A vége az lett, hogy kigyűjtöttem úgy százféle keksz receptjét, és közben már láttam magam lelki szemeimmel, amint egy hangulatos vidéki kis piac állandó eladójaként szemet gyönyörködtető standom dugig van a legkülönfélébb házi készítésű kekszekkel, de persze nem sokáig, hiszen azonmód el is kapkodják mindet törzsvásárlóim (mindeközben télen egy kis forralt bort kortyolgatok).
Mielőtt még rátértem volna a csomagolás aprólékos megtervezésére, kiválasztottam Makka receptjei közül a levendulás kekszét. (Nála levendulás-ribizlis, de előbb csak úgy natúr szerettem volna érezni az ízét.) Bár a levendulát mint növényt imádom, eddig ételben nem használtam, kivéve a levendulamézet, ami meleg tejben egyszerűen isteni (meg magában is).
A receptet nem másolnám be külön ide, hiszen szó szerint a Makkáét követtem (na jó, lime-ot nem kaptam, se Bourbon vaníliás cukrot, úgyhogy maradtam a sima vaníliásnál meg a citromnál, de ettől eltekintve mindent a recept szerint csináltam). Ami engem illet, legközelebb egy egészen picit kevesebb cukrot teszek bele, és lényegesen kevesebb (mondjuk feleannyi) levendulát. Nekem ez így kicsit sok volt, de ez csak személyes vélemény, másnak talán még kevés is (húgom elnevezte szekrénykeksznek, mondván, a szekrényének is ilyen az íze, mire rákérdeztem, azt mióta rágja. Másnapra kicsit enyhébb lett, vagy mi szoktunk hozzá. Ezúton is elnézést kérek Makkától, húg még fiatal és szemtelen, az én ízlésem meg nem elég kifinomult.) Ember szerint jó, de neki hálistennek nem lehet rosszat főzni, talán egyszer mondta eddig valamire, hogy az nem igazán jött be neki, de már nem emlékszem, mi volt az, majd szól megint. Mindenesetre a fenti változtatásokkal máskor is megsütöm, mert egyébként tényleg finom. A vidéki piacok kedvelőinek jó hír, hogy mégsem leszek kekszgyáros, azóta már másnak képzelem magam.
(Ja, ezt persze nem szaggattam, a kiszúrókkal citromos linzer készült.)
