Köszönöm, hogy kérdeztétek, mi van a táncházzal. Az ünnepek alatt szünetelt, időközben pedig új helyet kerestem, mert az előző kicsit messze volt. Végül sikerült az utcánkban találni egy megfizethető termet, így gyalog is két perc alatt ott lehetek. Február 7-én indul újra a tánc...
Közben más terveim is születtek. Egyik ezek közül, hogy nyárra szervezek a meditációs csoportnak egy magyarországi körutat. A napokban papírra kell vetnem a tervezett útvonalat, és bár nagyrészt kialakult az elképzelésem, mit szeretnék megmutatni nekik, azért kíváncsi lennék, mi az, amit semmiképpen nem hagynátok ki egy maximum tíz napos körútból. Várom az ötleteiteket, valamint azt, hogy mit szeretnétek leginkább nyerni. Alapvetően valami gasztronómiai nyereményre gondoltam, csoki vagy sajt például, de ez az a pillanat, amikor megírhatjátok, mire vágynátok leginkább. Aztán meglátjuk, megoldható-e.
Tehát két dolgot várok: mit mutatnátok meg feltétlenül Magyarországból egy tíznapos utazás során és mit szeretnétek nyerni. A játék határideje nincs túl messze, jövő szombaton, január 28-án éjfélkor lejár!
Maradt még néhány kép nyárról, amit nem osztottam meg veletek.
Említettem már nektek Cinisit, ezt a csaknem 12 000 lakosú kisvárost Palermo mellett, ahol az első szicíliai évemet töltöttem. Éppen akkor, 2003-ban nyitott meg az a pizzéria, melyet legutóbbi nyári utazásunk alkalmával ismét felkerestünk barátainkkal. A megnyitón is ott voltam (szokás olyankor ingyen kóstoló kíséretében bemutatni a helyet a leendő vendégeknek).
A hely szorosan kötődik a nagyszülőkhöz és a hagyományokhoz. Nagyszülők is működtetik; jó érzékkel három lányunokájukról nevezték el a pizzériát, akiket mindenki ismer a városban.
Emilia, Eva és Ester nagyszüleinek pizzája elvitelre
Már nem csak elvitelre árulják a pizzát és a muffulettát, hanem helyben is lehet fogyasztani a színpompás csempeasztaloknál. A falat fotók borítják, régiek és újak vegyesen. A régieken a nagyszülők, az újakon messzi utazásokon szerzett barátok és egy visszatérő alak: a muffuletta nagykövete. A pizzát és az isteni muffulettát (nevezzük durván szicíliai lepénykenyérnek) sütő nagypapa minden külföldi útjára magával viszi a hagyományos cipócskát, és a világ legtávolabbi pontjain örökíti meg szülőföldje kenyerét.
"Éljen az ifjú pár!"
2009, Duna-delta
2006, Peking
2008, Egyiptom
2008, Moszkva
pizzamester-iskolai oklevél
A muffuletta receptjének, mint általában minden ételének, rengeteg változata van. Készítik szezámmaggal, köménymaggal, mindezek nélkul, annak pedig se szeri, se száma, hogy mi kerülhet bele. Az Egyesült Államokban is ismerik. Egyes hagyományok szerint mindenszentekkor fogyasztják, Szicília más részein december 7-én. Mi minden szombat este azt ettünk, a szomszéd (úgy 85 éves) pék nénitől még melegen hoztuk. Meglocsoltuk olívaolajjal, sajtot vágtunk bele (hagyományosan caciocavallóval eszik, de az otthon nem terem minden sarki boltban), került még bele szeletekre vágott paradicsom, ajóka (szardella) és oregánó. A hét fénypontja volt.
Kerestem nektek egy receptet; nem próbáltam ki, de ránézésre és elolvasva Narancshéj/Scorza d'arancia receptje tűnik a legautentikusabbnak (dagasztógéppel dolgozik; nekem nincs, enélkül fogom csinálni):
1 kg durumliszt
2,5 dkg élesztő
2 evőkanál méz
kb. 0,5 l víz
1 dl olívaolaj
2 dkg só
A dagasztógépbe tesszük a lisztet és a sót, dagasztás közben hozzáadjuk a mézet. Az élesztőt belemorzsoljuk a langyos vízbe, hozzáadjuk a liszthez, majd állandó kevergetés mellett apránként hozzáöntjük az olajat.
Letakarva 2 óran át pihentetjük a tésztát, aztán kb. 10 dkg-s darabokat szakítunk belőle, cipócskákat kerekítünk és ezeket még fél óráig pihentetjük. Ellapítjuk a cipókat, és 220 fokos sütőben kb. 10 perc alatt megsütjük. (Az igazi persze fával fűtött kemencében sülne; úgy kevesebb idő kell a sütéséhez.)
Decemberben született meg az ötlet; a bevezető bejegyzés már olvasható. Új blogom született, persze az eddigi is tovább él. Boldog új évet minden régi és új kedves ismerősnek!
Zsuzsának az a remek ötlete támadt, hogy bemutatja más népek karácsonyi szokásait, és elsőként az olaszokról írt. Számomra az olasz karácsony furcsamód mindig olyan profán. Hiába kap központi szerepet a templomba járás, a mise sok olasz életében, itt sosem kerülök olyan emelkedett hangulatba, mint Magyarországon szenteste a kántálás idején. A karácsony családi légköréhez errefelé leginkább a társasjátékozás tartozik hozzá, ráadásul meglepő módon ilyenkor is pénzben szokás játszani. Legelterjedtebb (legalábbis Szicíliában) a tombola, amelyen 90 számból kell eltalálni legalább egyet, legfeljebb ötöt, különböző mértékű pénznyereményért.
Milánóban is van lépten-nyomon karácsonyfa, meg a Zsuzsa által említett betlehemes jelenetek (legutóbb a biciklibolt kirakatában láttam egyet, egy régi tévéképernyő ad keretet a jelenetnek). Palermóban viszont fenyő helyett mikulásvirág jelzi az ünnepet; a Teatro Massimo lépcsőjét piros szőnyegként borítják ilyenkor a virágok. (Giulio Marguglio csodás fotói erről itt.)
A szicíliai népszokások máig élő formája (jellemzően a falvakban, kisvárosokban) a karácsonyi novena, amikor a karácsonyt megelőző 9 napon át a templomba mennek imádkozni a hívők, a zenészek pedig vallásos dalokat játszanak. Azok a családok, akik szeretnék, hogy az ő ablakuk alatt is felhangozzék éjjel a szent család utazásáról és Jézus születéséről szóló ének, felfogadják a zenészeket, akik éjjel aztán körbejárják a falut. Amikor Cinisiben laktam, a karácsonyi novena éjszakáin volt úgy, hogy többször hallottam félálomban a távolból vagy közelebbről a zenészek játékát.
Akinek pedig még mindig van kedve sütni, annak hoztam egy szicíliai karácsonyi süteményreceptet. Szicília jellegzetes karácsonyi süteménye a buccellato (vagy más néven cucciddatu), ami a formájának köszönheti nevét, ugyanis latinul a buccellatum azt jelenti, falatokra osztott.
25 g pisztácia (sózatlan; ha csak sós van, egy percre vízbe áztatjuk)
75 g étcsokipötty
2 darab szegfűszeg
1 mokkáskanál fahéj
150 ml vörösbor
fél pohár édes desszertbor
15 g cukor
egy narancs reszelt héja
a mázhoz:
15 g lekvár vagy
2 kanál narancsvirágméz (bármilyen méz jó hozzá)
A lépéseket fázisfotókkal Bianca receptes oldalán tudjátok követni (innen fordítottam a receptet).
A töltelékhez egy órára langyos vízbe áztatjuk a fügét, majd lecsepegtetjük, és apróra vágjuk a dióval, a mandulával és a pisztáciával. Összeöntjük a vörösbort, a desszertbort, a szegfűszeget, a cukrot, a mézet és a fahéjat, és felforraljuk. Három perc forralás után hozzáadjuk a fügét, a mazsolát, a mandulát, a diót és a pisztáciát, és takaréklángon mintegy tíz percig főzzük állandó kevergetés mellett. Amikor a keverék langyosra hűlt, hozzáadjuk a csokipöttyöket és a reszelt narancshéjat. A liszthez adjuk a sütőport, és a zsírral, a cukorral meg a sóval lágy, rugalmas tésztát gyúrunk. Két órán át pihentetjük, majd 3 mm vastagságú téglalapot nyújtunk belőle (kb. 14x30 cm-set). Szétterítjük a tölteléket a tésztán, majd feltekerjük, végül koszorút formázunk belőle. Villával megmintázzuk (látsszon át a töltelék a lyukakon), felvert tojással megkenjük és 180 fokon 20-25 percig sütjük. Amikor kihűlt, mézes vagy lekváros vízzel átkenjük, hogy fényes legyen, és kandírozott gyumölccsel díszíthetjük, vagy mázazás nélkül porcukorral meghintjük.
Ezzel kívánok békés, áldott karácsonyt mindnyájatoknak!
Emlegettem már nektek a meditációs csoportot, ahová szeptember óta járok. Szeretném, ha egy pillantást vethetnétek a csoportnak helyet adó gyógynövényboltra, ahol mindig valami csoda történik. Hol apró, hol egészen nagy. Most csak az aprókról.
a világ legfantasztikusabb gyógynövényboltja (az emeleten, a zöld zsaluk mögött meditálunk)
A napokban egyik csoporttársunk, Loredana állította ki saját készítésű ékszereit, amiket természetesen meg is lehetett vásárolni. Tesómnak választottam nála egy katedrálisüvegből készült medált.
Hihetelen, hogy három hónap alatt mennyi kedves ismerősre, sőt egyes esetekben mondhatom, hogy barátra tettem szert a meditációs csoport révén. Szombat este a Rossella gyógynövényboltja melletti étteremben gyűltünk össze karácsonyi vacsorára. A remek hangulatban töltött este végén az ajándék desszerten túl további meglepetéssel kedveskedett nekünk Rossella: mindenki húzhatott magának egy egyedi, szappankőből készült baglyocskát, a meditációkat vezető Elenától pedig egy-egy kártyát az ünnepi időszakra szóló üzenettel.
Mindig vágytam egy ilyen csoportra találni; micsoda öröm, hogy ez most megadatott!
Kitört a gyereken a Hupikék törpikék-láz. Buzgón idéz belőle szó szerint, legtöbbször az óriásmadaras részből. Ebben hangzik el az a varázsige, ami naponta felröppen az óvodába menet vagy onnan jövet:
-Gyertya segemonerc!
Gyanítottam, hogy nem ez az eredeti változat, de sosem tudtam meghallgatni, mert nem tartott ki addig a figyelmem. Ma sikerült elcsípnem a pillanatot, amikor Törperős így kiált:
Nyáron láttam nyolc moldvai asszonyt, akik a kör közepén táncoltak magától értetődő egységben, végtelen természetességgel. Néztem őket, és azt éreztem, ez a nyolc nő mozgatja az univerzumot. Zárt, egységes világukban annyi volt az erő, hogy visszafogottságukban, lassú bölcsességükben is szinte szikráztak ott középen. Lábdobogásukra válaszolt a Földanya. Mind a maga módján táncolt, mind a saját lényegét adta hozzá a tánchoz, így lett a nyolc egyénből univerzum.
Egyenes tartással táncolunk, a tánc szent rituálé, csatornákká válunk. Laza térddel, csak rugalmasan, merevség nélkül. Talpunkon át belép a Föld energiája, apró térdmozgásokkal felfelé küldjük, az Ég felé, összekötjük az Eget és a Földet, az Égből a Föld felé közvetítjük az energiát, fel-le, fel-le, létrejön a Híd. Ezért elég a tánchoz egy ember is: ott az Ég, ott a Föld, ott a Híd, tökéletes hármas egység. A körtánc szépsége, hogy ott ezen túlmenően még a közösség erejét is megkapjuk adományként. Amikor a másik háta mögött szorosan összefogjuk a kezünket a kettővel odébb állóval, akár hátra is dőlhetünk, megtart minket a kör. Belőlünk, magunkból és a többiekkel alkotott egységünkből fakad az erő, amire aztán támaszkodhatunk magunk is.
Vannak táncok, melyekben férfi és nő ugyanazt táncolják, ugyanazok a lépések, csak síkban mozdulnak el ellentétesen. Egy a lényegük, csak a nő egy zárással kezd, a férfi meg nyitással. Ugyanaz a lépés ellentétes irányba megtéve teljesen más szerepet határoz meg egyiknek és másiknak. Az előre és hátra megtett lépések is értelmezhetők sokféleképpen. Egyet lépek előre; ami előttem van, az a jövő. Egyet lépek hátra; ami mögöttem van, az a múlt. A kettő között vagyok én, a jelen; ajtó a múlt és a jövő között.
Moldvai, görög és izraeli körtáncokat tanítok egy lelkes kis csapatnak. Ahogy a táncokról mesélek, menet közben fogalmazódnak meg bennem ezek a gondolatok, újabb és újabb szimbólumok nyílnak ki a szemem előtt, ima lesz a táncból. Csodálatos látni, amikor valaki a csoportból felszabadulttá válik, nem a lépésekre koncentrál már, hanem a könnyedséget éli meg, generátorrá lesz, vékony kis fényszál köti Éghez és Földhöz, amit ő maga hozott létre. A múlt héten ilyen csodás pillanatot éltem meg Rossellával. Említettem nektek, hogy járok szeptember óta egy meditációs csoportba; szeretnék majd írni róla néha. Rossella a mi házigazdánk, az ő gyógynövényboltjában szoktunk összegyűlni meditálni. Általában igen sokat küszködik a lépésekkel, gyakran belezavarodik, a bal oldala nagyon domináns, ezért bal lábbal sokszor több lépést tesz, mint ahogy azt a tánc diktálná. Múlt héten többek között az ördög útját tanultuk, és kiderült, ez az ő tánca. Azonnal ráérzett, és végre nem a lépéseket számolta, hanem egy csillámló kis esőcseppé változott, amely egy napsugár fényében táncol.
