Tojásokról

Zsuzsa vetette fel a kérdést, hogy mit is jelentenek a hímes tojásokon használt díszítő motívumok. Néprajzhoz nagyban vonzódó lelkületem nem hagyott nyugton, és keresésbe fogtam.

A Balassa-Ortutay-féle Magyar néprajz igen szűkszavúan, mindössze fél oldalon ír a hímes tojásokról, a minták jelentését azonban nem tárgyalja. A neten az alábbi oldalakra bukkantam (jó lenne ezeket összegyűjteni, kivonatolni; talán majd egyszer, most csak egy - nem teljes - linkgyűjtemény következik):

Antalné Tankó Mária: Gyimesi írott tojások (216 mintával!)

Tojásírás Gyimesbükkben

Törékeny csodák a Lázár-kastélyban

A húsvéti írott tojások olvasata az írásos minta székely betűivel

csutkailda blogja

ez is

A magyar hímestojások mintakincsének legfőbb jellegzetességei

Az Ördögtérgye Néptáncegyüttes honlapja

Sámándobok és hímes tojások

Ajánlott irodalom:

Monoriné Rohlik Erzsébet: A varázserejű hímes tojás (Bp., Neutron, 1990)

Kovács Dénes: Gyimesi csángó írott tojások (1969, 1994)

Wohlfarth Zoltán könyvei megjelenés alatt

Húsvéti csodák

A legnagyobb csoda az, hogy újra írhatok, ugyanis feltámadt a számítógépünk. Úgy tűnik, öt nap alatt eléggé kiszáradt ahhoz, hogy megint működjön. Megúsztunk egy nagyobb beruházást...

A húsvéti hangulat nagypénteken kezdődött, amikor délelőtt egy adag mini csokitojással indultunk el otthonról a kicsivel. Először a pékségben kívántunk kellemes húsvétot, onnan pedig a kedvenc gyógynövényboltunkba indultunk Rossellához (róla még lesz szó valamikor). A csokitojásért cserébe a kicsi egy tábla csokit kapott tőle. Eztán mentünk a barátnős boltba, ami egy nagy élelmiszer-áruházlánc kisebb tagja. Ott dolgozik egy kedves lány, aki a pénztárgép alatti reklámanyagokból mindig meglepi valamivel a kicsit, így ha meglátja a gyerek, mindig azt mondja, "itt a barátnőm". Már szerdán megajándékozta egy meglepetéstojással (itt a húsvéti csokitojásokba meglepetést rejtenek), úgyhogy most rajtunk volt a sor. Először a hentest leptük meg (tőle mindig jókedvem lesz, mert olyan kis álmos tekintete van, ránézésre teljesen életuntnak tűnik, de amint felbukkan a kicsi, feléled és csevegni kezd vele. Hiába, a lányom már most hódít.) Aztán a barátnőnk is megkapta az ajándékát. Ezt látva a pénztárosnő kérdezte, rá nem gondoltunk-e. Dehogynem... Ekkorra már népünnepély-szerű hangulat kerekedett a csöppnyi ABC-ben, és a pénztárosnő kis gyúrókészleteket (sodrófa-szaggató) osztogatott a jelenlévő gyerekeknek.

Péntek este elindultunk Fabio bátyjáékhoz Treviso mellé ipari mennyiségű falafel-alapanyaggal (három gyerekük van, plusz a Fabio húga is feljött az ünnepre Palermóból), minek következtében kis híján megfulladtunk a kocsiban az erős fokhagymaszagtól. (Első találkozásaink egyikén már átélte ezt az élményt Fabio, akkor egy tál tzatzikivel lehetetlenítettem el a lélegzetvételt a kocsiban. Szemmel láthatólag ez sem riasztotta el...)

A kicsit üdvözlő felirat fogadta:

Másnap a sógornőm dolgozott, így a délelőttöt bevásárlással töltöttük, este pedig én főztem (falafelt, egy lavórnyi tzatzikit és sütöttem hozzá pitát; erről persze egy darab kép sem készült, mert egyesek csak a bendőjükre gondolnak :) . A bevásárlás során kiderült, hogy a kicsi és legifjabb unokatesója kísértetiesen hasonlítanak egymásra, ugyanis a délelőttöt végigették, kezdve a kocsiban és kitartva az egész bevásárlás ideje alatt.

a legnagyobb meglepetéstojás, 110 euróért

sógorom Sarettát is megajándékozta eggyel

Vasárnap kirándultunk Barcisba; grilleztünk és csokitojás-vadászatot rendeztünk.

kép innen

Hétfőn még egy játszóterezés belefért, aztán hazaindultunk.

Késő esténként, amikor elcsendesedett a ház és mellettem is mindenki elaludt, Papp M. Zsuzsa könyvét olvastam: Megtagadva - Egy szerelem igaz története. A könnyed cím megtévesztő, egy tragikus dokumentumregényről van szó. Először a Duna tévé műsorában hallottam róla, ahol a regény egyik főszereplőjével készítettek interjút. Hihetetlen, miken mennek át emberek, és mit bírnak ki...

Itthon készült azért sárgatúró, és Fabio meg is locsolt bennünket, el ne hervadjunk.

A középső hímest a kicsi festette filctollal, a két szélsőt meg Viola néni évekkel ezelőtt. Az ovi mellett lakott, ahova jártam, nyugdíjas rajztanárnő volt, és többször kaptam tőle ajándékba ilyen gyönyörű tojásokat. Volt egy, amin egy nyuszika sétált az erdőben; az egy piros-fehér horgolt kosárkában feküdt.

Nagynénéméknél is készült sárgatúró, és ilyen szép hímeseket festenek minden évben:

Most még kikúrálom a gyereket, mert kicsit megfázott, aztán hétvégén újra kirándulunk, ezúttal kedves barátainkhoz...

Technikai szunet

Draga gyermekemnek es egy kis gyumolcslenek koszonhetoen a szamitogepunk videokartyaja elhunyt, beke poraira. Amig nem helyettesitjuk/veszunk uj gepet, addig sajnos kenyszerszunet.

Koszonom a sok kedves megjegyzest, levelet, ezekre fogok valaszolni, amint lehet, es addig is gyertek jatszani minel tobben!

Mindenkinek aldott husvetot kivanok!

Csillámok 1.

Ebéd közben:

- Anya, te is eszel tésztát?

- Igen.

- Óóóó... azt hittem, mesélni akarsz nekem valamit.

Lélek, vándorlás 1.

Nem volt még ilyen pillanat az életemben. Mesterre találtam. Hamvaiból szólt hozzám. Felkavart, mert úgy éreztem, mintha egy rég elfeledett naplót olvasnék; olyat, amiben én rögzítettem érzéseimet, hangulataimat, de egy előző életben, ha van ilyen.

"A honvágyról többet írtak a költők, mint a lélekbúvárok. A honvágy betegei nem is igen járnak a lélekbúvárokhoz, nem hiszik, hogy meggyógyulnak, ha ízekre szedetik tudatukat s a tudat alatti alagsort. Pontosan tudják, mi fáj és miért, s azt is, hogy a baj okának ismerete csak annyira segít, mint a pestises betegen, ha megmutatják neki a bacilus képét.

(...)

...vannak súlyos, idült esetek. Harminc-negyven év nem gyengíti a honvágyat. Legfeljebb a beteg már nem azt veszi észre, hogy van, hanem azt, hogy enged. Egy régi világból való család régi bútorai, könyvei közt olykor felmerül a ma öreg ember álarcát viselő egykori kisgyerek képe, és a honvágy pár órára eltűnik. Akkor venni észre, hogy mennyire fájt.

A kivándorolt problémái megoldhatatlanok. Vagy önmagába bújik, elszigetelődik, valótlannak érzi az új világát - akkor lassanként búskomorrá válik; vagy megtanulja az új haza nyelvét, hasonlatait, idézeteit, célzásait, és még gyerekeihez is ezen a nyelven beszél - akkor meg­hason­lott lelkű, szkizofrén lesz, a mesék sokfejű szörnyének a mása.

A honvágyban van valami a növények betegségeiből is. Már tudjuk: minden növénynek meghatározott órányi napsütésre van szüksége. A tulipán nem nő, ha februárban paphlagón földbe ültetik, mert észreveszi, hogy rövidülnek a napok.

Talán egyszer olyan egyforma lesz a világ, hogy minden városnak már csak egy arca lesz. Akkor a betonhegység kockaszerű barlangjának a lakosa fájdalommentesen átvonulhat egy távoli kockába. Az aszfalton keresztül nem ver az ember gyökeret, nyugodtan átsétálhat a távoli aszfaltra. Az, aki kertben nevelkedett, csak tépett gyökerek árán jut más kertbe.

Minden reggel újra be kell lépnem a világba, amely idegen a mélybe világító álom után. Reggel fáj a honvágy, amikor ébred.

Utána ébred a szomj és az éhség.

(...)

Reggelim nem hasonlít elődeimére, akik a nyers mandiókagyökeret rágcsálták a felkelő nap fényében, se a remeték nagymestereiére: ők egy darab száraz kenyérrel csalták vissza az elvágyódó lelket. Az én reggelim messziről jött, mint jómagam: éhséget, szomjat és honvágyat csillapít.

A külön világok olyan messzire vannak egymástól, hogy a szakadékok szavakkal nem hidalhatók át.

Azt vélhetné az ember, hogy „Péter megreggelizett” angolul azt jelenti, hogy „Peter had his breakfast”. Szó sincs róla. Péter paprikás szalonnát evett, búzalisztből sült kenyeret, amelyben főtt krumpli, köménymag és só is volt, és egy kis szilvóriumot hajtott le hozzá. Peter viszont teázott, zablisztet kanalazott, tükörtojásban nézte magát, és egy füstölt tengeri hal szárazföldi pályafutásának vetett véget. Még a reggeliket sem lehet összehasonlítani.

Aki régen él távol szülőföldjétől (állam, haza, nemzet, hon után a dolgok újabb álarca), megtanul valamit: az evés nemcsak éhség-, szomj-, munkakérdés: honvágykérdés is!

A kísérleti bizonyítékot megadni kissé körülményes dolog. Aki otthon bekanalaz egy tányér zöldborsólevest csipetkével, csak azt érzi, sótlan-e vagy sós, puha-e a borsó, vagy szüksége lett volna még tíz percre a tűzön. Végül arra a felismerésre jut, hogy nem olyan éhes, mint annak előtte.

Az Atlanti-óceán déli feléhez közel ez egész máshogy van. Aki vagy tíz éve nem látott borsót, mert a bennszülött nem ismeri, s neki nem volt kertje, a végén földhöz jut. Addig levelezik, amíg öt vagy tízezer kilométer távolságból kap kétmaroknyi vetőborsót. Elülteti, lesi, jön-e felhő megöntözni, éjjel is odamegy, nem jön-e valamilyen korhely tücsök, nem lopja-e el a palántát, nézi, lesz-e olyan fehér a virága, mint az otthoni lepkéé. Aztán egy szép nap - egy nagyon szép nap - van kétmaroknyi zöldborsója! Ezekből nemcsak leves lesz: gőzükből fel­száll egy elveszett világ, az első s az utolsó kanál közt enged a honvágy, feloldódik a vándor szorongása, aki még álmában is tudja, hogy akármilyen irányba halad, haza sohasem jut.

Csak a borsólevesben, csak egy Schubert-quintettben van mindig otthon..."

Lénárd Sándor: Egy nap a láthatatlan házban

Hétvégi mediterrán menü

Kicsit megint a mediterrán ízek felé kalandoztunk, nagyon szeretem ezt az ízvilágot. Pár napja fontolgattam már valami fogást a paradicsomos padlizsán főszereplésével, aztán mikor Ágninál is ezt láttam tésztafeltétként, akkor péntek estére elkészült a hajdina paradicsomos padlizsánnal.

Kilenc paradicsomot lehéjaztam, felkockáztam. Fél hagymát felaprítottam, olajon megdinszteltem, hozzáadtam egy nagy gerezd fokhagymát is apróra vágva. Hozzáöntöttem a paradicsomot, sóztam, borsoztam, adtam hozzá egy teáskanál cukrot meg ugyanannyi citromlevet. Három padlizsánt felkockáztam viszonylag kicsire, és olajban megsütöttem. A hajdinát másfélszeres vízben ételízesítővel és pici sóval megfőztem. A megfőtt paradicsomhoz hozzáadtam a padlizsánt, és pár perc alatt összefőztem.

A konyhaszekrényben leledzett még egy negyed kiló csicseriborsó, ebből sóletet terveztem eredetileg, de aztán nem akartam újra paradicsomos ételt készíteni. Akkor lépett közbe Váncsa mester, és megint az ő receptje alapján készült vasárnap a falafel. A fűszerezése kicsit más lett; azt tettem bele, ami volt itthon. Mellé langallót csináltam, mert nem volt itthon kenyér (felbujtó ismét csak Váncsa), meg szombatról maradt egy adag caciki/tzatziki, eddigre jól összeért. (Család befalta a langalló nagy részét magában, még vacsora előtt. Hétfőn reggel szóltak, hogy ne vegyek kenyeret, süssek megint langallót. Nesze nekem. Sütök.)

A falafelhez előző nap beáztattam a csicseriborsót, másnap lehéjaztam, robotgépben ledaráltam. Szintén a robotgépben összeaprítottam egy negyed hagymát két gerezd fokhagymával, hozzáadtam a csicserihez. Megszórtam őrölt köménymaggal, sóval, ételízesítővel, majorannával, kakukkfűvel, pici szerecsendióval, paprikával, borssal; adtam hozzá egy kis szódabikarbónát és egy kevés zsemlemorzsát. Olajban kisütöttem. (A kb. negyed kilónyi csicseriborsóból 17 falafelgombócunk lett, de ez méretfüggő.)

A langallóhoz nincsenek megadva a mennyiségek, én is csak szemre csináltam. A liszthez sót adtam, cukros tejben felfuttatott élesztőt meg egy pici olajat, és vaslapon (becsületes nevén platton) megsütöttem. Libazsírt kentem vón rá, de nem vót itthun, hát be kellett érjük olívaolajjal, és sóval megpergettem. (Nem mind égett így meg, de fotózásra csak ez maradt.)

Játszunk?

A költészet napi játékon a Konyhasónaplón én lettem a nyertes Vestánál (azért nem készült végül bejegyzésem aznap, mert náluk játszottam el az időt), és ez annyira feldobott, hogy most én is játékot hirdetek (sose gondoltam volna), hadd érezze más is ilyen jól magát. (Ezúton köszönöm szívből Vestának és a Konyhasónapló bloggereinek a szép élményt!)

Kössük mondjuk Lázár Ervin születésnapjához, ami május 5., és ez lesz a határidő is egyben. Részt vehet bárki, aki egy megjegyzést hagy ennél a bejegyzésnél. A nyeremény valószínűleg egy kis olasz csoki lesz, ha megfelel:).

Addig is itt olvashattok Lázár Ervin-írásokat, és aki nem hallott a versmob 0411-ről, az itt nézheti meg a dokumentumfilmet, illetve a rövidfilmet.

a képen Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl

Reggeli gondolatok

A reggel rögtön játékkal indul. Én próbálok közben reggelizni is, több-kevesebb sikerrel. A nap első mondata: húzd fel a kezedre a cicát! (A macskabábnak egyébként több tekintélye van, mint az apjának meg nekem együttvéve.) A piacon vásárolt banánt hazáig lehet ringatni. Szigorúan művésznéven kell szólítani a gyereket; felesleges is volt fél évet törnünk a fejünket Fabióval, hogyan nevezzük el, mert ő következetesen Chiquititának hívatja magát (ABBA-kedvelő anya így végzi...).

Új felfedezésünk a Négyszögletű kerek erdő (mármint a kicsinek új). Tudom, fúj, tévé, és én is sokat mesélek-olvasok, de nálunk nem tilos a mesenézés, és bizony nagyon aranyos rajzfilmet sikerült letöltenem a netről (Szörnyeteg Lajos jaj de álmos, meg az elején a regösök is nagy kedvencek). Ma reggel aztán előkerült a kidobásra ítélt, két térdén egy eséstől kilyukadt rózsaszín nejlonharisnya, követelésre a fejemre került. Hirtelen én lettem Aromo (a fékezhetetlen agyvelőmről most inkább ne essék szó). Kérdeztem a kicsit, ő ki. Először senki nem akart lenni, végül Vacskamati lett. (Remélem, hallja Lázár Ervin valahol.) Aztán elment kiszedni a hűtőből a padlizsánbabákat.

Jó lehetett, amikor nekem is játék volt még az egész világ.