2014. május 18., vasárnap
Csillámok
*
- Mami, hozol nekem egy joghurtot? De ne legyél már lassú csiga, legyél inkább tücsökkirályfi!
*
- Anya, van itthon szőlő?
- Nincs, kicsim.
- És a pincében felakasztva?
- Ott sincs.
- Ó, pedig azt álmodtam!
*
Filmet nézünk, egy pár tánc közben csókolózik.
- Ilyen lépés nincs is!
*
Az egyik ovis dajkanéni füle be van dugva vattával.
- Anya, Julika néni fülében Tic Tac van?
*
Rossz hangulatban ébred:
- Menjetek a fogam elől!
*
- Ezen a képen úgy néz ki apád a kordbársony zakóban, mint egy forradalmár.
- Nem is , hanem mint egy kondáslegény!
*
Szintén ébredés, ezúttal a tesója verte fel:
- Kukurikú, török császár,
add vissza a fél nap alvásomat!
*
Kiscsillag vetélkedő lesz a városunkban, szeretne részt venni.
- Mivel szeretnél fellépni?
- Mondjuk egy kis süteménnyel, és azt kínálnám...
*
Rácsodálkozik a gomba kalapjának lemezkéire.
- Hogy tudta ezt így megcsinálni a Jóisten?
*
Még egy ébredés, amikor jajgatva ébred:
ő: - Jaj, istenkém!
mami: - Te kis öregasszony!
ő: - Akkor szedjétek a sátorfátokat, fiaim, és induljatok el szerencsét próbálni!
(elsőként én kelek útra)
ő: - Na, mit hoztál, fiam?
én: - Egy pogácsát, de beleharaptam.
ő: - És hol a koronád?
én: - El kellett kótyavetyéljem a pogácsáért.
ő: - Na, fiam, te nem leszel király.
(most mami indul útnak)
mami: - Én egy aranyhajszálat hoztam.
ő: - Hol a koronád?
mami: - A zsebemben.
ő: - Na, fiam, te sem leszel király.
(most a legkisebben a sor, a kishúga következik)
én: - De mit kell elhoznia?
ő: - A hegy tetejéről a legkékebb szivárványszínű piros rubintot.
én: - Hát mondhattad volna, hogy ezt keressük!
ő: - Csak most olvastam a békaújságban...
*
Húga keresztelőjére menet:
- Nagyapa, a templomban nem szabad rágózni, mert a Jézuskától nem fogsz kapni karácsonyra semmit, csak egy nagy követ, azt meg majd jól a lábadra ejted!
*
Temetésen voltam.
- Anya, milyen a temetés, hogy csinálják?
- Tudod, ott volt a pap bácsi, aki Idát is keresztelte...
- (szájhúzva) Tudom, Gábor atya... már megint!
- Mi bajod neked Gábor atyával?
- (rosszallóan) Láttam, hogy beszéltél vele a templomban.
- Igen, meghívtam ebédre, mert úgy illik, csak nem jött el.
- Meghívni ebédre??? Nem akarok új apukát!
2011. december 14., szerda
Csillámok 5.
2011. november 18., péntek
Összegző
2011. szeptember 20., kedd
Nyárbúcsúztató sorsolás
2011. augusztus 30., kedd
Nyárbúcsúztató játék
2011. augusztus 11., csütörtök
Érkezések, indulások
2011. július 5., kedd
Amikor Piazzolla találkozott Nadia Boulanger-val
2011. június 21., kedd
Lélek, vándorlás 2.
"(...)olvasnom kell, legalábbis magyarul... A mi mindennapi magyar szavunkra szükség van. A távol élő „kísérője és kísértője” nélkül elveszett. A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell! Lehetetlen indogermán módon gondolkozni, és magyarul beszélni. A magyar nyelv mértana úgy üt el a többi nyelvétől, mint Bolyaié Euklidészétől. Magyarra mindent le lehet fordítani, magyarról úgyszólván semmit. A magyart - ez félelmetes - el is lehet felejteni!
A magyar nagyon más, mint a többi európai nyelv... Az olaszt már Dante bebalzsamozta. (Csak a tájszólásai élnek.) Ha ma Lampedusa hercege el akar mondani egy történetet, nem szabad azokat a szavakat használnia, melyeket szereplői mondtak. Elő kell vennie a tiszteletre méltó nyelvereklyét, mindent át kell költenie. A német halva született. Luther Márton a nyomdászok részére találta ki. Javítani alig lehetett rajta, rontani igen. Norvégiának három hivatalos nyelve van, de mindenki úgy keveri őket házi nyelvével, ahogy jónak látja. A magyar él, fejlődik, tízmillió ember közös játékszere is... aki egy szóval gazdagítja, halhatatlan lesz. Nincs év, hogy ne hozna szótermést. Egy nyelvész barátom azt állítja, és elhiszem neki: a kivándoroltak leveléből pontosan megállapítja, ki mikor lépett ki; írásaikban halott szavak vannak, az egykori beszéd fosszilis maradványai; mint a geológus ezekből állapítja meg a réteg korát.
(...)
Könyvtáram úgy indult, mint minden vándor magyaré: Ady-val és az Ínyesmester szakácskönyvével. Ezeket vettem. Varázslók, tündérek, jóakaratú emberek küldték a többit."
Zsuzsa barátnőm hozta az utánpótlást júniusban (sajnos már mindet elolvastam, pedig be akartam osztani, de nem tudtam ellenállni):
2011. június 19., vasárnap
Csillámok 4.
2011. május 31., kedd
Csillámok 3.
2011. május 21., szombat
A tizes lista

2011. május 6., péntek
Csillámok 2.
2011. április 19., kedd
Csillámok 1.
Lélek, vándorlás 1.
"A honvágyról többet írtak a költők, mint a lélekbúvárok. A honvágy betegei nem is igen járnak a lélekbúvárokhoz, nem hiszik, hogy meggyógyulnak, ha ízekre szedetik tudatukat s a tudat alatti alagsort. Pontosan tudják, mi fáj és miért, s azt is, hogy a baj okának ismerete csak annyira segít, mint a pestises betegen, ha megmutatják neki a bacilus képét.
A honvágyban van valami a növények betegségeiből is. Már tudjuk: minden növénynek meghatározott órányi napsütésre van szüksége. A tulipán nem nő, ha februárban paphlagón földbe ültetik, mert észreveszi, hogy rövidülnek a napok.
Talán egyszer olyan egyforma lesz a világ, hogy minden városnak már csak egy arca lesz. Akkor a betonhegység kockaszerű barlangjának a lakosa fájdalommentesen átvonulhat egy távoli kockába. Az aszfalton keresztül nem ver az ember gyökeret, nyugodtan átsétálhat a távoli aszfaltra. Az, aki kertben nevelkedett, csak tépett gyökerek árán jut más kertbe.
Minden reggel újra be kell lépnem a világba, amely idegen a mélybe világító álom után. Reggel fáj a honvágy, amikor ébred.
Utána ébred a szomj és az éhség.
(...)
Reggelim nem hasonlít elődeimére, akik a nyers mandiókagyökeret rágcsálták a felkelő nap fényében, se a remeték nagymestereiére: ők egy darab száraz kenyérrel csalták vissza az elvágyódó lelket. Az én reggelim messziről jött, mint jómagam: éhséget, szomjat és honvágyat csillapít.
A külön világok olyan messzire vannak egymástól, hogy a szakadékok szavakkal nem hidalhatók át.
Azt vélhetné az ember, hogy „Péter megreggelizett” angolul azt jelenti, hogy „Peter had his breakfast”. Szó sincs róla. Péter paprikás szalonnát evett, búzalisztből sült kenyeret, amelyben főtt krumpli, köménymag és só is volt, és egy kis szilvóriumot hajtott le hozzá. Peter viszont teázott, zablisztet kanalazott, tükörtojásban nézte magát, és egy füstölt tengeri hal szárazföldi pályafutásának vetett véget. Még a reggeliket sem lehet összehasonlítani.
Aki régen él távol szülőföldjétől (állam, haza, nemzet, hon után a dolgok újabb álarca), megtanul valamit: az evés nemcsak éhség-, szomj-, munkakérdés: honvágykérdés is!
A kísérleti bizonyítékot megadni kissé körülményes dolog. Aki otthon bekanalaz egy tányér zöldborsólevest csipetkével, csak azt érzi, sótlan-e vagy sós, puha-e a borsó, vagy szüksége lett volna még tíz percre a tűzön. Végül arra a felismerésre jut, hogy nem olyan éhes, mint annak előtte.
Az Atlanti-óceán déli feléhez közel ez egész máshogy van. Aki vagy tíz éve nem látott borsót, mert a bennszülött nem ismeri, s neki nem volt kertje, a végén földhöz jut. Addig levelezik, amíg öt vagy tízezer kilométer távolságból kap kétmaroknyi vetőborsót. Elülteti, lesi, jön-e felhő megöntözni, éjjel is odamegy, nem jön-e valamilyen korhely tücsök, nem lopja-e el a palántát, nézi, lesz-e olyan fehér a virága, mint az otthoni lepkéé. Aztán egy szép nap - egy nagyon szép nap - van kétmaroknyi zöldborsója! Ezekből nemcsak leves lesz: gőzükből felszáll egy elveszett világ, az első s az utolsó kanál közt enged a honvágy, feloldódik a vándor szorongása, aki még álmában is tudja, hogy akármilyen irányba halad, haza sohasem jut.
Csak a borsólevesben, csak egy Schubert-quintettben van mindig otthon..."