2011. július 16., szombat

Vendégposztom a Konyhasónaplón

Váratlanul ért és nagyon megörvendeztetett Vesta megkeresése, hogy van-e kedvem részt venni a Konyhasónapló könyvajánló játékában. Van bizony; már olvasható a bejegyzés. Köszönöm szépen a lehetőséget, Vesta!

2011. július 15., péntek

Déli kávé



A múltkori kávés bejegyzés után arra gondoltam, bemutatom nektek a nápolyi kávéfőzőnket, hátha nem mindenki ismeri ezt a típust. Lényegében egy fordított kotyogós, és a férjem nagyon szereti. Azt is tudom, miért: mert színt visz a hétköznapokba. A gázlángra úgy kell feltenni, hogy se ne billenjen le, se ne legyen túl középen, mert akkor leég a műanyag füle, és egy nap alatt sem lehet kiszellőztetni a bűzt a lakásból (vajon honnan tudom?). Mindezen segítene valószínűleg egy lángelosztó gyűrű, de akkor hova lenne a mindennapok izgalma?



felülre kerül a kávé, alulra a víz

További szépsége a dolognak, hogy amikor a víz felforrt, egy hirtelen mozdulattal az egészet a feje tetejére kell állítani anélkül, hogy 1) megégetném rajta az ujjamat, mert hiába a konyharuha, a füle olyan pici, hogy alig tudom megfogni 2) középen szétnyílna az egész, és kiömlene a forró víz.
Ha szerencsésen megfordítottuk a szörnyet, akkor már csak meg kell várni, amíg a forró víz szépen átszűrődik a kávén, ami pont annyi időbe telik, amennyi alatt elkéshetünk a munkahelyünkről. Persze az olaszok éppen így szeretik...

*

Nápolyról és az ottani életérzésről kedvenc vígjátékunk a Benvenuti al Sud ("Isten hozott délen"). A Milánó melletti postaigazgatót büntetésből Milánó helyett Nápoly mellé helyezik át. Persze a hely iránt érzett kezdeti gyűlölete idővel szerelembe csap át. A film kulcsmondata: "Amikor egy idegen délre jön, kétszer sír: amikor megérkezik, és amikor elmegy..."


Milyen igaz...

2011. július 11., hétfő

Jó estét, nyár!



Hétvégén buli volt Fernandónál. Minden évben rendez egy ilyen nyárnyitó bulit, mielőtt szétszéled a csapat nyaralni. (Jövő héten mi is megyünk haza...) Nem tudom, hány embert hívott meg; végül úgy negyvenen lehettünk, ennek felét a rokonai tették ki. Az én feladatom volt a sangría elkészítése. Még sosem csináltam, úgyhogy megkérdeztem kedves barátainkat, mert náluk nagyon finom sangríát ittam. Maria Rita azt írta vissza, gőze nincs, hogy csinálják a sangríát, mert ő mindig becsíp tőle, és semmire nem emlékszik. A férje, Angelo meg azt írta, dobáljak bele olyan gyümölcsöt, amilyet csak akarok. Ezek után muszáj voltam konzultálni a giallozafferano-val is, ami egy jó kis olasz receptes oldal. Ennek alapján készült az öt liter sangría a bulira (némelyik gyümölcs mennyiségén változtattam az eredeti recepthez képest):


Öt üveg vörösbor (fehérből is lehet egyébként), fél kiló barnacukor, fahéjrúd, szegfűszeg, 10 narancs, 6 citrom, 8 barack, 2 alma, fél fürt piros szőlő. Az utóbbi három kockákra illetve félbevágva, míg a narancsok és a citromok egy részét felkarikázva tettem a borba, másik részét pedig belefacsartam (konkrétan 2 citrom és 4 narancs leve került bele). Kapós volt.


Fernando húgai empanadas-t csináltak, erről már írtam egyszer, de most láttam is, hogyan formázzák. Kétmaréknyi puliszkát kilapítanak, ráteszik az előre megfőzött hagymás-húsos-krumplis tölteléket, ráhajtják a puliszkakorong másik felét és kávéscsészével kiszaggatják, majd bő olajban kisütik.









A kicsi kedvence az arepas volt, grillezett puliszkakorong, amihez különféle mártások is voltak, de neki így natúr ízlett a legjobban.



Aztán pedig volt tánc hajnalig (volt, aki a szomszéd háztömbből csatlakozott, miután nem bírta tovább az erkélyéről hallgatni a vérpezsdítő dél-amerikai zenét).

video video video


2011. július 5., kedd

Amikor Piazzolla találkozott Nadia Boulanger-val




Az angol nyelvű Wikipédián olvasható az alábbi részlet Astor Piazzolla Emlékirataiból. Sajnos a magyar nyelvű szócikknél nem idézik, ezért saját igénytelen nyersfordításomban osztom meg veletek mai olvasmányélményemet egy sorsfordító pillanatról:

"Amikor találkoztam vele, megmutattam neki több kilónyi szimfóniámat és szonátámat. Nekiállt átnézni őket, majd egyszer csak ez a szörnyű mondat hagyta el a száját:
- Nagyon jól vannak megírva.
És megállt, nagy, focilabda-kerek szünetet tartva. Hosszúra nyúlt idő után azt mondta:
- Itt olyan, mint Sztravinszkij, mint Bartók, mint Ravel, de tudja, mi a helyzet? Nem találom benne Piazzollát.
És nekiállt felderíteni a magánéletemet: mit csinálok, mit játszom és mit nem, egyedül élek vagy valakivel, esetleg házas vagyok-e; olyan volt, mint egy FBI-ügynök! És nagyon szégyelltem bevallani neki, hogy tangót játszom. Végül azt mondtam:
- Egy éjszakai mulatóban zenélek.
Nem akartam kabarét mondani. Mire ő így felelt:
- Éjszakai mulató, mais oui, de hiszen az kabaré, nem igaz?
- De - feleltem, és arra gondoltam, én ezt a nőt fejbevágom egy rádióval... Nem nagyon lehetett hazudni neki.

Ő tovább kérdezősködött:
- Azt mondta, nem zongorista. Akkor milyen hangszeren játszik?
Persze nem akartam megmondani, hogy bandoneónon játszom, mert azt gondoltam, kihajít a negyedikről. Végül mégis bevallottam, és megkért, játsszak néhány ütemet valamelyik tangómból. Akkor hirtelen tágra nyílt szemmel megragadta a kezem, és így szólt:
- Maga idióta, hát ez Piazzolla!"
Akkor aztán fogtam az összes kompozíciómat, tíz évet az életemből, és az egészet kihajítottam a fenébe két másodperc alatt."