos és akaratos a többes szám: nekem is le kellett szoknom. Először is rá kellett ébredjek, hogy miért nem tudtam-akartam elengedni mindaddig a szoptatást, és ráébredve fel kellett dolgoznom magamban az okokat. Ezt követően tudtam csak hozzálátni, hogy a kislányommal végigjárjam az elválasztás útját. Felborult velünk a csónak, de lassanként elültek a hullámok, és egy új, másfajta, nagyon szép harmónia alakult ki köztünk. Nem ment egyik napról a másikra, de hamarabb megtörtént, mint gondoltam.

Szintén szeptemberben kezdtem meg egy tudatos önfejlesztő utat. Életemben először kapcsolódtam be egy meditációs csoportba. Ezeket írva nevethetnékem van, mert ahova szeptemberben elszorult torokkal léptem be, az mára biztos ponttá vált az életemben, amelytől annyi mindent kaptam, hogy az leírhatatlan. Rengeteget tanulok magamról, gyönyörű szép út, kíséri sok sírás és nevetés, vége pedig sosincs.

Októberben megkezdődött az óvoda. Nagyon-nagyon hosszú folyamat volt, elmesélni is sokáig tartana, mennyit kínlódtunk az ügyintézéssel és az óvodakereséssel. Aztán persze a beszoktatással, ami épp a napokban kezdi végre meghozni a gyümölcsét.

Nekivágtam a munkakeresésnek is. Ennek a gyümölcsét még nem látom, de már érik. Közben a meditációs csoportomnak köszönhetően ráléptem az önmegvalósítás útjára. Tegnapelőtt tartottam az első táncházat moldvai, görög és izraeli körtáncokból. Két hét múlva folytatom, de a napjaim máris megteltek tánccal, hiszen folyamatosan gyakorlok és tanulok újabb lépéseket.

Más dolgok elmaradtak az életünkből, például nem járunk kirándulni az utóbbi időben. Azért a nyárról maradt még néhány kép, amit szívesen megosztok majd veletek addig, míg újak nem készülnek.

Köszönöm, hogy a nagy hallgatás idején is velem maradtatok. Mindnyájatokat ölellek.

Közös gyertyagyújtás helyett

Szívből, meghatottan köszönöm a sok érdeklődő, aggódó üzenetet. Hamarosan magunkról is írok, de mára egy idézet.

"Sokféle temető van. Annyi, mint az ember és az ő bolondsága.

Az egyik tele van az alakító művészet fenséges alkotmányaival. Sírboltok, emlékek, áhítat oltárai, remek szobrok, bölcsesség szülte, bánat sugallta sírversek, bölcs mondások. Tudomány és művészet és költői erők gyűjteménye.

De én ezt nem nagyon szeretem. Eszembe sem jut, aki alant porlad. Eszembe se jut, aki fájdalmának vagy hiúságának tömegével, pénzének és a szokásnak súlya alatt ültette oda a műalkotmányokat. Csak az alkotmány köti le a figyelmet. A temető ékszerei a halál kirakata. Mintha vásárt és versengést, diadalt és bukást látnék az enyészetben.

Jobban szeretem a virágot a síron. A virág nem hazudik, nem hivalkodik, nem dicsekedik. Elhervad, mint a halott. Elhervad, mint a halott emlékezete az élők szívében.

Aki a virágot ülteti és ápolja a síron: annak keze, szíve és lelke ott van a mellett, aki a sírban nyugszik. S ha már nem dobog a szív, ha már a lélek elrepült s a kéz is elszáradt: megszűnik a virág is.

Minek élne tovább? Miért szórná illatát és sugarait?

Ha már úgy sincs kinek."

(Eötvös Károly)

(Forrás: zsozirisz.hu)

Nyárbúcsúztató sorsolás

Nagyon elcsúsztam a sorsolással, intenzív napokat élünk, annyi a történés, hogy elég követni. Ezért arra gondoltam, hogy ti, kedves tizenketten, akik részt vettetek a játékban, és ennyit vártatok a kimenetelére, valamennyien megadhatnátok a címeteket, és ha csak egy képeslapot is, de mindannyiótoknak szívesen küldenék. Már csak azért is, mert nagyon élveztem a sok szép megjegyzést megélt vagy remélt nyaralásaitokról; szívből köszönöm nektek!

A sorsolásról készültek képek, de épp nem találjuk a fényképezőgépet, úgyhogy ezúttal kénytelen vagyok bizonyíték híján közölni a nyertes nevét:

Chiara

Örülök, hogy erről a játékról nem maradtál le, kedves Chiara!

A címeket szeretettel várom a videkek@gmail.com címre. Ölelek mindenkit.

Receptet ígértem

kép innen

Volo-torta (Repülés-torta) (csokimousse és pisztácia)

(A recept inkább haladóknak szól, elég sok munkát igényel. Fogalmam sincs, hány személyre szól a recept, de szép nagy adagnak tűnik. Ezúton is elnézést, ha nem használok cukrász-szakkifejezéseket, csak fordítani próbálok; remélem, azért érthető lesz a végeredmény.

Forrás: http://www.pasticceriacappello.it/template_pagina_ricette.asp)

A kakaós biszkvitalaphoz: 230 g tojássárgája, 200 g kristálycukor (felverjük), 250 g tojásfehérje, 50 g kristálycukor (felverjük), 50 g kakaó, 50 g liszt, 50 g keményítő (jól átszitálva), 100 g olvasztott vaj.

Könnyű csokimousse: 790 g friss teljes tej (felforralva), 13 g zselatin (a tejben feloldjuk), 935 g 66%-os étcsoki bevonó (megolvasztjuk és 40-45°C-on hozzáadjuk), 1580 g tejszín félig felverve (azonnal adjuk hozzá).

Pisztácia-praliné: 1000 g nyers egész pisztácia, 300 g pralinészirup (összekeverjük és 160°C-os sütőbe tesszük).

Pralinészirup: 1000 g cukor, 500 g víz, 150 g invertcukor (3 percig forraljuk 105°C-on).

Pisztáciakrém: 600 g tejszín, 100 g cukor, 140 g tojássárgája, 5 g zselatin, 120 g pisztáciaőrlemény.

Mandulás biszkvit: 1000 g egész tojás, 1500 g őrölt mandula (felverjük), 700 g tojásfehérje, 150 g cukor (felverjük), 200 g liszt, 200 g vaj.

Összeállítás: kakaós biszkvit - könnyű csokimousse - pisztácia-praliné - pisztáciakrém - csokimousse - kakaómáz - körben a peremre mandulás biszkvit - és díszítés

Ez mondjuk tipikusan egy olyan recept, aminek az elkészítésébe én nem fognék bele, legyek bármily imádója is az ilyen jellegű finomságoknak. Valamivel egyszerűbb a Dinnyezselé elkészítése, ami egy kimondottan palermói édesség (és bár zselének hívják, nem zselatinnal készül, hanem főzött krém), és aminek a receptjét Simonetta Agnello Hornby Egy vékony sugár olaj (Un filo d'olio) című könyvéből fordítom le nektek.

Hozzávalók:

1 l dinnyelé

60 g keményítő

80-250 g cukor (attól függően, mennyire édes a dinnye)

80-100 g darabolt csokoládé

15 jázminvirág

A feldarabolt dinnyéből paradicsompasszírozóval vagy gyümölcscentrifugával kinyerjük a levet, ebből egy liternyit fazékba öntünk. Egy tábla keserűcsokoládét akkora darabkákra vágunk, amekkorák a dinnyemagok (megjegyzem, újabban készen vett csokipöttyökkel dolgoznak inkább); ezeket további felhasználásig a hűtőbe tesszük. A keményítőt és a cukrot kanalanként összekeverjük, és apránként a dinnyeléhez adjuk. Amint a cukor elolvadt és a lé rózsaszínű lett, lassú tűzön feltesszük főni, majd közepes lángon addig főzzük, míg élénkpiros lesz, és annyira sűrű, hogy a fakanálról lecsorgó krém látható marad egy pillanatig a felszínen, mielőtt beleolvadna. Ekkor levesszük a tűzről, és egy tűzálló edénybe öntünk egy vékony (1 cm-es) réteg krémet, erre csokidarabkákat szórunk, majd újabb réteg krém jön és újra csoki, amíg el nem fogy a krém. Az utolsó réteg krém legyen. Megvárjuk, amíg a krém kihűl és kicsit megszilárdul (úgy tíz perc), majd beletűzdeljük a jázminvirágokat úgy, hogy a szirmaik ne érintsék a felszínt. A langyos krém átveszi a jázmin aromáját. (Van, aki fahéjjal is meghinti finoman.) Tálalás előtt 2-3 órára hűtőbe tesszük.

A cukrászkirály

Nem tudom, mondtam-e már, hogy a világ legfinomabb cukrászkészítményei Szicíliában kaphatók (dehogynem tudom). Most Palermo leghíresebb cukrászdáját mutatnám be.

Salvatore Cappello nemzetközi hírű cukrász. Leghíresebb és legnépszerűbb kreációja a setteveli névre hallgató, életre szóló függőséget okozó torta, amit városszerte több cukrászda próbál lemásolni. Létezik már fagylalt-változata is ennek a hétrétegű tortának (hétrét-torta). Gyengébb idegzetűeknek és csokifüggőknek szólok: sokkoló képek következnek!

És van még:

marcipángyümölcs

cigaretta (ricottás ostyarúd) és rumos baba

mandulás és pisztáciás ropogósok és mogyorós csoki

dinnyezselé

és mennyi minden más...

További képek a honlapon: http://www.pasticceriacappello.it. A következő bejegyzésben terveim szerint lefordítom nektek Cappello mester egy pisztáciás tortareceptjét.

Nyárbúcsúztató játék

Lesz még mesélnivalóm Szicíliáról, szép lassan majd csak utolérem magam. Addig is egy pici vigasz, amiért ennek a nyárnak is vége (de jön az ősz, meg a tél, meg a tavasz, és aztán megint nyár!). Aprócska válogatás szicíliai ízekből, illatokból:

- kevéske napon aszalt paradicsom

- gyógyteának való szárított kaktuszvirág

- egy fahéjrúd

- édesköménymag

- reginelle és treccine kekszek

Remélem, bírni fogják az utat. Aki játszani szeretne, hagyjon egy hozzászólást ennél a bejegyzésnél. Írhattok mondjuk arról is, hol nyaraltatok, vagy hol szerettetek volna nyaralni, de ez nem feltétele a játéknak. A határidő szeptember 10-én éjfélkor jár le.

Fotók és fagyik

Valaha a Piazza Marinán dolgoztam, ahová hétvégente is gyakran visszatértem a régiségpiacra. Itt lehet a leginspirálóbb régi fotókhoz jutni; rengeteg palermói képhez, de Olaszország más részeiről is sok fényképet találni. Vasárnap első utunk ide vezetett. Hihetetlen volt az óvárost viszontlátni; szinte könnyekig meghatódtam, annyira jó volt újra látni az utcákat, amiket naponta róttam munkába menet. (Egy ideig az óváros szívében laktam, a katedrálistól két lépésnyire.) Fiatal lánykorom legszebb évei újra kézzel fogható közelségbe kerültek.

a fehér (valójában világoskék) palotában dolgoztam egykor

kaktuszfüge-szezon van

Sógoromékat éppen sikerült még elcsípnünk másfél napra, mielőtt hazautaztak volna. A munkájuk őket is északra köti. Azért két családi ebéd meg egy nagy közös fagyizás még belefért. Szicíliában a fagyit briósba töltve is lehet fogyasztani; ezt másfelé nem készítik, csak ha szicíliai származású a fagyizó tulajdonosa. Én jó két évig meg sem kóstoltam; a hideg futkosott a hátamon a gondolattól, hogy a fagyitól elázott brióst eszegessem. Aztán megkóstoltam, és ma már ez az igazi fagyi a számomra. A nagycsalád a Recupero fagyizóra esküszik, mindig oda megyünk. (A következő bejegyzésben komoly cukrászati bemutató következik!)

Indulások, érkezések

Az utazást végül jobban viselte a kicsi, mint képzeltem. Péntek este tízkor indultunk Milánóból, ő rögtön elaludt a kocsiban (ahogy én is, minthogy erről vagyok híres). Valamikor hajnal kettő tájban megálltunk egy pihenőhelyen, még 150 km állt előttünk Rómáig. A kocsiban ülve próbáltunk aludni kicsit; nekem ez lényegesen kevésbé ment, mint amíg mozgásban voltunk. Reggel hat körül ismét nekivágtunk, a kicsi vagy fél órára rá ébredt fel. Délelőtt tízre megérkeztünk Salernóba, ami igazán bájos; kár, hogy nem volt időnk körülnézni.

Egy kisebb komptársasággal utaztunk (Caronte&Tourist), az internetes jegyfoglalás utáni jegykiadás elég érdekesen zajlott: egy autó csomagtartójából, két hatalmas kartondobozból osztották ki a jegyeket. Költségkímélő megoldás, nem kell irodát bérelni.


(Akit érdekel: a C&T jegyárai kedvezőek, a személyzet stílusa meglehetősen udvariatlan, a kaja a hajón finom. Összességében megéri.) A hajó kisebb típusú volt és igen kényelmetlen, szűk folyosókkal, ráadásul végig járólap fedte, nem padlószőnyeg, mint annak a társaságnak a hajóján, amivel korábban már utaztunk (Tirrenia), így nem fekhettünk le a földre plédre, ahogy terveztük. Végül nagy szerencsénkre maradt három szabad kabin, amiből egyet a helyszínen kibérelhettünk. Boldogan berogytunk az ágyba és három órát aludtunk moccanás nélkül.

Később a fedélzetről a kicsi felfedezte a delfineket, amik a hajó nyomában ugráltak; kiáltására mindenki a korláthoz gyűlt. Este tizenegy után kötöttünk ki, éjfélre értünk anyósom lakása elé.




Itt egy klasszikus szicíliai jelenet szereplői lettünk. Először is: bár tudták, mikor érkezünk, senki nem volt otthon, így aztán a kapu előtt álldogálva vártuk, hogy valaki hazaérjen. Szerencsére tíz perc után befutott anyósom a nővére, annak férje, valamint az unokatestvére és annak felesége társaságában. Aranyosak voltak: a legfiatalabb 65 éves, a legidősebb 84; kipattantak a kocsiból, agyonlapogattak-ölelgettek minket, aztán addig csodálták a kocsiban alvó gyereket víg kurjongatások és nevetések közepette, míg fel nem ébresztették. Az én mufurc, újabban kiállhatatlan háromévesem úgy meglepődött a kocsi körül tolongó nyugdíjasklub látványától, hogy csak átszellemült mosolyra futotta az erejéből. Reggel aztán megtapasztalhatta anyósom is a magyar virtust, amikor a kicsi fél nyolckor kipattant az ágyból, majd ugyanazzal a lendülettel kivégzett egy üvegbonboniert. Még jó, hogy nem jövünk túl gyakran...