Csillámok

Régen írtam gyerekszáj-bejegyzést, most egy kisebb gyűjteménnyel jövök.

*

- Mami, hozol nekem egy joghurtot? De ne legyél már lassú csiga, legyél inkább tücsökkirályfi!

*

- Anya, van itthon szőlő?
- Nincs, kicsim.
- És a pincében felakasztva?
- Ott sincs.
- Ó, pedig azt álmodtam!

*

Filmet nézünk, egy pár tánc közben csókolózik.
- Ilyen lépés nincs is!

*

Az egyik ovis dajkanéni füle be van dugva vattával.
- Anya, Julika néni fülében Tic Tac van?

*

Rossz hangulatban ébred:
- Menjetek a fogam elől!

*

- Ezen a képen úgy néz ki apád a kordbársony zakóban, mint egy forradalmár.
- Nem is , hanem mint egy kondáslegény!

*

Szintén ébredés, ezúttal a tesója verte fel:
- Kukurikú, török császár,
add vissza a fél nap alvásomat!

*

Kiscsillag vetélkedő lesz a városunkban, szeretne részt venni.
- Mivel szeretnél fellépni?
- Mondjuk egy kis süteménnyel, és azt kínálnám...

*

Rácsodálkozik a gomba kalapjának lemezkéire.
- Hogy tudta ezt így megcsinálni a Jóisten?

*

Még egy ébredés, amikor jajgatva ébred:
ő: - Jaj, istenkém!
mami: - Te kis öregasszony!
ő: - Akkor szedjétek a sátorfátokat, fiaim, és induljatok el szerencsét próbálni!
(elsőként én kelek útra)
ő: - Na, mit hoztál, fiam?
én: - Egy pogácsát, de beleharaptam.
ő: - És hol a koronád?
én: - El kellett kótyavetyéljem a pogácsáért.
ő: - Na, fiam, te nem leszel király.
(most mami indul útnak)
mami: - Én egy aranyhajszálat hoztam.
ő: - Hol a koronád?
mami: - A zsebemben.
ő: - Na, fiam, te sem leszel király.
(most a legkisebben a sor, a kishúga következik)
én: - De mit kell elhoznia?
ő: - A hegy tetejéről a legkékebb szivárványszínű piros rubintot.
én: - Hát mondhattad volna, hogy ezt keressük!
ő: - Csak most olvastam a békaújságban...

*

Húga keresztelőjére menet:
- Nagyapa, a templomban nem szabad rágózni, mert a Jézuskától nem fogsz kapni karácsonyra semmit, csak egy nagy követ, azt meg majd jól a lábadra ejted!

*

Temetésen voltam.
- Anya, milyen a temetés, hogy csinálják?
- Tudod, ott volt a pap bácsi, aki Idát is keresztelte...
- (szájhúzva) Tudom, Gábor atya... már megint!
- Mi bajod neked Gábor atyával?
- (rosszallóan) Láttam, hogy beszéltél vele a templomban.
- Igen, meghívtam ebédre, mert úgy illik, csak nem jött el.
- Meghívni ebédre??? Nem akarok új apukát!

Csillámok 5.

Kitört a gyereken a Hupikék törpikék-láz. Buzgón idéz belőle szó szerint, legtöbbször az óriásmadaras részből. Ebben hangzik el az a varázsige, ami naponta felröppen az óvodába menet vagy onnan jövet:

-Gyertya segemonerc!

Gyanítottam, hogy nem ez az eredeti változat, de sosem tudtam meghallgatni, mert nem tartott ki addig a figyelmem. Ma sikerült elcsípnem a pillanatot, amikor Törperős így kiált:

-Gyere, te tollas, állj ki velem, ha mersz!

A segemonerc határozottan rémisztőbb...

Összegző

Elérkezett a pillanat, hogy megpróbáljam összefoglalni, miért szünetelt a blogom az utóbbi hónapokban. Megragadom az alkalmat, hogy szívből megköszönjem a szeretetteljes érdeklődést, támogatást, a leveleket, beszélgetéseket, küldeményeket, gondolatokat. Köszönöm nektek, áldás szálljon rátok mindezért.

A szeptember nagy átalakuláson vitt keresztül bennünket. Három év után abbahagytuk a szopizást. Igen, tudatos és akaratos a többes szám: nekem is le kellett szoknom. Először is rá kellett ébredjek, hogy miért nem tudtam-akartam elengedni mindaddig a szoptatást, és ráébredve fel kellett dolgoznom magamban az okokat. Ezt követően tudtam csak hozzálátni, hogy a kislányommal végigjárjam az elválasztás útját. Felborult velünk a csónak, de lassanként elültek a hullámok, és egy új, másfajta, nagyon szép harmónia alakult ki köztünk. Nem ment egyik napról a másikra, de hamarabb megtörtént, mint gondoltam.

Szintén szeptemberben kezdtem meg egy tudatos önfejlesztő utat. Életemben először kapcsolódtam be egy meditációs csoportba. Ezeket írva nevethetnékem van, mert ahova szeptemberben elszorult torokkal léptem be, az mára biztos ponttá vált az életemben, amelytől annyi mindent kaptam, hogy az leírhatatlan. Rengeteget tanulok magamról, gyönyörű szép út, kíséri sok sírás és nevetés, vége pedig sosincs.

Októberben megkezdődött az óvoda. Nagyon-nagyon hosszú folyamat volt, elmesélni is sokáig tartana, mennyit kínlódtunk az ügyintézéssel és az óvodakereséssel. Aztán persze a beszoktatással, ami épp a napokban kezdi végre meghozni a gyümölcsét.

Nekivágtam a munkakeresésnek is. Ennek a gyümölcsét még nem látom, de már érik. Közben a meditációs csoportomnak köszönhetően ráléptem az önmegvalósítás útjára. Tegnapelőtt tartottam az első táncházat moldvai, görög és izraeli körtáncokból. Két hét múlva folytatom, de a napjaim máris megteltek tánccal, hiszen folyamatosan gyakorlok és tanulok újabb lépéseket.

Más dolgok elmaradtak az életünkből, például nem járunk kirándulni az utóbbi időben. Azért a nyárról maradt még néhány kép, amit szívesen megosztok majd veletek addig, míg újak nem készülnek.

Köszönöm, hogy a nagy hallgatás idején is velem maradtatok. Mindnyájatokat ölellek.

Nyárbúcsúztató sorsolás

Nagyon elcsúsztam a sorsolással, intenzív napokat élünk, annyi a történés, hogy elég követni. Ezért arra gondoltam, hogy ti, kedves tizenketten, akik részt vettetek a játékban, és ennyit vártatok a kimenetelére, valamennyien megadhatnátok a címeteket, és ha csak egy képeslapot is, de mindannyiótoknak szívesen küldenék. Már csak azért is, mert nagyon élveztem a sok szép megjegyzést megélt vagy remélt nyaralásaitokról; szívből köszönöm nektek!

A sorsolásról készültek képek, de épp nem találjuk a fényképezőgépet, úgyhogy ezúttal kénytelen vagyok bizonyíték híján közölni a nyertes nevét:

Chiara

Örülök, hogy erről a játékról nem maradtál le, kedves Chiara!

A címeket szeretettel várom a videkek@gmail.com címre. Ölelek mindenkit.

Nyárbúcsúztató játék

Lesz még mesélnivalóm Szicíliáról, szép lassan majd csak utolérem magam. Addig is egy pici vigasz, amiért ennek a nyárnak is vége (de jön az ősz, meg a tél, meg a tavasz, és aztán megint nyár!). Aprócska válogatás szicíliai ízekből, illatokból:

- kevéske napon aszalt paradicsom

- gyógyteának való szárított kaktuszvirág

- egy fahéjrúd

- édesköménymag

- reginelle és treccine kekszek

Remélem, bírni fogják az utat. Aki játszani szeretne, hagyjon egy hozzászólást ennél a bejegyzésnél. Írhattok mondjuk arról is, hol nyaraltatok, vagy hol szerettetek volna nyaralni, de ez nem feltétele a játéknak. A határidő szeptember 10-én éjfélkor jár le.

Érkezések, indulások

Köszönöm mindenkinek, aki keresett, írt, gondolt rám. Megvagyok, vagy megleszek.

Az elmúlt heteket otthon töltöttük Magyarországon. Volt benne:

-eső minden nap

-napsütés (fél nap)

-kertészkedés és hintázás gumicsizmában

-látogatás a nagyszüleimnél a temetőben

-szalonnasütés az utolsó napon barátnőméknél (és lelki támogatás; köszi)

-kétszer moldvai táncház ( egyszer tábortűzzel)

-találkozások, kirándulások, szappanbuborék-fújás, vonatozás, állatkert rokonokkal, barátokkal

-levél Zsuzsától

-új könyvek (ezekről majd máskor)

-elmélyülés, belső utazás megkezdése

Most megint eltűnök, két hétre Szicíliába megyünk, utoljára bő két éve jártunk ott. Jövök majd sok fényképpel és élménnyel. További szép augusztust mindenkinek!

Zsuzsa csodaszép levendulaillatú alkotása - ezúton is szívből köszönöm!

Amikor Piazzolla találkozott Nadia Boulanger-val

kép innen

Az angol nyelvű Wikipédián olvasható az alábbi részlet Astor Piazzolla Emlékirataiból. Sajnos a magyar nyelvű szócikknél nem idézik, ezért saját igénytelen nyersfordításomban osztom meg veletek mai olvasmányélményemet egy sorsfordító pillanatról:

"Amikor találkoztam vele, megmutattam neki több kilónyi szimfóniámat és szonátámat. Nekiállt átnézni őket, majd egyszer csak ez a szörnyű mondat hagyta el a száját:

- Nagyon jól vannak megírva.

És megállt, nagy, focilabda-kerek szünetet tartva. Hosszúra nyúlt idő után azt mondta:

- Itt olyan, mint Sztravinszkij, mint Bartók, mint Ravel, de tudja, mi a helyzet? Nem találom benne Piazzollát.

És nekiállt felderíteni a magánéletemet: mit csinálok, mit játszom és mit nem, egyedül élek vagy valakivel, esetleg házas vagyok-e; olyan volt, mint egy FBI-ügynök! És nagyon szégyelltem bevallani neki, hogy tangót játszom. Végül azt mondtam:

- Egy éjszakai mulatóban zenélek.

Nem akartam kabarét mondani. Mire ő így felelt:

- Éjszakai mulató, mais oui, de hiszen az kabaré, nem igaz?

- De - feleltem, és arra gondoltam, én ezt a nőt fejbevágom egy rádióval... Nem nagyon lehetett hazudni neki.

Ő tovább kérdezősködött:

- Azt mondta, nem zongorista. Akkor milyen hangszeren játszik?

Persze nem akartam megmondani, hogy bandoneónon játszom, mert azt gondoltam, kihajít a negyedikről. Végül mégis bevallottam, és megkért, játsszak néhány ütemet valamelyik tangómból. Akkor hirtelen tágra nyílt szemmel megragadta a kezem, és így szólt:

- Maga idióta, hát ez Piazzolla!"

Akkor aztán fogtam az összes kompozíciómat, tíz évet az életemből, és az egészet kihajítottam a fenébe két másodperc alatt."

Astor Piazzolla: Libertango

Lélek, vándorlás 2.

Ezt is Lénárd Sándor írja az Egy nap a láthatatlan házban című könyvében:

"(...)olvasnom kell, legalábbis magyarul... A mi mindennapi magyar szavunkra szükség van. A távol élő „kísérője és kísértője” nélkül elveszett. A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell! Lehetetlen indogermán módon gondolkozni, és magyarul beszélni. A magyar nyelv mértana úgy üt el a többi nyelvé­től, mint Bolyaié Euklidészétől. Magyarra mindent le lehet fordítani, magyarról úgyszólván semmit. A magyart - ez félelmetes - el is lehet felejteni!

A magyar nagyon más, mint a többi európai nyelv... Az olaszt már Dante bebalzsamozta. (Csak a tájszólásai élnek.) Ha ma Lampedusa hercege el akar mondani egy történetet, nem szabad azokat a szavakat használnia, melyeket szereplői mondtak. Elő kell vennie a tiszteletre méltó nyelvereklyét, mindent át kell költenie. A német halva született. Luther Márton a nyomdászok részére találta ki. Javítani alig lehetett rajta, rontani igen. Norvégiának három hivatalos nyelve van, de mindenki úgy keveri őket házi nyelvével, ahogy jónak látja. A ma­gyar él, fejlődik, tízmillió ember közös játékszere is... aki egy szóval gazdagítja, halhatatlan lesz. Nincs év, hogy ne hozna szótermést. Egy nyelvész barátom azt állítja, és elhiszem neki: a kivándoroltak leveléből pontosan megállapítja, ki mikor lépett ki; írásaikban halott szavak vannak, az egykori beszéd fosszilis maradványai; mint a geológus ezekből állapítja meg a réteg korát.

(...)

Könyvtáram úgy indult, mint minden vándor magyaré: Ady-val és az Ínyesmester szakácskönyvével. Ezeket vettem. Varázslók, tündérek, jóakaratú emberek küldték a többit."

Íme az én tündéreim és jóakaróim:

Ezekkel indultam el otthonról februárban (meg még vagy 30 doboznyival, csak ezek voltak a még olvasatlanok, amiket nagynéném szállított):

Zsuzsa barátnőm hozta az utánpótlást júniusban (sajnos már mindet elolvastam, pedig be akartam osztani, de nem tudtam ellenállni):

Ez postán érkezett Mammkától, és nagyon meghatott (ezúton is szívből köszönöm):

Ezt pedig hétvégén kaptam Fabiótól (elmentünk egy játszóházzal kibővített könyvesboltba, ahol mindenki választhatott magának egy könyvet, kivéve a kicsit, aki két kirakót is kapott a könyve mellé):

Amikor rátaláltam, rögtön tudtam, hogy ez az én könyvem: az ötvenes évek vidéki Szicíliájáról szól, régi fotókkal és családi receptekkel. Olyasmi, amit én írnék, ha tudnék írni.

Csillámok 4.

Szépen haladunk a szobatisztasággal, már csak akkor viszünk "felszerelést", ha elmegyünk valahová.

Olvassuk a Hamupipőkét; lassan kívülről tudja, így néha átveszi a szót. Ott tartunk, amikor a tündér figyelmezteti Hamupipőkét, hogy csak éjfélig maradhat a bálban.

én: - ...és a tündér azt mondta neki: "Érezd jól magad! De el ne felejtsd..."

ő:- ...hogy nincs rajtad pelus!

Csillámok 3.

Két madzagra kötött lufit sétáltat.

- Tudod, hogy hívják a kutyáimat?

- Hogy?

- A nagy Rex.

- És a kicsi?

- Éhes kecske.

A tizes lista

Zsuzsa volt olyan drága, és gondolt rám ezzel a díjjal. Ezúton is nagyon szépen köszönöm neki! A szabály az, hogy fel kell sorolnom tíz dolgot, amit szeretek. Kicsit tipródtam, mi legyen benne a tízben, mert egyszer leírtam már hét dolgot magamról, azelőtt meg nyolcat, amiben sok minden szerepelt. Nagyon tudtam azonosulni mindazzal, amit Zsuzsa és Me*dora írtak. Végül ez került az én listámra:

1. Nagyon szeretem a régi fekete-fehér fotókat, főleg a portrékat; ezek sokszor meg is ihletnek, és különböző élettörténeteket találok ki a szereplőknek. Benne voltam egy képeslapküldő láncban, ott is arcokat ábrázoló lapokat kértem; a legszebb egy finn lánytól érkezett, egy siratóasszony volt rajta. Az utcán, buszon is szívesen nézegetem az arcokat; régi tervem, hogy megszólítok egy-egy érdekes szépségű, nem reklámarcú embert, és megkérem, hadd fotózzam le fekete-fehérben. Csak az a baj, hogy nem merek megközelíteni ilyesmivel senkit...

2. Sokféle zenei irányzatot szeretek, pillanatnyi hangulatomtól függ, mit hallgatok szívesen,de a népzene, az etno és a '60-as évek olasz slágerei mindig megdobogtatják a szívemet.

3. Szeretem a gyógynövényeket, hatásukról, esetleg a hozzájuk fűződő hiedelmekről olvasni. Kedvenc virágillatom a lonc, ami számomra egyben az otthont is jelenti, mert anyukám kerítését lonc fonja be, és nyáron az ablak alatt illatozik. Kedvenc virágom a frangipani, Szicíliában ideális klímára talál, gyönyörű példányok nőnek belőle. Úgy általában szeretem a növényeket, néha hobbiból amatőr szinten romantikus, ódon hangulatú kerteket tervezek, kizárólag papíron.

4. Imádok olvasni, számomra ez lételem, mint a lélegzetvétel. Nem vagyok nagyon válogatós, szinte bármit elolvasok; ami nagyon tetszik, azt többször is. Szeretem a mitológiát (görög, ír), a legendákat. Ahogy olvasni, úgy fordítani is szeretek; persze ezt is szigorúan az asztalfióknak szánom.

5. A filmeket is nagyon szeretem, és külön helyet foglalnak el a szívemben az olasz filmek. Ez utóbbiak közül férjemmel nagyon különleges számunkra a Szépséges fiatalság című (La meglio gioventù), ami több okból is a "mi filmünk".

6. Szeretem az 1890-1910 közötti időszakot. Filmben a Váratlan utazás és az Anna jelenti ezt számomra, stílusirányzatban az Art Nouveau és a Liberty, aminek az olasz építészetben lépten-nyomon csodás példáival találkozom. (Természetesen szeretem Mucha-t és Ertèt.)

7. Szeretem, amikor Fabio, a férjem az építészetről beszél nekem. A technikai részletek nem kötnek le különösebben, de nagyon érdekes, ahogyan átformálja a szemléletemet. Korábban sosem figyeltem fel az épületek jellegzetességeire, részleteire; volt az épület, amit ki kellett kerülni. Ma már gyakran kalandozik a tekintetem az oromzatok szintjén is. Néhány híres építész életművében pedig olyan meghökkentő ötletekkel találkoztam Fabiónak köszönhetően, amik teljesen lenyűgöztek. (Neki is vannak egyébként döbbenetes ötletei; tudom, hogy csak idő kérdése, és az ő munkáit is megismeri a világ.)

8. Bár nem én vagyok erre a legalkalmasabb személy, tőlem telhetően szívesen próbálom megismertetni az érdeklődő külföldi barátaimmal a magyar kultúra egy-egy szeletét ételeken, zenén, irodalmi műveken, táncon keresztül (és szeretem, ha ők ismertetik meg velem saját hazájuk kultúrájának darabkáit). Szicíliában ez a munkaköröm részét is alkotta, rajongtam az ilyen feladatokért.

9. Szeretem helyben lakva megismerni egy nép/ország/város életéből azt, amit az adott idő alatt megismerhetek. A világon túl sok szépség van ahhoz, hogy egyetlen helyen éljem le az életem. Persze azért egy saját otthon jó lenne előbb-utóbb, ahova vissza lehet térni egy-egy kitekintés után...

10. Szeretem és létfontosságúnak tartom az érintést, az ölelést. Virginia Satir írja, hogy "napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz". Alapvetően azonban kissé visszahúzódó és szégyellős vagyok, nem szívesen mászom be senki intimszférájába hívatlanul. Gátlásosságom miatt volt már rá példa, hogy elmulasztottam megölelni valakit egy olyan pillanatban, amikor neki jólesett volna. Ezeket a pillanatokat utólag nagyon bánom, ezek az én József Attila-i elmaradt öleléseim, és dolgozom rajta, hogy a jövőben minél kevesebb ilyet éljek meg. Szívesen részt vennék egyszer egy olyan ölelős napon is, amikor minden arrajáró kaphat egy ölelést.

Próbáltam visszaolvasgatni, hogy ki nem kapta még meg a díjat, illetve ki nem szeretne egyáltalán díjat kapni, de szinte lehetetlen kibogozni, úgyhogy előre is elnézést kérek, ha olyan valakinek továbbítom, aki a két kategória valamelyikébe tartozik.

Ha tehát van kedvetek megosztani velünk tíz olyan dolgot, amit szerettek, akkor szívesen olvasnánk, kedves Zsuzsa, Mónika, airámanna, Újságíró, duende, Ilda, Holdgyöngy!

Csillámok 2.

Még korainak tartottam, de ajándékba megkaptuk a Vadhattyúkat (Andersen), így most egy nagyon rövid és leegyszerűsített változatát mesélem pár napja.

"- A gonosz királyné vadhattyúvá változtatta a tizenegy királyfit, a királylányt pedig elzavarta az erdőbe.

- Majd bekenem Neogranormonnal, hogy ne gonoszkodjon!"

Neogranormon. Hámosít és jó útra térít.

Csillámok 1.

Ebéd közben:

- Anya, te is eszel tésztát?

- Igen.

- Óóóó... azt hittem, mesélni akarsz nekem valamit.

Lélek, vándorlás 1.

Nem volt még ilyen pillanat az életemben. Mesterre találtam. Hamvaiból szólt hozzám. Felkavart, mert úgy éreztem, mintha egy rég elfeledett naplót olvasnék; olyat, amiben én rögzítettem érzéseimet, hangulataimat, de egy előző életben, ha van ilyen.

"A honvágyról többet írtak a költők, mint a lélekbúvárok. A honvágy betegei nem is igen járnak a lélekbúvárokhoz, nem hiszik, hogy meggyógyulnak, ha ízekre szedetik tudatukat s a tudat alatti alagsort. Pontosan tudják, mi fáj és miért, s azt is, hogy a baj okának ismerete csak annyira segít, mint a pestises betegen, ha megmutatják neki a bacilus képét.

(...)

...vannak súlyos, idült esetek. Harminc-negyven év nem gyengíti a honvágyat. Legfeljebb a beteg már nem azt veszi észre, hogy van, hanem azt, hogy enged. Egy régi világból való család régi bútorai, könyvei közt olykor felmerül a ma öreg ember álarcát viselő egykori kisgyerek képe, és a honvágy pár órára eltűnik. Akkor venni észre, hogy mennyire fájt.

A kivándorolt problémái megoldhatatlanok. Vagy önmagába bújik, elszigetelődik, valótlannak érzi az új világát - akkor lassanként búskomorrá válik; vagy megtanulja az új haza nyelvét, hasonlatait, idézeteit, célzásait, és még gyerekeihez is ezen a nyelven beszél - akkor meg­hason­lott lelkű, szkizofrén lesz, a mesék sokfejű szörnyének a mása.

A honvágyban van valami a növények betegségeiből is. Már tudjuk: minden növénynek meghatározott órányi napsütésre van szüksége. A tulipán nem nő, ha februárban paphlagón földbe ültetik, mert észreveszi, hogy rövidülnek a napok.

Talán egyszer olyan egyforma lesz a világ, hogy minden városnak már csak egy arca lesz. Akkor a betonhegység kockaszerű barlangjának a lakosa fájdalommentesen átvonulhat egy távoli kockába. Az aszfalton keresztül nem ver az ember gyökeret, nyugodtan átsétálhat a távoli aszfaltra. Az, aki kertben nevelkedett, csak tépett gyökerek árán jut más kertbe.

Minden reggel újra be kell lépnem a világba, amely idegen a mélybe világító álom után. Reggel fáj a honvágy, amikor ébred.

Utána ébred a szomj és az éhség.

(...)

Reggelim nem hasonlít elődeimére, akik a nyers mandiókagyökeret rágcsálták a felkelő nap fényében, se a remeték nagymestereiére: ők egy darab száraz kenyérrel csalták vissza az elvágyódó lelket. Az én reggelim messziről jött, mint jómagam: éhséget, szomjat és honvágyat csillapít.

A külön világok olyan messzire vannak egymástól, hogy a szakadékok szavakkal nem hidalhatók át.

Azt vélhetné az ember, hogy „Péter megreggelizett” angolul azt jelenti, hogy „Peter had his breakfast”. Szó sincs róla. Péter paprikás szalonnát evett, búzalisztből sült kenyeret, amelyben főtt krumpli, köménymag és só is volt, és egy kis szilvóriumot hajtott le hozzá. Peter viszont teázott, zablisztet kanalazott, tükörtojásban nézte magát, és egy füstölt tengeri hal szárazföldi pályafutásának vetett véget. Még a reggeliket sem lehet összehasonlítani.

Aki régen él távol szülőföldjétől (állam, haza, nemzet, hon után a dolgok újabb álarca), megtanul valamit: az evés nemcsak éhség-, szomj-, munkakérdés: honvágykérdés is!

A kísérleti bizonyítékot megadni kissé körülményes dolog. Aki otthon bekanalaz egy tányér zöldborsólevest csipetkével, csak azt érzi, sótlan-e vagy sós, puha-e a borsó, vagy szüksége lett volna még tíz percre a tűzön. Végül arra a felismerésre jut, hogy nem olyan éhes, mint annak előtte.

Az Atlanti-óceán déli feléhez közel ez egész máshogy van. Aki vagy tíz éve nem látott borsót, mert a bennszülött nem ismeri, s neki nem volt kertje, a végén földhöz jut. Addig levelezik, amíg öt vagy tízezer kilométer távolságból kap kétmaroknyi vetőborsót. Elülteti, lesi, jön-e felhő megöntözni, éjjel is odamegy, nem jön-e valamilyen korhely tücsök, nem lopja-e el a palántát, nézi, lesz-e olyan fehér a virága, mint az otthoni lepkéé. Aztán egy szép nap - egy nagyon szép nap - van kétmaroknyi zöldborsója! Ezekből nemcsak leves lesz: gőzükből fel­száll egy elveszett világ, az első s az utolsó kanál közt enged a honvágy, feloldódik a vándor szorongása, aki még álmában is tudja, hogy akármilyen irányba halad, haza sohasem jut.

Csak a borsólevesben, csak egy Schubert-quintettben van mindig otthon..."

Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Ölelést kaptam...

... Chiarától, és most tovább kellene adnom öt embernek, megindokolva, hogy miért nekik. Nézzétek el nekem, ha most nem teszem; inkább küldeném mindenkinek, aki blogot ír, mert blogot írni jó. Jó annak, aki írja, és annak is, aki olvassa. Küldöm azoknak, akik blogját ismerem es rendszeresen olvasom; és küldöm azoknak is, akikére még nem bukkantam rá - egy világnyi felfedeznivaló vár meg rám, ránk. Mire vártok? Olvassatok, írjatok!