Mai meglepetés

A Facebookon a sok ocsú között azért gyakran lelni tiszta búzára. Ma reggel az alábbi vers bűvölt el:

Horváth István: Tornyot raktam

"Künn a jégfogú télsárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
- Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!
Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat.
„Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokból hullunk ölébe a zord halálnak.
Látod, a csuszáék megvannak: újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!”
- A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.
Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot."

(Magyarózd, 1942.)

(A Magyar Kincsestár oldalán találtam, ők az Azok Az Erdélyi Fiúk oldalról kölcsönözték.)

Szintén a Facebookról, ismét Csutkaildánál láttam úgy egy hete, de azóta sem megy ki a fejemből (szívből köszönöm ezúttal is, Ilda!):

http://www.youtube.com/watch?v=5R48F4fvIjY

Amikor Piazzolla találkozott Nadia Boulanger-val

kép innen

Az angol nyelvű Wikipédián olvasható az alábbi részlet Astor Piazzolla Emlékirataiból. Sajnos a magyar nyelvű szócikknél nem idézik, ezért saját igénytelen nyersfordításomban osztom meg veletek mai olvasmányélményemet egy sorsfordító pillanatról:

"Amikor találkoztam vele, megmutattam neki több kilónyi szimfóniámat és szonátámat. Nekiállt átnézni őket, majd egyszer csak ez a szörnyű mondat hagyta el a száját:

- Nagyon jól vannak megírva.

És megállt, nagy, focilabda-kerek szünetet tartva. Hosszúra nyúlt idő után azt mondta:

- Itt olyan, mint Sztravinszkij, mint Bartók, mint Ravel, de tudja, mi a helyzet? Nem találom benne Piazzollát.

És nekiállt felderíteni a magánéletemet: mit csinálok, mit játszom és mit nem, egyedül élek vagy valakivel, esetleg házas vagyok-e; olyan volt, mint egy FBI-ügynök! És nagyon szégyelltem bevallani neki, hogy tangót játszom. Végül azt mondtam:

- Egy éjszakai mulatóban zenélek.

Nem akartam kabarét mondani. Mire ő így felelt:

- Éjszakai mulató, mais oui, de hiszen az kabaré, nem igaz?

- De - feleltem, és arra gondoltam, én ezt a nőt fejbevágom egy rádióval... Nem nagyon lehetett hazudni neki.

Ő tovább kérdezősködött:

- Azt mondta, nem zongorista. Akkor milyen hangszeren játszik?

Persze nem akartam megmondani, hogy bandoneónon játszom, mert azt gondoltam, kihajít a negyedikről. Végül mégis bevallottam, és megkért, játsszak néhány ütemet valamelyik tangómból. Akkor hirtelen tágra nyílt szemmel megragadta a kezem, és így szólt:

- Maga idióta, hát ez Piazzolla!"

Akkor aztán fogtam az összes kompozíciómat, tíz évet az életemből, és az egészet kihajítottam a fenébe két másodperc alatt."

Astor Piazzolla: Libertango

J.A.

Még csak pár hete ismertem azt a palermói építészhallgatót, aki ma a férjem, amikor egyik délután kimentünk a tengerpartra. Az ismerkedés elején tartottunk, egymás világának kölcsönös felfedezése izgatott minket. Aznap a tengerparton ülve kezébe adtam a kétnyelvű József Attila-kötet, és megmutattam neki a kedvenc verseimet.

Annyira megtetszettek neki a versek, hogy úgy érezte, másoknak is meg kellene ismerniük azokat. Ebből született a mi József Attila-projektünk: egy rakás fénymásolatot készítettünk a legszebb versekből, és elhatároztuk, hogy egyik éjszaka teleplakátoljuk Palermót.

Végül nem tettük meg, pedig szép lett volna. De nem számít igazán; a kötet utazik velünk, a versek köztünk élnek.

A költészet napja van, József Attila születésnapja.


***


Megzenésített József Attila-versek egy másik építésztől, Sebő Ferenctől:

Hetedik
Harmatocska
Áldalak búval, vigalommal
Rejtelmek

Küldöm őket szeretettel Panka-Annának, akinek szintén volt Palermóban kétnyelvű J.A.-kötete.

Csillagközi csodaszarvas

Szeretem a csodaszarvas-mondát. Az évek múltával egyre több személyes élményem is fűződik hozzá.

Még épp csak meg tudtam értetni magam olaszul, amikor (már említett) Gianluca kollégámmal egy szótár kíséretében leültünk lefordítani Arany János Rege a csodaszarvasról című művét. Eltöltöttünk vele két napot, de valahogy összekínlódtuk.

A Vucciria piacra lengyel árusok is járnak, a kardhalak és az olajbogyók közti placcon érdekesen hatnak a földre kirakott matrjoskababák és Zenit fényképezőgépek. Itt akadtam egyszer egy diavetítőre, amire némi alkudozás után 13 euróért sikerült is szert tennem. Szerintem mindketten jó vásárt csináltunk: nekem mérsékelt áron lett egy vetítőm, az árus pedig megszabadult egy olyan darabtól, amiről Palermóban rajtam kívül valószínűleg senki nem sejtette, mire használható.

Innen már nem volt visszaút: egyik hazalátogatásomról az Arany-féle Csodaszarvas diafilm változatával tértem vissza. A premierre a magyar est keretében került sor: kollégák és lakótársak gyülekezete előtt, töltött káposzta után, moldvai népzenei aláfestéssel, népviseletbe öltözve vetítettem a konyha falára a regét. Ilyen sikere talán a Lumiere-fivéreknek sem volt, csak a visszatérő "Száll a madár..." kezdetű versszakot fütyülték ki egy idő után.

Amikor aztán a kislányunkat vártuk, lelkesen horgoltam babatakaróját a majdani keresztelőjére. A mintákat a férjemmel válogattuk, szándékunk szerint ötvözve a mediterrán és a magyar szimbólumokat. Így került a takaró közepére a csodaszarvas, melyről tudvalevő, hogy egyik agancsán a nap, másikon a hold ragyog, vagy ennek változatai: nem az agancsán, hanem mellette, vagy egyik lába itt, a másik ott stb. Horgolás közben mindegyre Lovász Irén gyönyörű éneke járt a fejemben.

Mivel azonban képzeletem messze felülmúlja kézügyességemet, a szarvas mellé sikeredett napkorong... hát, nem lett egészen korong formájú. Ahogy a férjem fogalmazott: nem napot horgoltam, hanem Szaturnuszt. Egydarabig bántott kicsit a dolog (már nem a megjegyzése, hanem a tény, hogy elszúrtam, de nem akarózott lebontani), mára azonban csak nevetek, ha eszembe jut a csillagközi szarvas, amint tekintetét a Szaturnuszra szegezve elszántan száguld az űrben.



Végezetül idemásolom a dal teljes szövegét; emeljen minket éteri magasságokba az élmény, csak vigyázzunk, össze ne ütközzünk a csodaszarvassal.


édös fiam, én jó fiam
sej regélök regélök
napot láttam én fölkelni
hódikát láttam én lemenni
az kettő közt szarvast láttam
egyik lába az napba volt
másik meg a hódikába
egyik lába az erdőben
az másik meg az tengerben
jobb oldalán nagy szén égett
bal oldalán köd setétlett
szeme előtt hajnal virradt
utána meg éjjel szakadt
az erdőbe ha bévetődnék
napfelköltig ébrön lennék
az szarvast is megnyilaznám
útadon új legelőket lelnél

(forrás: http://www.szepi.hu/nota/nepdal/szoveg/Lov%E1sz_Ir%E9n/Vil%E1gfa/lista.html)

(A Csodaszarvas c. dal Lovász Irén Világfa c. lemezén hallható.)

Tavasz? Pizzica!

Látom, mindenki a tavaszt várja... Na, drágáim, elmondom nektek, hogy vagyok én ezzel.

Az olaszoknál lent a csizma sarkában van egy pizzica nevű tánc, ez egyfajta tarantella. Eredetileg a csizmasarokból indult (a régió neve Salento), de mára egészen a sarkantyúig elterjedt (Puglia). A pizzicáról egész könyvek szólnak, úgyhogy nem képzelhetem, hogy kimerítő ismertetését adhatom néhány sorban. Távirati stílusban: a pizzica szorosan összefonódik a tarantismo nevű jelenséggel. Ez utóbbinak lényege, hogy a tarantula pók csípése a néphagyomány szerint hisztérikus rohamokat és transzszerű állapotot okoz, s ennek egyetlen gyógymódja a pizzica. Vagyis a tarantata-hoz, azaz ahhoz a nőhöz, akit a tarantula megcsípett, íziben zenekart kell hívni, akik (akár napokon vagy heteken át játszva!) kizenélik belőle a "rosszat", ami a pókcsípéssel került belé. A pizzica tényleg elég hisztérikus egy tánc volt, szokás is az általános rossz közérzet, a hisztéria, a frusztráció levezetésének tekinteni. Így adták ki magukból a salentói parasztasszonyok a felgyülemlett feszültséget, keserűséget. Az biztos, hogy egy öt perces pizzica után is szépen leülni támad kedve az embernek; gondolom, néhány nap után megszelídült a legházsártosabb asszony is.

Ma már csak a hagyományőrző csoportok táncolják ezt a fajta "vad" pizzicát (hivatalosan: pizzica tarantata), hogy feledésbe ne merüljön. Hatalmas fesztiválja a műfajnak a Notte della Taranta, amit idén már tizenharmadszor fognak megrendezni Salentóban, augusztusban. Zene és tánc napokon át, szó szerint rogyásig. Egyszer ide is el kell menni...

És hogy hogyan jön mindez a tavaszváráshoz? Csak úgy, hogy ajánlom mindenkinek, akinek már herótja van a téltől: járjon el egy pizzicát, mint én ma. Nem a tavaszban, egyenesen a nyárban fogja érezni magát.

Zenei aláfestésnek a fantasztikus Alla Bua együttes Pizzicarella című száma a tavalyi Taranta-fesztiválról (a legvégén táncol is az énekesnő). Aki a vadabb változatot is elsajátítaná, az ezt nézze meg. Én megelégszem a szelíd verzióval. Kivéve, ha még sokáig tart a tél...