Régóta érdeklődve figyelem a VKF kiírásait és a beérkezett pályaműveket. Amikor megláttam
Duende inspiráló kiírását, úgy döntöttem, ezt én sem hagyom ki.
Fejben gyorsan végigvettem az általam ismert afrodiziákumokat, de igazából kezdettől fogva a fahéj uralta minden gondolatomat. Lelki szemeim előtt megjelent egy ágyban, neglizsében elköltött nyugodt reggeli (amilyenünk mostanában nemigen van, de az sem utolsó, mikor az ember arra ébred, hogy sajtkukac gyermeke lába az arcát tapodja). Tehát reggelire mondjuk egy fahéjas vajas pirítós, de rég is csináltam ilyet, aztán ebédre megpróbálhatnám újrakreálni egykori (kizárólag nagyüzemi méretekben főzni képes) lakótársunk fahéjas csirkéjét. Desszertnek lehetne fahéjas sült macesz vaníliafagyival, és addigra már meg is unnánk a fahéjat egy jó időre.
Ezen a ponton kíváncsiságból belekukkantottam a Wikipédiába, mit mond az afrodiziákumokról. A fahéjat meg sem említi (mi több, a csokit sem), szerepel rajta ellenben az édeskömény és a spárga.
Az édeskömény egyik személyes kedvencem, bár szerintem kifejezetten szűzies eledel, semmi bűnös nincs benne, még kalória is alig. Legfeljebb az lehet izgató, mennyibe kerül nálunk, de ettől inkább magas vérnyomásunk lesz, nem szerelmi vágyunk. A spárgáról meg úgy tudtam, vízhajtó, ami szerintem mondjuk annyira nem romantikus, de talán a pajzán formája lehet az, ami egy Afrodité volumenű vérmesebb istennő számára kedvessé teszi. Jó, akkor legyen spárga, intettem búcsút a buja fahéjnak.
A spárgához tulajdonképpen gyönyörű emlékem fűződik: leendő férjem elsőként tejszínes-spárgás tésztával igyekezett elbűvölni a konyhában. Persze hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, most csak fehér spárgát kaptunk, pedig ehhez az ételhez a szép vékony, zöld spárga illik. A főzés során én ugyan barátilag megkérdeztem, nem kellene-e darabolni valamilyen módon az alkarnyi facsemetéket, de akinél a fakanál, az dönt, nem daraboltuk. Ebből kifolyólag a végeredeményt látva egy pillanatra felvisított bennem a költő, kérdvén: "Karóval főtt-é, nem csirággal?", de jobbnak láttam, ha kiáltása más fülébe nem jut el. Azért a tisztesség kedvéért megjegyzem, hogy képünk csak illusztráció, a spárgás tészta egyébként merőben más arculatát mutatja, ha vékony, zöld spárgával készítjük.
Leányfogó tészta (ha csak vastag fehér spárgát kaptunk, és nem is daraboltuk fel, akkor
Anyósrettentő tészta)
A spárga fás szárvégeit levágjuk, a spárgát sós vízben megfőzzük. A főzővizet nem öntjük ki (férjem szerint az az igazán jó spárgás tészta titka, hogy a tésztát a spárga főzővizében főzzük meg). Serpenyőben olívaolajat hevítünk (kb. 2 evőkanálnyit), ezen egy kis apróra vágott hagymát dinsztelünk, amit mi ma teljesen elfelejtettünk, de férjem pókerarccal közölte, hogy ezt az ételt hagyma nélkül is lehet készíteni. A hagyma után vagy helyett a főzővízből az olajba szedjük a spárgát, kicsit hagyjuk benne fonnyadni, aztán ráöntjük a főzőtejszínt, adunk hozzá szerecsendiót, és kicsit összemelegítjük az egészet. Eztán már csak a szimpla tésztafőzés van hátra, majd jól összekeverjük a tésztát a spárgával, hogy a tejszínből mindenhová jusson. A tetejére kellene egy kis reszelt parmezán, de csak trappista volt itthon, és úgy voltunk vele, eléggé megcsúfoltuk már a tésztát anélkül is.
Tulajdonképpen a spárgás tésztában az a legjobb, hogy ilyen látványban gyönyörködhetek:
¤¤¤
A kiírás szerint verseket, novellákat is írhatunk az ételek mellé. Tudom, hogy sokkal eredetibb lenne, ha tényleg önálló ihletésű irományokat mellékelnék, de az az igazság, hogy véletlenül épp eszembe jutott egy vers és egy novella, ami szerintem tökéletes kísérője lenne a Leányfogó tésztának. Nézzétek el nekem, hogy nem saját műveket küldök (és higyjétek el, jobban jártok így)!
A legpajkosabb szerelmes vers, ami tavaszi és üde és bájos, természetesen Robert Burns Falusi randevúja Szabó Lőrinc fordításában.
FALUSI RANDEVÚ
Van itt valaki? Ki kopog?
Én vagyok, mondta Findlay.
Takarodj, senki sem hivott! -
Ugyan már, mondta Findlay.
Lopni indultál? Mit csinálsz?
Megsúgom, mondta Findlay.
Valami rosszban sántikálsz. -
Nem rossz az, mondta Findlay.
Ha most kinyílna ez a zár -
Csak nyílna, mondta Findlay.
Nem alhatnék el újra már. -
Nem bizony, mondta Findlay.
Ha benn volnál, szobámban, itt -
Bár volnék, mondta Findlay.
Itt rostokolnál hajnalig. -
Hát hogyne, mondta Findlay.
Ha itt maradsz ma éjszaka -
Maradok, mondta Findlay.
Vigyázz, hogy épen juss haza! -
Vigyázok, mondta Findlay.
S bármi essék is idebenn -
Hadd essék, mondta Findlay.
Mindhalálig titok legyen! -
Titok lesz, mondta Findlay.
Még több Burns-verset (többek között a csodálatos John Andersont, amit úgy szerettem Ruttkai Éva előadásában) a
Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán találhattok.
A novella pedig olasz e-mailekben terjed, most már néhány blogon is fent van; nem tudom, magyarul elérhető-e már, úgyhogy ezt most az én szerény fordításomban olvashatjátok:
Azt mesélik, egy nap összegyűltek a Földön az érzelmek és az emberi tulajdonságok. Amikor az Unalom már harmadszor mutatkozott be, az Őrület, aki mindig is kissé bolond volt, azt javasolta:
-Játsszunk bújócskát!
Az Érdeklődés felvonta a szemöldökét, a Kíváncsiság pedig nem állta meg, hogy meg ne kérdezze:
-Bújócskát? Az meg micsoda?
-Egy játék - magyarázta az Őrület, - én eltakarom a szemem, elszámolok egymillióig, ti meg közben elbújtok, és a számolás végeztével akit elsőként megtalálok, az áll a helyemre a játékban.
A Lelkesedés táncra perdült az Eufóriától kísérve. A Vidámság addig ugrándozott, míg meg nem győzte a Kételyt, sőt még a Közönyt is, akit pedig sosem érdekelt semmi. De nem mindenki akart részt venni a játékban. Az Igazság nem akart elrejtőzni. Minek, ha a végén úgyis felfedezik? A Gőg úgy vélte, ez nagyon együgyű játék (de igazából az zavarta, hogy nem ő találta ki), a Gyávaság pedig nem akart kockáztatni.
- Egy, kettő, három... - kezdett számlálni az Őrület. Elsőként a Lustaság bújt el, aki az első útjába eső kő mögé rogyott le. A Hit az égbe szállt, az Irigység pedig a Diadal árnyékában húzódott meg, akinek saját erejéből sikerült a legmagasabb fa csúcsára másznia. A Nagylelkűség alig tudott elbújni, minden egyes hely, amit talált, nagyszerűnek tűnt valamelyik barátja számára. Mit szólhatna egy kristályvizű tóhoz? Ideális a Szépség számára. Egy fa lombja? Tökéletes a Félszegségnek. Egy pillangó szárnya? A legjobb hely a Gyönyörnek. Egy szélfuvallat? Csodás a Szabadságnak. Így aztán a Nagylelkűség végül egy napsugár mögé rejtőzött.
Az Önzés épp ellenkezőleg azonnal jó búvóhelyre talált, mely szellős volt, kényelmes és csak az övé. A Hazugság az óceán mélyére húzódott (nem is igaz, mert a szivárvány mögé). A Szenvedély és a Vágy egy vulkán közepébe. A Feledékenység... nem is emlékszem, hová.
Amikor az Őrület 999 999-ig jutott a számolásban, a Szerelem még nem talált alkalmas búvóhelyet, mert mind foglalt volt, mígnem megpillantott egy rózsabokrot, és végül annak a virágai közé rejtőzött.
- Egymillió! - kiáltotta az Őrület, majd nekifogott a keresésnek. Elsőként a Lustaságra bukkant rá, csak három lépésnyire egy kőtől. Aztán meghallotta a Hitet, amint Istennel vitázik teológiai kérdésekről, a Szenvedély és a Vágy remegését is megérezte a vulkán mélyéről. Véletlenül ráakadt az Irigységre, és ebből rájött, hol keresse a Diadalt. Az Önzést nem találta meg; az elmenekült a búvóhelyéről, amikor észrevett ott egy darázsfészket. A sok gyaloglás után az Őrület megszomjazott, és a tóhoz érve felfedezte a Szépséget. A Kétellyel még könnyebb dolga volt; az még mindig egy helyben ült, mert el sem döntötte, hova bújjon. Végül mindenkit megtalált: a Tehetséget a friss fűben, a Félelmet egy sötét barlangban, a Hazugságot a szivárvány mögött , és utolsóként a Feledékenységet, aki már nem is emlékezett rá, hogy bújócskáztak.
Csak a Szerelmet nem látta sehol. Az Őrület kutatta minden fa mögött, a kövek mögött, a hegycsúcsokon, és amikor már éppen feladta volna, észrevette a rózsabokrot, és megbökte az ágait. Hirtelen fájdalmas sikoly hallatszott: a tövisek megsebezték a Szerelem szemét.
Az Őrület azt sem tudta, mihez kezdjen: sírt, könyörgött, rimánkodott, bocsánatért esedezett, végül pedig megfogadta, hogy a vezetőjévé lesz. Így aztán mióta először bújócskáztak a Földön, a Szerelem vak, és az Őrület kíséri.
